Az Európai Parlamentben nem lelkesek, amiért Orbán pénzt kap a Bizottságtól
Az Európai Unió Bizottsága szerdán felszabadított 10,2 milliárd eurót Magyarország számára a befagyasztott támogatásokból – ezt egyetlen nappal a csúcs előtt jelentették be, amelyen Ukrajna újabb támogatásáról és a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szándékozik dönteni az Európai Tanács, és Orbán Viktor mindkét kérdésben heves ellenállást tanúsított.
A Politico idéz a bizottság közleményéből, amely szerint „a testület alapos mérlegelés után úgy ítéli meg, hogy Magyarország megtette azokat az intézkedéseket, amelyekre kötelezettséget vállalt”, és ez tette lehetővé az összeg felszabadítását. Ez annyit tesz, hogy a kohéziós politika finanszírozására szánt összeg egy része felszabadul, ezért a nevezett összeghatárig Magyarország elkezdheti benyújtani a számlákat, és kérni azok megtérítését”.
A cikk ismertette a pénzek visszatartásának okát, és ennek történetét, azt, hogy erre az emberi jogok és a jogállamiság érvényesítésével kapcsolatos aggodalmak miatt került sor. A kohéziós alapokból összesen 22 milliárd eurót tesz ki a befagyasztott pénz. A Bizottság 2022 végén feltételeket állított Magyarország elé, és azok teljesítéséhez kötötte a pénz felszabadítását.
Az igazságszolgáltatás függetlensége terén történtek lépések, és ezek elegendőek a pénz egy részének felszabadításához, de a további rész felszabadításához további reformok szükségesek az emberi jogok és az oktatási szabadság védelme terén. Emellett továbbra sem hozzáférhető további 10,4 milliárdnyi támogatás és olcsó hitel, összesen mintegy 21 milliárd euró – mutatott rá az indoklás.
A döntés csúcs előtti időzítésével kapcsolatban Věra Jourová, a Bizottság alelnöke, az értékekért és átláthatóságért felelős biztos kérdésre kifejtette: ez merő véletlen, azért van így, mert vannak eljárási határidők, amelyeket a bizottságnak be kell tartania.
A bizottság döntése bizonyosan heves tiltakozást vált ki az Európai Parlamentben, amely régen túl engedékenynek tekinti von der Leyen bizottsági elnököt a jogállamiság kérdéseiben – írta az amerikai portál európai kiadása.
A Politico birtokába jutott szerdán egy levéltervezet, amelyben a parlament négy legnagyobb frakciójának vezetői – az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták, a Megújuló Európa és a Zöldek – óva intettek a pénz felszabadításától. A frakciók úgy látják, hogy Magyarország „nem teljesítette a feltételeket”.
Petri Sarvamaa finn képviselő (Európai Néppárt), frakciója szóvivője költségvetési kérdésekben, „katasztrofálisnak” minősítette a bizottság döntését. „Világos jelzést adtunk Orbánnak: ha elég keményen játszol, végül győzöl” – írta a képviselő a portálnak.