A virtuális térben könnyebb gonosznak lenni

Az már évekkel ezelőtt kiderült, hogy súlyos problémák vannak az iskolákban, és a kortárs közösségekben. Akinek él gyerek a közelében, már biztosan hallott erről szóló történeteket. „Én magam is azt tapasztalom, hogy szinte minden ismerős családban van valaki, aki valamilyen irányból érintett. Vagy legalábbis mesélte otthon a gyerek, hogyan zajlanak az iskolában, a kortárs közösségben a kirekesztések, lelki- vagy fizikai bántalmazások. Tudható, hogy ez Magyarországon is gond, Nyugat-Európában vagy Amerikában pedig már nagyon régóta foglalkoznak ezzel a kérdéssel az illetékes civilszervezetek” – kezdte beszélgetésünket mondta az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. Mészáros Antónia azt is elmesélte, amikor egyetemista korában egy évig ösztöndíjas volt Amerikában, megdöbbent azon, mennyi hír szól arról, hogy az iskolai zaklatás miatt gyerekek eldobják az életüket. Abban az időben Magyarországon nem nagyon lehetett hallani hasonlóról. Mostanra azonban már itthon is megjelentek az ilyen esetek és a tragikus aktualitások miatt különösen kiemelt lett a téma. Hiszen nem egyszer fordult elő, hogy miután egy magyar gyerek öngyilkosságot követett el, az okok keresésekor kiderült, hogy módszeresen „szivatták” az osztályközösségében, az iskolában vagy a kortársai körében – idézte fel a szakember. 

„Ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyünk valamiféle megoldás vagy segítség irányába, először felmértük a helyzetet, vagyis egy reprezentatív kutatással indítottuk a kortárs erőszakra vonatkozó programjainkat, kampányainkat. Ennek az eredménye annyira sokkoló lett, hogy minket is meglepett: a magyarországi fiatalok 66 százaléka élt már meg rendszeres, szisztematikus, akár napi bántalmazást az iskolában vagy iskolás korában a társaitól. A válaszolók 85 százalékával legalább egyszer-egyszer előfordult, hogy bántották” – sorolta az igazgató.

Arra a kérdésünkre, hogy mit neveznek bántalmazásnak, Mészáros Antónia elmondta, olyan fizikai vagy lelki zaklatást, amelyben van rendszeresség és bántó szándék. A 66 százalék nyilván nem azt jelenti, hogy a gyerekeink közül ennyit minden pillanatban bántalmaznak. „Ez azt jelenti, hogy mire Magyarországon valaki végigjárja az iskoláit az általánostól az egyetemig, valamelyik intézményben valamilyen időszakban ő is áldozata egy ilyen történetnek. Azt pedig még többen mondták, hogy láttak már ilyet. Sajnos az esetek jó részében az is látszik, hogy ez már az alsó tagozatban elkezdődik” – mutatott rá a szakember.  

A felmérésben megkérdezték, hogy akit bántalmaztak kapott-e segítséget. Itt az derült ki, hogy általában nem, de a többségük nem is kért – folytatta az igazgató, aki elmondta: a kapott eredményekre reagálva, kampánysorozatot indítottak, amelynek az utolsó része most indult. Egy korábbi kampány, „Nem vagy egyedül” címen kimondottan az áldozatokat, a bántalmazottakat szólította meg. Az volt az üzenete, hogy ne szégyelljék azt, ami történt vagy történik velük, nem ők az egyetlenek, akikkel ez megesett, és fontos, hogy segítséget kérjenek. Akkor bevontak a fiatalok körében népszerű influenszereket, sztárokat, az érintettek akár velük is fel tudták venni a kapcsolatot és ők is elmesélték, hogy milyen hasonló megpróbáltatásokon mentek keresztül. A következő kampány kimondottan a fiatalok környezetében lévő felnőtteknek szólt. Az „Ismerd fel és tegyél ellene” program általában a gyermekekkel szembeni erőszakkal foglalkozott, beleértve a kortárs erőszakot is. Az éppen aktuális a „Ne nézz félre” kampány pedig már a szemlélőket szólítja meg. Azokat a sokszor szintén gyerekeket, akiknek a bántalmazó gyakran úgy játszik, mint egyfajta közönségnek. 

„A zaklatás történhet egy online csoportban ugyanúgy, ahogyan az iskola udvarán. De általában vannak, akik látják. Viszont az a tapasztalat, hogy azok a gyerekek vagy fiatalok, akik szemtanúi a bántalmazásnak, jellemzően tétlenek maradnak: nem tudják, mit kell ilyenkor csinálni, ledermednek vagy legalábbis nem avatkoznak be. Persze az is előfordul, hogy csatlakoznak a bántalmazóhoz, de ez kevésbé gyakori” – tette hozzá Mészáros Antónia. 

Ahogy magyarázta, a pszichológusok szerint az áldozat számára az egyik leginkább traumatikus mozzanat, amikor látja, hogy a közösség, a társai nem védik meg, részvétlennek, közömbösnek tűnnek. Miközben a tétlenség oka legtöbbször a félelem és a tanácstalanság. „Arra szeretnénk felhívni gyerekek, fiatalok figyelmét, hogy igenis van közük ezekhez a helyzetekhez, lehetőségük is van arra, hogy segítsék az áldozatot és felelősségük is van. Persze nem úgy, hogy közben saját magukat veszélyeztessék, erre természetesen senkit nem biztatnánk. De rengeteg békés módja van annak, hogy segítsék azt, akit éppen bántanak. Akár egy jó szóval, gesztussal is sokat lehet már adni és a legfontosabb, hogy szóljanak egy felelős felnőttnek, aki tudhat megoldást.”

Viszont az is igaz, hogy a gyerekek gyakran a saját szüleiknek sem szólnak. De ha nem jut el az információ a szülőhöz vagy a pedagógushoz, akkor honnan tudhatják, hogy baj van? – kérdeztük a szakembert. Vannak jelek, de azokat nem mindig könnyű észrevenni. Nagyon gyakori például, hogy a kortárs bántalmazás az online térben folytatódik. Emiatt sokkal pusztítóbb is manapság ez a jelenség. Egyrészt látszik, hogy az online térben könnyebb gonoszkodni, mint amikor a szemébe is kell nézni az áldozatnak. Másrészt régebben, ha valakit bántottak iskolaidőben, utána haza lehetett menni a szerető családhoz és ott a bántalmazó(k)tól messze, egy támogató környezetben, este, hétvégén és a szünidőben ki lehetett heverni a történteket. Most viszont az okos készülékeken keresztül akár 24 órában is lehet zaklatni a másikat vagy bántalmazást elszenvedni. Eközben pedig a szülő lehet, hogy csak annyit lát, hogy a gyerek kezében folyton ott van a készülék. Gyakran a fiatalok rettegnek is attól, hogy megoldásképpen a szülők elvennék tőlük a telefonjukat és már csak ezért sem mondják el otthon, hogy a készülékük egyszersmind egy ellenük fordított fegyver, amivel folyamatosan bántják őket. Márpedig ez a zaklatás egész extrém is lehet – válaszolta. 

„A pszichológusok elmondása alapján egy gyerek otthoni viselkedése szinte mindig megváltozik a bántalmazástól. Ezekre az apró jelekre kell egy szülőnek figyelnie. Lehet, hogy csendesebb lesz az, aki korábban cserfes volt, visszahúzódóbb lesz, kerüli azokat a helyzeteket, amikor az osztálytársaival találkozhatna vagy nem szívesen megy be az iskolába, miközben korábban ezt jó kedvvel tette. Ha nem is áll egy gyerek a szülei elé, hogy elmesélje, bántalmazzák őt, ha odafigyelünk rájuk, az esetek többségében azért érzékelhetjük, hogy valami nincs rendben” – fűzte hozzá a szakember. 

De az szintén nem törvényszerű. hogy a bántalmazó gyerekek megrögzött, velejéig romlott fiatal bűnelkövetők lennének, akikből soha nem is lesz jó ember. Ha a közösség, amiben vannak nem elég támogató, ha sok a rossz minta és negatív hatás, akkor könnyen be lehet csúszni ebbe a szerepbe is. Sokan elmondják, hogy voltak az ilyen helyzet mindkét oldalán: bántalmazták őket és ők is voltak bántalmazók. Egy kampány abban is segíthet, hogy a fiatalok felismerjék és tudatosítsák magukban, hogy mit látnak, mit tesznek vagy miben vesznek részt, hagyják abba, ha érintettek és cselekedjenek, segítsenek, ha maguk körül tapasztalják a jelenséget. Mészáros Antónia szerint a közösségek összetartó és védelmező erejét kell valahogy megnövelni, nem pedig megbélyegezni egyes gyerekeket, hiszen csupa még fejlődésben lévő személyiségről van szó. Az UNICEF Magyarország munkatársai azt remélik, hogy több családban, közösségben, osztályteremben is elindulnak olyan beszélgetések, amelyek segítik a fiatalokat abban, hogy tudatosan kezeljék ezeket a helyzeteket. „Legyen valaki a környéken, aki kapcsol, hogy ez bántalmazás, és véget kellene vetni neki, jelzi a felelős felnőtteknek, hogy baj van vagy legalább tesz valamilyen támogató gesztust az áldozat felé, amiből az szintén sok erőt meríthet. Ez azon is múlik, hogy van-e megfelelő társadalmi diskurzus a témáról.”