Aknák között kell lavírozni a jogban is

Korábbi cikkünkben megszólaltattuk Ágh Attila politológust, most a jogi aknákról kérdeztük Kende Péter ügyvédet.

– Nem akarom belevinni egy olyan vitába, amelynek módszereiről, megoldási lehetőségeiről korántsincs egyetértés a jogtudósok között. Elfogadja, hogy közjogi értelemben valóságos aknamezőről beszélhetünk?

– Gyakorlatilag arról szól a kérdés, hogy milyen közjogi mozgástere lehet egy kormánynak Orbán Viktor és rendszere bukása után. Jelenlegi ismereteink szerint nagyon szűkös. A Fidesz nem találomra helyezte el azokat a jogi aknákat, amelyekkel a maga alkotta társadalmi rendszert a „halála után” is életben akarja tartani. Szisztematikusan gyengítette a jogállamiságot, úgy, hogy olyan szabályrendszert épített ki, amely a saját pártelnöke karakteréhez illik, és korlátlan hatalomgyakorlást biztosít számára.

– Orbán többször utalt rá, hogy a „mű kész”. Az általa megálmodott társadalom politikailag és jogilag felépült. Ebben a helyzetben egyáltalán van tétje a következő választásnak?

– Még elég laza a kiöntött beton, sok múlik azon, milyen arányú győzelmet arat majd valamelyik politikai erő. Ha marad a jelenlegi kormány, akkor könnyen beválthatja az ígéretét a miniszterelnök, hogy még legalább egy évtizedig az történik majd ebben az országban, amit ő akar. Ha az ellenzéknek netán sikerülne kétharmados győzelmet aratnia, elhárulnának a jogi akadályok a NER rendszerének gyors lebontása és egy demokratikusabb társadalom kiépítése előtt. Ha nem sikerül jelentős, azaz „alkotmányozó” többséget szereznie egy új kormánynak, az más helyzetet teremt.

– Konkrétabban?

– Marad az a „kiherélt” parlamenti demokrácia, amely a jogalkotásban látszólag egyeduralkodó, ám az előző évtizedekben kiüresítették. Megszüntették az ellensúlyokat, kiiktatták a fékeket, a hatalom korlátlanná vált, ami eleve nem egyeztethető össze a parlamenti demokráciával szembeni elvárásokkal. Nem akarok példákat hozni a világból, de ahol a demokráciát több száz éve gyakorolják, ott sakkban tartják egymást a különféle hatalmi tényezők, hogy egyik se léphesse túl a maga mozgásterét.

– Orbán kijelentette, ő az ilyen „dekadens” demokráciákból nem kér.

– Igaz. De nem azt tette, ami a tisztességes megoldás lett volna: mondjuk megváltoztatja hivatalosan az államformát vagy felfüggeszti a parlament működését. Ehelyett felrúgta az összes jogszokást, hagyományt, a működés konszenzusos gyakorlatát, és létrehozott egy olyan struktúrát, amelyben a politikai partnerek csupán biodíszletnek kellenek.

– Ez a kialakult fals közjogi rendszer látszik a legnagyobb akadálynak ahhoz, hogy vissza lehessen térni egy egészséges jogrendszerhez, amelyben érvényesülnek a valós demokráciához nélkülözhetetlen fékek és ellensúlyok.

– Magam is így látom. 

– Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha kell, akár radikálisabb eszközök is megengedhetők a közjogi rendszer gyors talpra állításához.

– Ebben a vitában állást foglaltam a HVG 360-on megjelent írásomban és több tévé-interjúban. Tény, hogy a hazai jogrendszer túl sok sebből vérzik ahhoz, hogy ne szorulna gyors segítségre.

– Mire gondol?

– Kezdjük mindjárt azzal, hogy az Alkotmánybíróság de facto megszűnt létezni. Az Alaptörvényt úgy módosították, hogy elvonták minden hatáskörét, például a költségvetéssel kapcsolatban. Később, ahogyan kifutott a korábbi tagok mandátuma, olyan új bírákat neveztek ki, akik kizárólag a Fidesz bizalmából kerültek pozícióba. Már arra sem figyeltek, hogy legalább a jelölés több párti tagokból álló bizottság feladata legyen. Ma a testület 15 tagjából 15 a kormánypárt delegáltja, lekötelezettje. Ez a lépés formáljogilag támadhatatlan, hiszen sehol nincs leírva, hogy a magyar Alkotmánybíróságnak paritásos alapon kell működnie.

– Ha nem is támadható, kifogásolható…

– Na és?

– Egy másik példa a jogi aknákra a Költségvetési Tanács léte.

– Nagyon veszélyes akna! Kizárólag a Fidesz emberei ülnek a testületben, amelyet kétharmaddal felhatalmaztak, hogy megvétózhassa a kormány költségvetését. Ha ezt megteszi, az ország működése leáll, a köztársasági elnök új választást írhat ki. Mi a garancia arra, hogy ha az ellenzék megnyeri a jövő évi választásokat, nem ezt lépi a csak fideszes „katonákból” álló testület?

– Ehhez persze kell a köztársasági elnök aláírása is.

– Volt, hogy az utóbbi másfél évtizedben ilyen fontos kérdéshez nem adta az aláírását az Orbán jóvoltából éppen regnáló elnök? Áder megbízatása még a választások előtt lejár, a jelenlegi kétharmad jelölheti az új elnököt, aki aligha az ellenzék embere lesz. Pedig éppen Antall József érte el, hogy a rendszerváltás után ne kormánypárti, hanem ellenzéki elnöke legyen az országnak. Tudta és vállalta, hogy ebből akár konfliktusos viszony alakulhasson ki. Göncz Árpád halála után a szocialista-liberális többségű parlament még megválasztotta Sólyom Lászlót, de azóta három elnöki ciklusban sem követte ezt a gyakorlatot a parlamenti többség.

– Gyakorló jogászként naponta találkozik az igazságszolgáltatás területén elrejtett aknákkal. A lengyel jogállamiságot éppen az igazságszolgáltatás bedarálása miatt érik uniós támadások. Nálunk jobb a helyzet?

– Még nem tartunk ott, ahol a lengyelek. Mi, akik naponta szembesülünk az igazságszolgáltatás működésének anomáliáival, megannyi aknáról tudnánk beszámolni. Pontosan látjuk, hogy 2010 óta napról-napra fokozódik a bíróságokra nehezedő politikai nyomás.

– Mégis születnek ítéletek, amikkel borsot törnek a kormány orra alá.

– Mert a 2800 bíró között szerencsére szép számmal vannak olyanok, akik ilyen körülmények ellenére is tartják magukat a bíráktól elvárható hagyományos erkölcsi magatartáshoz. Tőlük származnak az Orbán rendszernek adott „tockosok”.

– Amíg a kormány ezt meg nem elégelte.

– Később nagytakarítást végeztek a bírósági vezetők körében is. Lecserélték a megyei elnököket, a helyetteseiket, továbbá minden ítélőtábla elnökét és helyettesét, valamint a kollégiumok vezetőit is. Ez volt a következő hullám. Az egy kaptafára készült bírósági vezetők mind a Fidesz emberei lettek. Ők azok, akik az egyes ügyeket kiszignálják a bíráknak. Pontosan ismerik a kollégáik politikai szimpátiáját, a kényes ügyekben így közvetetten befolyásuk lehet a döntésekre is.

– A Fidesz közjogilag korrekten járt el ebben az ügyben? Nem lehet utólag megkérdőjelezni?

– Nem. A bírósági vezetők többségét akkor mentették fel, amikor lejárt a mandátumuk, vagy elérték – akár némi rásegítéssel – a nyugdíjkorhatárt. Szerintem mindaddig a helyükön fognak maradni, amíg az öt éves mandátumuk vagy az életkoruk megengedi. Ezt a folyamatot betetőzte Varga Zs. András és Patyi András „sajátos” kinevezési eljárása, amellyel megannyi szabályt átléptek. Az Országos Bírói Tanács döntő többséggel elfogadott határozatban közölte, hogy nem ért egyet Varga Zs. András kinevezésével a Kúria élére, mert soha nem volt gyakorló bíró. De ez senkit nem zavart, a parlamenti többség 2030-ig adott számára mandátumot. Addig főbíróként érinthetetlennek tűnik.

– Polt Péter személye különösen nagy szálka az igazságszolgáltatás pártosságát kifogásolók szemében. Vele mit lehet kezdeni?

– Amíg a parlamentben valamelyik politikai erőnek nincs kétharmados többsége, és az egészsége nem hagyja cserben, akár élete végéig maradhat a hivatalában. 

– A hazai jogrendszerben a kétharmados többséghez kötött döntések a közigazgatás minden területén megkötik a kormány kezét. Van erre bárhol másutt példa?

– Nem tudok róla. Ez a hazai rendszerváltás sajátossága, a politikai ellenfelek iránti bizalmatlanság szülte még 1990-ben. Az utóbbi 12 év arra volt jó, hogy ezekkel a jogi „szörnyszülöttekkel” visszaélve, bedarálják a teljes közigazgatást. Megszűnt a szakmai autonómia, a bebetonozott közszolgák politikai parancsokat hajtanak végre. Ott van a Médiatanács, amelytől azt várja a kormány, hogy a sajtót tartsa „kézben”, a Versenyhivatal, ami gazdaság oligarcháinak érdekeit védi, a kisebbségvédelmet beolvasztották az ombudsmani hivatal feladatai közé, ami az érdemi munkáját illetően gyakorlatilag maga is megszűnt. Ezeknek a hivataloknak az élén kilenc évre kétharmaddal kinevezett vezetők trónolnak. Akinek netán a választások után járna le a mandátuma, azt gyorsan eltávolítják. Pofátlan végkielégítést és új állást adnak, mint Karas Mónika esetében. A helyére új személyt neveznek ki – persze – kilenc évre. Nehezen semlegesíthető, újabb akna.

– Ön köztudottan nem ért egyet az ellenzéki politikusok semmi olyan elképzelésével, ami a megoldást a formáljog határainak átlépésével képzeli el. Jogász szemmel a kormány módszerei elfogadhatóak?

– Nem azok, de jogilag támadhatatlanok. Ha a parlamentben senki nem tud kellő támogatottságot szerezni ezeknek a tisztviselőknek a leváltásához, akkor – álláspontom szerint – kizárólag bírói döntéssel lehetne elküldeni ezeket az embereket. Magyarországon nem látok olyan bírói testületet, amely ebben a kérdésben dönthetne, már csak azért sem, mert egy peres eljárásban a magyar állam lenne az alperes, de a másik oldalon nem látok perképes szereplőt. Ám a helyzet mégsem reménytelen: az Európai Unió luxemburgi Bíróságának volna hatásköre eljárni egy ilyen ügyben a magyar állammal szemben, ha mondjuk, az unió valamelyik testülete vállalná a felperes szerepét.

– Egy ilyen eljárásban születhet olyan döntés, ami feloldaná egy új kormány bénaságát?

– Belátható időn belül kizártnak tartom.