Árulkodó cinizmus

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az említett kormányinfón az SZFE-vel kapcsolatban azt jelentette be, hogy a  kuratórium kérésének megfelelően, az eddigi büdzsé dupláját, 3 milliárd forintot biztosít a kormány az intézmény működésére. Ebből 1,5 milliárd jut a képzésekre, bérrendezésekre, 150 millió forint pedig az ideiglenes campus bérlésére megy.

Trencsényi László szerint, ha a költségvetésben van ennyi pénz, akkor miért nem kapták meg eddig, ha meg nem kapták meg, akkor pedig nincs jogukban bírálni, hogy el van hanyagolva az épület, rossz az infrastruktúra. Hiszen lett volna pénz, csak ezeknek a „libernyákoknak” nem adtak. „Árulkodó ez ” – mondja Trencsényi László, aki maga is őrt állt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) homlokzatának párkányán. Hogy miért tette?

– Úgy éreztem, hogy megtettem azt, amit a tanítványaim nagyon sokan – különösen a drámapedagógus tanítványaim, de talán a tanárjelöltek is – elvártak tőlem. Ezt vissza is igazolták a Facebookon, nagyon sokan fejezték ki velem az egyetértésüket. Ez a dolog egyik oldala, a másik, hogy én magam is fontosnak tartottam, hogy megtegyem. Azt gondoltam, hogy a hazai drámapedagógia akadémiai képviseletének első embereként ez elemi dolog. Ugyanis – egyébként sok minden más mellett – én az MTA Pedagógiai Bizottsága drámapedagógiai albizottságának választott elnöke vagyok, és most „ebben a sapkámban” voltam őrt állni a szakma nevében.

S, hogy milyen volt? Az egész egyetemfoglalásnak szembeszökő volt a jó hangulatú szervezettsége, az, ahogy ott bennünket fogadtak, ahogyan elvégezték a lázmérést, felkísértek a helyre, ahol őrt kellett állnunk, elmagyarázták a teendőket. Engem egyébként egy tanítványom hívott erre a feladatra, de mi, drámapedagógusok olyan sokan összegyűltünk az első szóra, hogy be kellett osztanunk, mikor ki léphet ki hetünk közül az esővédő tető talapzatára. Azon ugyanis statikai okok miatt egyszerre csak legfeljebb négy ember állhatott, mi pedig heten voltunk. Ami engem még mindezen túl különösen motivált – bár már rég elhatároztam, hogy vállalom ezt a dolgot –, hogy a 86 éves Kinszki Judit tanárnő is vállalta, és ott állt azon a párkányon, azt hiszem, három nappal korábban, mint én. 86 évesen!

Amikor felvetem, hogy a Kormányinfón Gulyás Gergely szájából elhangzott az is, hogy a kormány egyetlen feladata az egyetem költségvetésének biztosítása. Aki tüntetni akar, tüntethet, aki tanulni, annak biztosítani kell a körülményeket, hogy tanulhasson, és nyolc egyetemből hétnél problémamentesen, rendben lezajlott a modellváltás, a kormány bízik abban, hogy az SZFE kuratóriuma kezelni tudja a helyzetet, ehhez Trencsényi László csak két dolgot fűz.

Az egyik, hogy mint a felsőoktatásban dolgozó ember, személyesen meggyőződhetett arról, hogy az SZFE-n a tanév a megszokott rendben zajlik, az oktatás a tantervnek megfelelően halad. Még őrállásának estéjén is voltak párhuzamosan órák, tehát a hallgatók egy emberként teljesítik a tanulmányi kötelezettségeiket. A másik, hogy az elhangzotthoz képest csak meg kell hallgatni a kormánypárti média gyalázkodó, ocsmány, a politikai beavatkozásra serkentő dilettáns interjúit, kezdve a Thália Színház igazgatója és Karsai György közötti vitával, ahol előbbi rettenetesen gyalázatos módon nyilatkozott, és még jó néhány ilyen. A Hír Tv-n egyszerűen az ürülék folyik a képernyőről, amikor megszólalnak. Úgyhogy  Gulyás valójában meghazudtolja önmagát. Egyébként pedig valóban az lenne az állam feladata, amit mond, de azért vannak itt is jogi „viccek”. Az alapítványi egyetemet nem köteles az állam támogatni, az állam csak az állami egyetemet köteles támogatni. Ahol alapítványi lett az egyetem, ott az alapító okiratban is benne van, hogy nem az állam támogatja, mert a támogatást kiszervezték az állami nagyvállalatok nyereségének rovására. Tehát egyfelől nem az állam támogat, nem a költségvetésből kapnak az alapítványi egyetemek támogatást. Másfelől pedig beleszólnak a dolgokba annyiban, hogy a tanterveket  mégiscsak az állam által felkért és finanszírozott akkreditációs bizottság fogadja el.

Az akkreditációs bizottság elvileg egy társadalmi testület választott tagokkal, most viszont – a korábbi korrekt választásokkal ellentétben – egy kicsit államosítva van az összetétele is. Az állam az akkreditációs bizottság szakvéleménye alapján határozhat arról, hogy melyik felsőoktatási intézményt akkreditálja, melyiket nem. A MAB véleménye alapján, az állam már nem egy magánvállalkozói  felsőoktatási intézménynek nem engedélyezte a magyarországi működést – és nem a CEU-ra gondolt Trencsényi László. Tehát az állam nem csak anyagi feltételeket biztosít, hanem a minőségbiztosításért is felelős, még egyébként a nem állami egyetemekéért is. A felsőoktatási intézmények, még az egyházi tulajdonúak is mintegy öt évenként akkreditáció alá kerülnek. Ez a minőség ellenőrzés az alapja, hogy az akkreditációt megkapja, vagy nem egy intézmény. A Magyar Akkreditációs Bizottság tagjai egyedül a hitéleti képzésbe nem szólnak bele. Trencsényi László azt mondja, mivel tanít a Wesley János Főiskolán is, konkrétan tudja, hogy amikor az a pedagógiai szakot akkreditáltatta, akkor azt a MAB értékelte és ellenőrizte, és, hogy amikor doktori iskolát akart nyitni a Wesley, akkor azt a miniszterelnök a MAB szakmai felterjesztése alapján nem akkreditálta. Nem azért, mert anyagilag nem támogatta. Vagyis a törvény is feljogosítja az államot arra, hogy beleszóljon minőségbiztosítási kérdésekbe. Jogában áll megnézni, hogy van-e annyi főállásban foglalkoztatott tanár, amennyinek lennie kell, megvan-e az x mennyiségű egyetemi tanár, az x mennyiségű minősített oktató, x mennyiségű projektor, vagy épp az x mennyiségű WC. Ezeket mind a MAB ellenőrzi. Ezek az ellenőrzések tüzetes dokumentumáttekintések, intézmény látogatások, konzultációk a hallgatói önkormányzattal, az intézményvezetéssel, a gazdasági  vezetéssel, bejárások, óralátogatások, vagyis aprólékos szakfelügyeleti munka tulajdonképpen állami megbízásból, mert az állam finanszírozza a MAB-ot is,

Trencsényi László azt is elmeséli, hogy a MAB akkreditációs bizottságának tagjaként, a Kaposvári Egyetem akkreditációs vizsgálatában is részt vett. Akkor épp a látogató bizottság hívta fel a figyelmét a rektornak arra, hogy a Színháztudományi Intézet igazgatójának, bizonyos Vidnyánszky Attilának nincs meg a megfelelő végzettsége, és ez vajon nem akadályozza-e az ő munkáját? De tagja volt annak az akkreditációs bizottságnak is, amelyik az SZFE-t vizsgálta. A Színház- és Filmművészeti Egyetem minden kétséget kizáróan magasra értékelt minősítést kapott. Úgyhogy, amikor Gulyás olyasmiket mond, mint a kormányinfón, akkor kiderül, amellett, hogy meg is tagadja, de ráadásul még nem is ismeri a saját törvényét.