Lázár János: a járművezető rosszulléte okozhatta a szolnoki buszbalesetet
Lázár János miniszter szerint a járművezető rosszulléte okozhatta a szerdai szolnoki buszbalesetet. Az építési és közlekedési tárca vezetője a Facebook-oldalán beszámolt arról: utasította a MÁV-csoportot, hogy fizessen fájdalomdíjat a balesetben érintett embereknek.
„A szerencsétlenséghez jelenlegi tudásunk szerint a járművezető rosszulléte, pillanatnyi eszméletvesztése vezetett, nem műszaki ok vagy egyéb körülmény. Minden, ezzel ellentétes sejtetés vagy állítás megalapozatlan, vagy politikailag motivált" – fogalmazott bejegyzésében a miniszter.
Lázár János az orvosi vizsgálatok alapján azt írta: a balesetnek 18 könnyebb és 5 súlyosabb, jellemzően csonttöréssel ellátott sérültje volt. A 8 napon belül gyógyuló sérüléssel érintettek között 5 kiskorú utas is van, a 8 napon túl gyógyuló sérüléssel érintettek között pedig egy idős nő, akit gerincsérüléssel ápolnak. Ő a baleset legsúlyosabb sérültje.
„A területért felelős miniszterként, számomra az utasoknak a MÁV-csoport járatain elszenvedett legkisebb sérülése is súlyosabb az elfogadhatónál. Ezért a minden részletre kiterjedő vizsgálat megkövetelésén túl, annak eredményétől – tehát a felelősség kérdésének tisztázástól – függetlenül, már délelőtt arra utasítottam a MÁV-csoportot, hogy méltányossági alapon fizessen fájdalomdíjat a balesetben érintett embereknek" – tette hozzá.
Ezért arra kérte a reggeli balesetben sérülést szenvedett utasokat, hogy a következő napokban vegyék fel a kapcsolatot a közlekedési társaság illetékeseivel a szolnokibaleset@mavcsoport.hu email-címen.
Lázár János minden sérültnek gyors és teljes felépülést kívánt, a mentésben részvevő szervezeteknek és polgároknak pedig megköszönte a segítségüket.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon azt írta, hogy a helyi járatú autóbusz szerda reggel 8 óra előtt Szandaszőlős irányából Szolnok belvárosa felé haladt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között, a Tisza-hídról lehajtva, a körforgalomban a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött.
A Szolnoki Rendőrkapitányság az ügyben tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást – közölték.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az iskola megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni.
A Szolnokon balesetet szenvedett autóbusz jó műszaki állapotban volt, néhány hete esett át műszaki vizsgán – közölte a MÁV-csoport szerdán az MTI-vel, jelezve: a szakértői vizsgálat kiterjed a busz műszaki állapotára, a buszvezető felelősségére és egészségi állapotára is.
A baleset kialakulásában a jelenlegi információk szerint a jármű kora, állapota nem játszott szerepet – hangsúlyozták.