A nagykövet két élete – negyedik rész

Odze György 2021. július 19. 10:55 2021. júl. 19. 10:55

A történet teljes mértékben kitalált, semmilyen összefüggés nincs valós szereplőkkel és helyszínekkel…

Hamilton még egyszer megnézte a levelezést. Egyértelmű, hogy Cristina a magyar nagykövet, Rabács Miklós szeretője. Ráment Rabács címére is. Kettőt is talált. Egy hivatalosat és egy magáncímet. A magáncímen csak Cristinával levelezett, a másikból kiderült, hogy ő a nagykövet Venturosóban.  Hamilton úgy döntött, befejezi a levelezést a lánnyal. Vége. Kis kurva. Akkor azonban a gép jelzett valamit. Olyan névre bukkant Rabács levelezésében, amelyik a megfigyeltek között szerepel. Eszébe jutott egyik egyetemi tanárának mondása, amit mindig is szeretett, de most értette meg igazán: „a tudás alapja sokszor a szerencse”. Hívta a főnökét telefonon.

– Találtam egy érdekes szálat: egy magyar nagykövet levelezésében említik Gambres nevét.

Átvettem a könyvet. Hugo Gambres írta.

               *

Robinson ezredes hívta Michelle-t.

– Találtunk egy különleges szálat – újságolta. Washingtonból hívta. A biztosított telefonvonalon beszéltek.

– Minden ügy különleges – felelte ő. – És mindegyik a maga módján.

– Elküldöm a részleteket. Majd hívjon – mondta az amerikai. Saward megszakította a beszélgetést. Kedvelte a férfit, már több ügyön dolgoztak együtt, értették egymást. Többször is találkoztak, egy konferencián Seattle-ben, Robinson kimutatta, hogy vonzódik hozzá, és neki is rokonszenves volt a férfi. Nem is jellemzően amerikai, gondolta, mert alapvetően nem szerette az amerikaiakat. Saward negyven éves volt, úgy érezte, rendben van az élete, szerette a munkáját, hitt is abban, hogy fontos dolgot csinál, nem szívesen adta volna fel a függetlenségét és felszínes kalandokba sem szeretett volna belekeveredni. Pedig vonzódott hozzá, szellemes, okos férfinak tartotta és a kultúrköreink is találkoznak, gondolta. 

Megérkezett az üzenet.

Egy NATO-ország nagykövete is benne van.

Ez tényleg különleges, ismerte el magában Saward. A kis latin-amerikai ország, Venturoso püspöke és néhány munkatársa levelezésére figyelt fel korábban az amerikai hírszerzés, amelyik rutinszerűen lehallgatott helyi telefonbeszélgetéseket. Az pedig manapság már közhely, hogy az amerikaiak minden, általuk gyanúsnak tartott személy számítógépének összes mélységeiben otthonosan mozognak. Közép-Amerika széles körben ismert terepe volt a pedofil-pornográfiának. Sok szegény család áldozta fel a gyerekeit, hogy pénzhez jussanak. A CIA egy ügynöke sikeresen beépült a hálózatba és részletes tájékoztatásokat is küldött, az Interpol felderítette a külföldi kapcsolataikat is, így akadt fenn a hálón a magyar nagykövet. Saward átnézte a kapcsolati hálót, elolvasta a telefonbeszélgetések szövegét. Még egyszer végigolvasta az aktát. Miklós Rabács. Nagykövet. Korábban egy kihelyezés, Hágában.  Nős, egy gyerek. Átvett anyagokat, és a számítógépén tárolja. Miért? Mint mindig, most is indítékokat keresett.

Robinson este hívta.

– Hol tart?

– Csakugyan különleges. A nagykövet jó futár. Bármikor bármit átvihet a határokon. Gambrest jól ismerjük, ő mozgatja a szálakat, nagyon gazdag, rengeteg anyagot küld Koreába és Malajziába. Eddig Európában nem volt aktív. 

– És a magyar?

– Nyilván nem magának gyűjti.

– De miért a szolgálati számítógépén? Ilyet még kezdők sem csinálnak.

– Vagy ostoba, hogy tárolja, nem feltételezi, hogy figyelik, vagy valamilyen más céllal. Biztosan van megbízója. Egy sms-ben hivatkozik is Gambres-re. Alapesetben, ha egyházi forrásokból érkeznek megrendelések, akkor a célállomás is egyházi személyek köre, de biztosan vannak közvetítők, mert direktben soha nem csinálják, üzletembereket használnak. Ez a tapasztalat. Így volt ez maguknál és így volt a Vatikánban is. A kapcsolattartásában semmi nyoma nincs, de a diplomáciai postában bármit küldhet és kaphat. Volt már dolgunk diplomatákkal korábban is, semmin sem csodálkozom.

– Kiderül. Majd a magyarok kivizsgálják. Akkor lezárja?

– Igen. Jövő héten átküldjük magának is.

Saward kikapcsolta a számítógépét, bezárta az irodát.

*

Caracasban várta a konzul, bementek a nagykövetségre. Rabács átadta a kis futárküldeményt, átvette a Budapestről érkezett néhány iratot, a szabályok szerint a másnapi indulásig mindent a hivatali páncélszekrényben őriznek. A konzul elvitte Rabácsot a szállodába.

– A Grand Meliába foglaltunk. Kurva drága, de Kelemen úr miatt. Luxushotel, uszoda, nők, minden.

 A portán már várta Kelemen üzenete, hogy hívja fel. A bárban találkoztak. Itt biztonságosabb. Kelemen rendelte az italokat, hozzáíratta a szobaszámlához. Repi.

– Itt a pendrive – Rabács kitette elé az asztalra, a két whiskyspohár mellé.

– Megnézted?

– Nem – tudta, hogy ezt fogja mondani. – Feltételezem, hogy nem rám tartozik.

– Nincs benne semmi különleges – Kelemen elmosolyodott. – Most az a politika, hogy terjeszkedjünk Latin-Amerika felé, kellenek adatok és néha jobbak a nem-hivatalos források. De hát tudod te ezt.

– Persze – felelte ő, ivott egy kortyot. Túl vannak a nehezén. Hazudik a főnökének, a főnöke is hazudik neki. Ez tartja össze a közszolgálatot.

– Jó lenne közvetlenül tárgyalni Gambres-szel – mondta Kelemen. Előrehajolt, ezzel is érzékeltetve, hogy fontos és bizalmas dolgokról van szó. – Gazdag üzletember, beszállhatna a templom-rekonstrukcióba, te is jó pontokat szerezhetnél otthon.  Érted?

 Rabács bólintott. De vajon miért ez a magyarázkodás? Kelemen nyugodtan zsebre tehetné az adatokat, aztán otthon majd azt kezd vele, amit akar, vagy amivel megbízták. Hiszen nyilvánvaló, hogy megbízták, méghozzá nem is akárhonnan, hiszen nagy pénzt fizettek érte, ráadásul törvénytelenül és szabálytalanul, futárpostában csempészett dollárokkal. Ötvenezer.

Persze, értette.

– Jól van. Meddig maradsz?

– Holnap este megyek vissza.

– Kellemes ez a szálloda – nézett körül Kelemen. – Én is holnap megyek tovább. Hoztam pénzt, benne van a futáranyagban. Majd írok. Röviden üzenj, egyenesen nekem. Majd megírom, ha lesz teendő. Tudod, manapság mindenki hozzáfér mindenhez, aztán visszaélnek vele. Óvatosság. Esetleg félreértik. Amúgy elégedettek vagyunk veled. Minden rendben.

Koccintottak, kezet fogtak, Rabács nézte, ahogy Kelemen távozik.

Felment a szobájába, felhívta Ágit, a szokásos, rövid beszélgetés. Töltött magának még egy italt. Igen, manapság mindenki hozzáfér mindenhez. Mindenki figyel, törvényesen vagy törvénytelenül. Ahogyan mi is. Vannak biztonsági rések. Kíberbűnözés. Kíberfelderítés. Még egy ártatlannak látszó pdf-ben is lehetnek felderítőeszközök. Célszemélyek. Ő is hallott erről. Az amerikai nagykövetségen tartottak is előadást erről.

Óvatosság. Majd észben tartja.

*

Hiányzik Cristina. Mi lenne, ha felhívná? Szerezne neki egy ösztöndíjat Magyarországra. Ez most felvillanyozta.

Eseménytelen napok következtek. Megkérte a titkárnőjét, hogy hívja Hugo Gambrest. Tanít a fővárosi egyetemen és van egy saját tervezőintézete is, de sokat dolgozik vidéken, nehéz elérni. Evidenciában tartom, írta fel a noteszében. De nem mentek ki a fejéből azok a fényképek és a videók. Áttöltötte őket a saját számítógépére. De miért olyan fontos Gambres? Nyilván ő szerzi az anyagokat. De vajon kinek?

Murio Ramos érsek egy embere, Luca Rocia, az egyik külváros lelkésze egy fogadáson jött oda hozzá. Hallott a magyar hozzájárulásról a templomfelújításban. Lenne egy újabb munka, szívesen vennék a magyarok közreműködését.

– Persze, örömmel – Rabácsnak ez jókor jött. Az egyházi kapcsolatok ápolása jó pont lesz Budapesten.

– Akkor összehoznám a tervezőmérnökkel. Esetleg együtt ebédelhetnénk.

– Örömmel – felelte a nagykövet.

– Talán hallotta már a nevét. Hugo Gambres.

– Hallottam.

Az első rész ide , a második rész ide, a harmadik rész ide kattintva olvasható.