A pontatlan kormányrendelet teszi lehetővé a pedagógusok sztrájkját

Millei Ilona 2022. március 7. 18:00 2022. márc. 7. 18:00

A szakszervezetek ma bejelentették, pontosan milyen „kreatív” eszközökkel élnek sztrájkjuk idején március 16-ától. A Tanítanék Mozgalom felszólította a magyar kormányt, hogy legkésőbb péntekig vonja vissza a sztrájkot kiüresítő, akkor éppen egy hónapos 36/2022. (II.11.) rendeletét, tegye lehetővé a törvényes sztrájkot. Ellenkező esetben országos szolidaritási akcióra és polgári engedetlenségre hívnak minden munkavállalót jövő szerdára. A mozgalomhoz egyébként eddig 239 iskola több ezer pedagógusa csatlakozott.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke elmondta, a Pedagógusok Szakszervezete országos vezetősége úgy döntött, a februári kormányrendelet értelmében járnak el a március 16-ától határozatlan időre meghirdetett sztrájk alatt. A rendelet azt mondja ki, hogy a járványhelyzet ideje alatt lehetőség szerint el kell kerülni a csoportok keveredését. Ha viszont erre nincs lehetőség, akkor nyugodtan össze lehet vonni csoportokat, hiszen az iskola eddig is így működött. Mivel ez a rendelet csak azt fogalmazza meg, hogy „a sztrájk első napjától kezdődően még elégséges szolgáltatásként biztosítani kell (valamennyi tantárgyra vonatkozóan) a tanítási órák 50 százalékának megtartását”, de azt nem, hogy pontosan miképpen kell ezt értelmezni, ezért a szakszervezetek úgy döntöttek, hogy első körben hirdetnek egy hat napos munkabeszüntetést a határozatlan idejű sztrájk első részére. Vagyis március 16-án kezdődően, három napon át senki nem tanít, a következő három tanítási napon – március 21-étől, hétfőtől – az első órájuk előtt öt perccel aláírják a sztrájkpapírt, majd két perc múlva felfüggesztik a sztrájkot, jelezve, hogy most a még elégséges szolgáltatás követelményeinek tesznek eleget, majd megtartják az óráikat. Így az 50 százalékos óramegtartás megvalósul. Mint mondják, ha a kormány ezt nem így gondolta, pontosabban kellett volna fogalmaznia. Miután a legutóbbi sztrájktárgyaláson a kormány úgy foglalt állást, az idézett rendelet szabályozza a sztrájkot, a szakszervezet ennek alapján szervezi meg akcióját.

Természetesen az érettségiző, végzős diákoknál meg kell tartani az órák 100 százalékát, ha a diákok benn lesznek az intézményben. Ezért a két szakszervezet mindenképp arra kéri a szülőket, hogy a sztrájk első három napján lehetőség szerint a gyerekek ne menjenek be. Ha ugyanis a pedagógus meg akarja tartani az órái 100 százalékát, de nincs kinek, az neki nem róható fel. Az érettségizők pótlólag természetesen megkapják az összes órát azokon a napokon, amikor az intézményben lesznek. Vagyis innentől kezdve nem lesz láthatatlan a pedagógusok munkabeszüntetése, mert az első három napon sztrájkolnak, a sztrájk második három napján pedig tanítanak.

Gosztonyi Gábor azt is elmondta, tudnak a Tanítanék Mozgalom felhívásáról, de ahhoz – egy országos polgári engedetlenséghez – a szakszervezetek nem adhatják a nevüket. Megjegyezte, a szakszervezetek öt hónapja küzdenek a kormánnyal, megszerveztek január 31-én egy sikeres két órás figyelmeztető sztrájkot, a Tanítanék Mozgalom azzal segített rá arra, hogy elindították a polgári engedetlenségi mozgalmat. Ezt köszönik is, de a jövő hét második fele a sztrájké! Gosztonyi Gábor hozzátette, biztos abban, hogy a két akció párhuzamosan nem kivitelezhető. Ezért célszerű lenne, ha a Tanítanék Mozgalom a maga akcióját március 18-a után folytatná. 

A Tanítanék Mozgalom vezetői, Törley Katalin, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, Tóth Viktor, a Kőbányai Szent László Gimnázium, Tollner József, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára ma felszólították a magyar kormányt, hogy legkésőbb péntekig vonja vissza a sztrájkot kiüresítő, akkor éppen egy hónapos 36/2022. (II.11.) rendeletét. Ezzel pedig tegye lehetővé, hogy a már bejelentett időpontban a pedagógusok érzékelhető, méltányos, elégséges szolgáltatások mellett végzett, fenyegetések nélküli sztrájkban vegyenek részt, ha addig a szakszervezetekkel a tárgyalóasztalnál nem sikerül megegyezni.

Közölték, hogy „ellenkező esetben országos szolidaritási akcióba és polgári engedetlenségre hívunk minden munkavállalót - tehát nem csak az oktatásban dolgozókat – az ellehetetlenített, láthatatlanná tett pedagógussztrájk idején, 2022. március 16-án! Azok a pedagógusok, akik a kiüresített sztrájkot nem tartják elegendőnek, helyette a polgári engedetlenség eszközével élve, tegyék láthatóvá munkabeszüntetésüket ezen a napon, így álljanak ki sztrájkjogukért, munkakörülményeikért és egy jobb oktatási rendszerért.”

Azt is kérik, hogy az ország állampolgárai fejezzék ki szolidaritásukat a nap folyamán: tűzzenek kockás szalagot ruhájukra vagy autójukra, vegyenek fel kockás inget vagy tegyék ki azt zászlóként az ablakokba, írjanak szolidaritási nyilatkozatot, jöjjenek az iskolákhoz, ne küldjék aznap iskolába gyereküket vagy akár álljanak le egy órára a munkával március 16-án reggel nyolc és kilenc óra között. „A lényeg, hogy bármilyen jól látható módon tegyék nyilvánvalóvá, hogy a sztrájk számukra is alapjog! Az oktatás ügye mindannyiunk ügye, gyermekeink és országunk jövője a tét!”

Ugyanakkor a PSZ és a PDSZ ma kiadott egy olyan közleményt, amelyben sikernek, ugyanakkor megkésettnek tekintik a kötelező oltásról szóló rendelet módosítását. Bár mától a kötelező oltásról szóló rendelet miatt az állami közoktatási és a szakképzési rendszerből kiesett kollégák elvileg visszamehetnek dolgozni, de az oltás hiánya miatt a közoktatási és szakképzési intézményben dolgozók többsége kénytelen volt foglalkozási jogviszonyt létesíteni vagy vállalkozóvá válni.

„A harminc napot meghaladó fizetés nélküli szabadságnak a biztosítási jogviszony megszakadása miatt ugyanis súlyos következményei vannak. Sajnos ezért lesznek olyan kollégák, akik már nem mennek vissza korábbi munkahelyükre, sőt, időközben úgy döntöttek, hogy végleg elhagyják a pedagóguspályát.” A PSZ és a PDSZ úgy véli: „az 1. számú sztrájkkövetelés megvalósulása, a kizárólag az állami intézményeket sújtó, kötelező oltásról szóló, észszerűtlen és rendkívül kártékony rendelet eltörlése az első fontos lépés a közoktatási intézményrendszer működésének helyreállításában”. Az ellátottaknak a háború következtében emelkedő száma, valamint a jelentős infláció miatt azonban elengedhetetlennek tartják az évek óta – a nem pedagógus végzettségűek esetében évtizedek óta – elmaradt bérrendezést és a munkaterhek csökkentését, az elrendelt túlmunka kifizetését. „A PDSZ és a PSZ ezért tovább folytatja az egyeztetéseket, és szervezi a sztrájkot arra az esetre, ha rövid időn belül nem vezetnek eredményre a tárgyalások.”

Eközben tovább gördült a polgári engedetlenségi mozgalom is. Már 239 intézmény több ezer pedagógusa vesz részt benne. Legutóbb a Farkasréti Általános Iskola, a XVI. kerületi Centenáriumi Általános Iskola, a fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium, az Árpád utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, a péceli PIOK Petőfi Sándor Általános Iskola, a pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola, a III. kerületi Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a tatabányai Bárdos László Gimnázium, a győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum, a gödöllői Damjanich Általános Iskola, a XVII. kerületi Kossuth Általános Iskola, a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai csatlakoztak hozzá.

A szakszervezetek a múlt héten három tiltakozó rendezvényt is tartottak vidéki városokban. Holnap Siófok következik. Délután fél hatkor a „Gáti gödörnél” tartandó rendezvény szervezői úgy gondolják, pár perc csend időnként többet mond majd el minden zajongásnál.

Aki pedig azt szeretné tudni, hogy miért is tart a tanári polgári engedetlenségi mozgalom immár negyedik hete, miért álltak bele a tanárok, az megtudhatja a Mozaik Kör videójából?