Attól nem lesz olcsóbb az élelmiszer, hogy csökken az infláció

HírKlikk 2023. december 9. 08:13 2023. dec. 9. 08:13

7,9 százalékra csökkent az infláció a KSH novemberi jelentése alapján. Eközben a német infláció tovább csökkent: 3,2 tized százalékot mért novemberre a Szövetségi Statisztikai Hivatal.

A magyar infláció is csökkent, a fogyasztói árak itthon átlagosan 7,9 tized százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Azonban azt érdemes hangsúlyozni, hogy a mérséklődő infláció nem jelenti azt, hogy csökkennének az élelmiszer-árak.

A Gazdaságkutató vezérigazgatója az ATV Híradónak elmondta, a kedvezőbb adatok elsősorban a Statisztikai Hivatal új számítási módszerének köszönhetők. Molnár László hozzátette: a 8 százalék alatti infláció a havi adatokra vonatkozik, hogyha éves átlagot nézzük, akkor 18,5 tized százalék körül lesz majd az infláció.

 

Forrás: ATV/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom