Államtitkár: a keresztény dal közösségünk kovásza, a párbeszéd csodálatos eszköze

HírKlikk 2023. szeptember 25. 08:30 2023. szept. 25. 08:30

A keresztény dal műfaja közösségünk kovásza, és a generációk közötti párbeszéd csodálatos eszköze lehet. Ennek érdekében példa értékű együttműködés zajlik a kormány és az egyházak között – mondta a kulturális államtitkár vasárnap Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.

Závogyán Magdolna a Magyar Zene Házában tartott eseményen kiemelte: soha ilyen fontos nem volt, hogy szóljon síp, dob, gitár és ének, hirdesse a szakralitás, a keresztény értékrend, a nemzeti identitás szikla alapjait.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára felidézte, hogy Magyarország kormánya 2019-ben indította útjára a vallásos könnyűzene támogatása programot, amely jelentős forrással valósul meg.

„Meggyőződésem, hogy vallási könnyűzenéről rég nem csupán a fiatalokkal összefüggésben szólhatunk. A műfaj hazai úttörői ma már erősen középkorúak, és az ifjúságinak hirdetett gitáros miséken, istentiszteleteken egyre több az őszülő fő a padsorokban" – jegyezte meg a kulturális államtitkár.

Mint rámutatott, a keresztény dalok nagy utat tettek meg hazai templomainkban és közösségeinkben, hiszen kultúránkban ennek korábban nem voltak olyan jellegű műfaji gyökerei, mint a világ más szegleteiben. Hozzátette: a kezdeti bizalmatlanságtól és bátortalan próbálkozásoktól napjainkra csordultig telt stadionokig, a megtartó erejű értékközvetítésig sikerült eljutni.

Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára beszél a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen a Magyar Zene Házában 2023. szeptember 24-én. MTI/Máthé Zoltán

„Ma nem kevesebb a tét, mint európai és keresztény nemzeti hagyományaink életben tartása és továbbadása" – szögezte le Závogyán Magdolna.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára örömtelinek nevezte, hogy Székelyudvarhelytől Korondon át egészen a Felvidékig és Magyarország területén tucatnyi közösség énekli a magyar egyházi könnyűzene idősebb nemzedékének dalait, vagy bővítve a repertoárt, újakat szerezve dicsőíti Istent.

„Innen is szeretnénk üzenni a világnak, hogy a már több mint évtizedes múltra visszatekintő keresztény könnyűzene, amelyet korábban annyi támadás ért, ma már nemcsak a templomokban, imaházainkban van jelen, hanem a pápai szentmisén is, eljut különböző terekbe és közösségi helyekre, a Papp László Budapest Sportarénába is" - sorolta Soltész Miklós.

Az államtitkár méltatta a 76 éves Silye Jenőt, a hazai egyházi könnyűzene egyik megteremtőjét. Soltész Miklós szerint a műfaj mai képviselőinek feladata, hogy megvívják a kereszténység küzdelmét.

Az I. Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnep a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes szervezésében, és a kormány támogatásával jött létre. A vasárnapi rendezvényen a Magyar Zene Házában a katolikus, a református és a pünkösdi egyház több mint húsz hazai és határon túli együttese vesz részt. Az eseményen több egyházi vezető, püspök van jelen.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom