A svéd kormány nem szólhat bele a svéd köztelevízió adásaiba
Magyarország új kifogásokat emel Svédország NATO-belépése ellen, azaz beállt Törökország mellé, és további akadályokat talál. Abban bízik, hogy újabb engedményeket sikerül kicsikarnia a nyugati szövetségesekből – írja előfizetői számára elérhető írásában a Financial Times.
Magyarország legújabb ürügye a kicsinyke svéd közszolgálati médium, az UR egyik oktatóvideója, amely úgy látja, hogy a magyar demokrácia leépül. Kövér László és Szijjártó Péter egyaránt ürügyként használta fel a filmet, amikor arra figyelmeztette Stockholmot, hogy az ne vegye biztosra a magyar támogatást.
Svéd részről meglepetéssel fogadták az intést, de az csak megerősítette, hogy egyáltalán nem biztos a csatlakozási kérelem jóváhagyása.
Az UR elnöke önmagában nagyszerűnek tartja, hogy magyar politikusok odafigyelnek a munkájukra. Ám mint kiemelte, nagyfokú tudatlanságról árulkodik a részükről, ha azt hiszik, hogy a svéd kormány beleszólhat abba, amit a köztévé csinál – idézte szavait a Financial Times.
Északi diplomaták jó ideje úgy vélik, hogy Magyarország nem szeretné utolsóként ratifikálni a belépési okmányt, vagyism hogy most rátesz egy lapáttal. Ez arra utal, hogy Törökország még messze nem szánta magát az ügy lezárására. Ugyanakkor a magyar ellenkezés bosszantja Washingtont, amint az a budapesti nagykövet nyilatkozatából kiderült.