A nagykövet két élete – Harmadik rész

Odze György 2021. július 15. 16:10 2021. júl. 15. 16:10

A történet teljes mértékben kitalált, semmilyen összefüggés nincs valós szereplőkkel és helyszínekkel…

Így kezdődött. Persze, a kapcsolatok mindig banálisan kezdődnek, mintha a legbutább amerikai filmírókra bíznák az első találkozásokat. Beszélgettek a Nemzeti Képtárról,  Miklós mutatott neki könyveket Magyarországról, de nem úgy alakult, mint az amerikai filmekben, nem szeretkeztek már az első napon, nem is csókolóztak, csak ültek Cristina kis lakásában, a nappaliban és teáztak, aztán Miklós elkezdett feljárni. Cristina megkérdezte, hogy milyen a házassága, erre Miklós azt felelte, hogy lényegében jó, és magának is ezt mondta. Az, hogy néha ölelkezik egy ventu egyetemista lánnyal, még nem főbenjáró bűn. Ma már amúgy sincsenek főbenjáró bűnök. Aztán egy délelőtt Cristina felhívta a nagykövetségen, szeretne valami fontosat mondani. Miklós ebből tudta, hogy a fontos dolgok ilyen helyzetben általában nem kellemes dolgok. Lehet, hogy  Cristina terhes. Védekeztek, a lány is azt mondta, hogy védekezik. Mégis. Egy kis kávézóban találkoztak. Igen, mondta Cristina. Terhes vagyok.

*

Befordult a Calle 32-be. Colombo negyed. Még soha nem járt erre. Keskeny, piszkos utcák, elhanyagolt házak, a kapuk előtt öregek üldögélnek, cigarettáznak, fiatal lányok támaszkodtak házfalaknak és integettek neki. Külváros Dél-Amerikában. Mit keresek itt? Meglátjuk. Rövidesen meglátjuk. Biblioteca Central Colombo. Ez az. Kis épület, néhány kerékpár a falnak támasztva, két fiatalember cigarettázik a bejárat előtt. Rabács belépett az olvasóterembe. A pultnál egy férfi ült.

            – Segíthetek? – kérdezte.

             Rabács bemutatkozott.

            – Van egy könyv a nevemre.         

            – Rögtön szólok a főnöknek – felelte a fiatalember.

Rabács várt. Meleg volt. Kis könyvtár volt, egy idős nénit látott az olvasósarokban, szemüvegben böngészett egy pletykalapot. Felnézett rá. Mit keres itt egy fehér ember?

            – Tessék, itt a könyv, amit kért. Hugo Gambres. – Ősz, bajuszos férfi volt, egy kis dobozt adott át. – Ebben találja a szöveget. Három hét a kölcsönzési idő.

            – Köszönöm.

A férfi egy számjegyet írt le egy papírlapra. 50 000. A szám  egyezett azzal az összeggel, ami a Kelementől érkezett csomagban volt.

Rabács a zakója belső zsebéből előhúzott egy borítékot. Letette a pultra.

            – Köszönöm – felelte a férfi, és eltette a nadrágzsebébe. – Ne felejtse: Gambres.

            – Meg sem számolja?

            – Ugyan már  – a férfi elmosolyodott.

Rabács visszaült az autóba, bekapcsolta a motort, a hűtést. Kinyitotta a dobozt. Volt benne egy pendrive. Visszament a nagykövetségre. Este hét óra volt. Küldött egy gyors levelet a helyettes államtitkárnak. Szolgálati e-mail.

            Átvettem a könyvet. Hugo Gambres írta.

*

George Hamilton volt az egyik legfiatalabb alkalmazott. A Houston Egyetem kibernetika-szakán végzett, onnan pályázott a CIA álláshirdetésére. Kolumbiai származású édesanyja révén jól beszélt spanyolul, és sejtette, hogy ezen a nyelvterületen kapja majd első munkáját, de ez a munka eddig nem sok sikerélményt jelentett. Naponta ellenőrizte a kijelölt számítógépeket, figyelte az új kapcsolatokat. Venturoso. Nézzük, mi újság arrafelé. Kilépett a hivatalos programból, megkereste Cristinát, akivel egyik este interneten ismerkedett meg. Szép lány volt, és most is milyen nagy hasznát vette a spanyol nyelvnek. Sokat csetteltek. Rákeresett a lány számítógépére. Nem szabályos ugyan, sőt büntetendő, de a CIA felügyelete alatt minden kapcsolat létesítésére lehet indok. Ír neki egy meglepetés-üzenetet. Esetleg találkozhatnának valahol nyáron, amikor ő szabadságon lesz. Talán a mexikói tengerparton, de Venturosoba is szívesen elutazna. Belenézett a lány gépébe, olvasni kezdte a leveleit. A kíváncsiság hajtotta, de most elfogta a féltékenység.

Egy érdekes levél. A címzett Miklós Rabács. Ki lehet az? Ráadásul meghitt hangon. És Miklós válaszolt is. Még meghittebb hangon. Különös. 

*

Még három hét volt futárzárásig. Diplomáciai küldemény, senki sem bonthatja fel vagy vizsgálhatja meg, ő, Rabács viszi az aktatáskájában Caracasba, ott találkozik a Budapestről érkező futárral, neki adja át. Régen még voltak hivatásos futárok, az ötvenes-hatvanas években, ma  már külügyi dolgozók a futárok, a futárút pedig szinte jutalomút, két-három hét bolyongás távoli kontinenseken, magas napidíjjal.

Már készen a futárlista, elég soványka, de Budapesten úgysem érdekel senkit, hogy mi újság Közép-Amerikában. Aztán egy táviratból megtudta, hogy Kelemen helyettes államtitkár lesz az egyik futár. Lehet, hogy még nem járt errefelé, neki jól jöhet a három heti napidíj, vagy valamelyik térségbeli nagykövetségen dolgozik az egyik barátnője, akit szívesen meglátogat. Ott van az asztalán a pendrive. Lehet, hogy ezért jön. Hogy ez olyan fontos. Vajon mi lehet rajta? Személyes ügyek?  Megnézze? Nem, semmiképpen. Nem az ő dolga. Csak semmi kíváncsiskodás. Megtanulhatta, hogy az ember ne ártsa bele magát mások dolgaiba. Lehet, hogy nem is nyitható. Zárolt. Titkos. Biztos, hogy titkosított. Riasztást ad, ha illetéktelenek megnyitják. Hallott már ilyet.

Hazament, egy filmet néztek Ágival, de nem nagyon tudott figyelni a történetre. Éjfélkor az asszony lefeküdt, végre, gondolta Miklós, kinyitotta a számítógépét, óvatosan behelyezte a pendrive-ot. Titkosított. Jelszót kér. Sejtette.  Nagy kiterjedésű. Sok minden van rajta. De mégis, mi lehet az? Mi lehet az, ami titkos, egy helyi könyvtáros adja át és jelszóval védett? És a helyettes államtitkár utasítására veszi át?

Töltött magának egy whiskyt. Ilyen későn már nem szokott inni. Holnap majd fejfájással ébred. Hagyjuk az egészet, gondolta. A végén még bajba kerülök. Jelszó. Nem tudja. Legfeljebb találgathat.

Ne felejtse: Gambres.

Gambres. És akkor megnyílt. Nem hitt a szemének. Ezer fénykép és kétszáz video. És mind ugyanaz.

Uramisten.

Kikapcsolta a gépet. Sötétben ült még egy ideig a szobában.

Ezer fénykép és kétszáz videó. Tudta, hogy mi ez. Pedofília. A serdülőkor előtti gyermekek iránti szexuális vonzalom. Mentális betegség. Fényképeket nézegetni bűncselekmény? A vonzalom bűncselekmény? De nem, ezek nem csak egyszerű fényképek, ez pornográfia,  ezek erőszakos cselekedetek kiszolgáltatott gyerekekkel. Hátradőlt a karosszékében. De miért kellenek ezek a képek a helyettes államtitkárnak?

Eltette a táskájába.

Nem az én dolgom, mondta magának.

Az első rész ide , a második rész ide kattintva olvasható.