Az egyetemi „modellváltás" aljas hazugsága
Hogy a kormány hazudik, abban semmi új nincs: hazudozás az anyanyelve, 2010 óta folyamatosan azt csinálja. Ám minden hazudozás közt a legalávalóbb, a legtöbb nehezen vagy egyáltalán nem helyrehozható kárt okozó az, ami a köz- és felsőoktatásban történik.
Egyszerűen arról van szó, hogy akik ma elszenvedői a köz- és felsőoktatásnak, súlyos hátrányokkal kénytelenek megkezdeni önálló életüket. Természetesen a legnagyobb hátrányokat a legelesettebbek szenvedik el: azok, akik gyakorlatilag nem részesülnek oktatásban, vagy nagyon korán kihullanak a rendszerből. De ki merné azt állítani, hogy az SZFE mai hallgatóinak nem kell szembenézniük mindannak következményeivel, amit a hatalom művel velük? És sorra kerülnek a legnagyobb vidéki egyetemek és a budapesti orvosegyetem is.
A magyar oktatás korábban több modernizációs kísérletet is átélt – részleges sikerekkel. De a nagy szándékok mindig elbuktak.
A mai történetek alapvető, közös vonása a hatalom pofátlan, nem is igazán leplezett hazudozása.
A legnyilvánvalóbban helytálló ellenérveket is félresöprik, ahogy azt a CEU és az MTA esetében is tették: nincs érdemi, értelmes válasz arra a kérdésre, hogy mi indokolja a „modellváltást", és mire föl az elképesztő sietség.
Az önkény hazudozása azt igyekszik, tessék-lássék módon takargatni, úgy-ahogy leplezni, hogy az egész folyamat kezdettől alkotmányellenes. Nem véletlenül variálják annyit „alkotmányukat"...
Általában is fölvethető, már régen föl is kellett volna vetni: a Fidesz csaknem teljes „jogalkotási" gyakorlata, egyebek között a személyekre, konkrét eseményekre szabott, akár visszamenőleges hatályú „törvényekkel", a kétharmados törvények antidemokratikus gyarapításával, az esetleges új kormányt megbénító szándékával súlyosan alkotmányellenes. Számos „törvényről" elmondható, hogy a közjó helyett csupán a hatalmi önkényt, erőszakot szolgálja: jogba öltöztetett jogtalanság csupán.
A parlament üzemeltetése is ezt a célt szolgálja: a Ház nem a demokratikus normák szerint működik, hanem úgy, ahogy a Fidesz a maga önkényes szándékai szerint működteti. Péntek éjjel benyújtott javaslatok komolyan vehető vita nélküli keddi elfogadása jellemzi a helyzetet.
Alapvető „törvények" születtek meg jogellenes módon, az érintettekkel való megvitatás, valóságos egyeztetés nélkül: ha volt valami látszólagos egyeztetés, az inkább csak parancskihirdetésnek mondható. A radikálisan korlátozott „parlamenti viták" sokszor gúnyolódásnak hatnak.
A fentiek különösen elmondhatók az egyetemi „modellváltás" álnok erőszakolására is. A legkirívóbb példa az SZFE szétverése: még a nyomait is el akarják tüntetni. Talán még a mai önkény sem bánt – bánna! – el olyan kegyetlenül, olyan aljas gyalázkodás közepette önmagukat megfogalmazni tudó, önmagukért szívósan kiálló autonóm emberekkel, mint az SZFE diákjaival és oktatóival.
És most a budapesti orvosi és a vidéki nagy egyetemek sorsa is kétséges – vagy nem is: csak arra várnak, hogy az egyetemek maguk kezdeményezzék átalakulásukat… Minden úgy zajlik, ahogy Örkény István megírta 1949 című egypercesében:
Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték.
A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.
Az egyetemek vezetőire nem számíthatunk: „megfelelő" emberek vannak mindenhol vagy szinte mindenhol. A HÖK-ök is „háziasítottak", jobban, mint például a 70-es években: akkoriban bizony előfordult, hogy HÖK-vezetőknek kellett távozniuk, mert kiálltak „renitens" hallgatók mellett… Ma ilyesmire nincs példa.
A járvány közepette a tiltakozásra alig van lehetőség: nyílt polgári engedetlenséget kellene sokaknak vállalniuk, hogy valami eredményt lehessen várni. Ám a magyar közéletben az oktatás ügye ritkán mozgat meg tömegeket – tudja ezt a hatalom is.
Szemünk láttára hoz létre kamualapítványokat kamukuratóriumokkal. Arra hivatkozik, hogy „más demokráciákban" is bevett dolog az alapítványi egyetem. Csakhogy demokratikus országokban az alapítványok nem közpénzből működnek, hogy aztán a közpénzek elveszítsék eredeti jellegüket.
„Más demokráciákban" az egyetemek megőrzik önállóságukat, ha alapítványi fenntartásúak is: maguk alkotják meg szabályaikat, maguk döntenek legfontosabb ügyeikben is.
A legnagyobb hazugság éppen ez: azt állítani, hogy a „modellváltás" megnöveli az egyetemi autonómiát… Vessük össze ezt az állítást az önkény mindenhol megmutatkozó természetével: a brutális és a működés közhasznú céljai szempontjából kontraproduktív, eszelősnek tűnő, de nagyon is álnokul átgondolt központosítással, államosítással, az autonómiák felszámolásával.
Közpénzek nyilvánvaló kimentéséről van szó, és kultúrharcról, amelyhez az ideológiát Bayer Zsolt, Gajdics Ottó, Szakács Árpád, Demeter Szilárd és hasonlók adják, ordítják az arcunkba is.
Nem lehetnek illúzióink: a hatalom a maga meztelenségében mutatja meg önmagát.
