Aki deklaráltan illiberális rendszert épít, ne csodálkozzon, ha nem tartják a demokrácia hívének

NVZS 2024. március 18. 07:00 2024. márc. 18. 07:00

Nyugaton az illiberális rendszert olybá veszik, mint ahol nincs demokrácia, s miután Orbán 2014 óta maga állítja, hogy illiberális államot épít, ezért nincs mit csodálkoznia, ha azt mondják róla, nem akar demokráciát – fejtette ki Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányjogász, politológus szerint éppen ezért hiába sejteti Orbán a demokrácia bizonyítékaként, hogy szabad és tiszta választások vannak napjainkban Magyarországon. Ráadásul még csak nincsenek is: a választás néhány eleme a mindenkori kormánynak kedvez, mások a mindenkori nagy pártnak a kicsikkel szemben, illetve a mindenkori jobboldalnak a baloldallal szemben, azaz „a pálya nem lejt, hanem egyenesen függőleges a Fidesz javára”. A választás a demokráciához tartozik, ám miután ami nálunk van, az nem demokrácia, ezért talán jobb is lenne, ha nem lennének választások – fejtegetett egy meglehetősen unortodox gondolatot Szentpéteri.

Magyarországon nagyon nehéz választást nyerni, Magyarországon nagyon nagy politikai küzdelmek zajlanak, ami a demokráciának a bizonyítéka” – mondta Orbán Viktor a napokban az M1 – elvben – közszolgálati televíziónak adott, interjúnak álcázott propagandaelőadásában. Ezúttal tulajdonképpen legalább félig igazat mondott, hiszen az ellenzéknek, az őt leváltani kívánó erőknek tényleg pokoli nehéz választást nyerni. Nem úgy a Fidesznek, amely 2010 óta úgy módosítgatta a választási törvényt, a szabályokat, hogy maximálisan az ő céljait szolgálja. De jól látjuk-e a helyzetet, amikor azt állítjuk, hogy Orbán számára egyáltalán nem pokoli nehéz nyerni a választásokon.  Szentpéteri Nagy Richardot kerestük meg a kérdéseinkkel.

Az alkotmányjogász, politológus egy „kiselőadással” indított: azt magyarázta, hogy egyfelől a demokrácia a nép uralmát jelenti ugyan, de a gyakorlatban a többség uralmát fedi. Van ugyanakkor a liberalizmus, a személyes szabadság, a piacgazdaság, az emberek morális egyenlősége, és az emberi jogok. Ma a Nyugaton a liberális demokráciát, az alkotmányos demokráciát azonosan kezelik. Így azután az illiberálist olybá veszik, mintha nem is lenne demokrácia.  

Valójában ezt Orbán maga rontotta el, köszönje magának – tette hozzá Szentpéteri. Szerinte ugyanis a 2014-es tusványosi előadásától kezdve terjedt el, hogy nem is demokráciát épít. Merthogy ő illiberálist emlegetett – ami a nyugati felfogás szerint nem is demokrácia, s kiveri a biztosítékot Nyugaton. Ma már nem, de régebben még úgy nézett ki, hogy Orbán el tudja magát adni demokratának, ám elrontotta, merthogy Tusványoson korszakosnak, távlatosnak szánt beszédeket akar mindig tartani („pedig valójában középszerű gondolkodó”), amelyekkel hazaüzen – 2014-ben pedig csak keretbe próbálta helyezni az akkori mondandóját. Ez azonban nagyon nem sikerült neki. 

 Ezután nem kellene azon csodálkoznia, hogy Joe Biden amerikai elnök („akinek a közelmúltban tett kijelentésére reagált most Orbán”) az Orbán-Trump találkozó kapcsán azt mondta, hogy „Tudják-e kivel találkozik ma Mar-a-Lago-ban? (mármint Trump – a szerk.) A magyar Orbánnal, aki feketén-fehéren kijelentette, hogy a demokrácia szerinte nem működik – diktatúrát szeretne tehát”. Orbán most éppen azt próbálja bizonygatni, hogy dehogyis van itt diktatúra, hiszen vannak választások, ráadásul szabad választások. Az tény, hogy az összes modern demokrácia definíciónak közös eleme a szabad választások – ennek alapján érezhette úgy Orbán, hogy ha vannak választások, azzal bebizonyítja, hogy itt bizony demokrácia van – vezette le az alkotmányjogász, politológus, rögtön meg is cáfolva a miniszterelnököt, leszögezve: „ha formálisan vannak is választások, hiába sejteti ő azt, nincsenek szabad és tiszta választások napjainkban Magyarországon”. 

Azt pedig, amit most mondott (miszerint pokoli nehéz választást nyerni idehaza), bizonyára úgy értette, hogy a kormánynak pokoli, hiszen sok mindent bele kell fektetni, például a mi pénzünket is a propagandára – jegyezte meg nem kis iróniával, emlékeztetve arra, hogy évente több mint ezer milliárdot költenek erre a célra, amiben még nincs is benne a Rogán-féle részleg által szétszórt több mint százmilliárd. Mindenesetre, annyiban jobb lenne, ha nem lennének választások, hogy legalább megúsznánk ezt a pazarlást, no meg a sorosozást, a brüsszelezést, a dollárbaloldalazást stb., egyszóval a nép hülyítését, ami mind csak arra van, hogy a Fidesz megnyerje az éppen soros választást. 

És mi a helyzet a választási rendszerrel, amit teljes egészében a saját érdekükben farigcsálnak immár 2010 óta? – kérdeztük. A választási rendszer természetesen könnyíti a helyzetüket – mondta Szentpéteri, megjegyezve, hogy a politikai rendszernek ez azonban csak egy része. Mindenesetre van néhány eleme, ami a mindenkori kormánynak kedvez, van olyan is, ami a mindenkori nagy pártnak kedvez a kicsikkel szemben, továbbá olyan, ami a mindenkori jobboldalnak kedvez a baloldallal szemben, s van néhány, ami a Fidesznek kedvez. Tudjuk – tette hozzá – „a pálya nem is csak lejt, hanem egyenesen függőleges a Fidesz javára”. „De azért szögezzük le: a választás a demokráciához tartozik, ám miután ami nálunk van – miként fent levezettem – az nem demokrácia, ezért azután jobb is lenne, ha nem lenne”.