Az MTVA pert vesztett az ellenzékkel szemben

HírKlikk 2019. szeptember 27. 16:45 2019. szept. 27. 16:45

Döntött a bíróság: joguk volt az országgyűlési képviselőknek az MTVA Kunigunda utcai épületében tartózkodni 2018. decemberében.

A főváros II. és III. kerületének bírósága elutasította az MTVA birtokvédelmi eljárási kérelmét, amit a köztévé hírhamisítási ügye miatt elhíresült vezérigazgatója, Papp Dániel kezdeményezett a kerületi jegyzőnél. Az ügyben érintett országgyűlési képviselők megtámadták a határozatot, a bíróság ennek adott helyt, és kötelezte az MTVA-t 844 ezer és 250 ezer forint perköltség megtérítésére.

– Győzött a józan ész – kommentálta az ítéletet a Hírklikknek Dr. Litresits András, aki a politikusok jogi képviselőjeként vett részt az eljárásban. Litresits elmondta, hogy a bírósági döntés értelmében a képviselőket megillető belépési jog magában foglalja a benntartózkodás jogát is, a Papp Dániel által hozott belépési szabályok természetesen nem írhatják felül hazánk törvényeit.

Litresits hozzátette, hogy a bíróság nem is egészen értette, hogyan alkalmas a közérdekű üzem megzavarására (ezen a jogcímen indult az eljárás), hogy néhány politikus éjszaka egy sminkszobában tartózkodik.

Mint ismeretes, ellenzéki országgyűlési képviselők 2018. december 16-án a rabszolgatörvény elleni Kossuth téri tüntetést követően vonultak a tüntetőkkel az MTVA Kunigunda utcai épületéhez, hogy a tüntetők követeléseit beolvastassák. A biztonságiak erőszakot alkalmaztak a politikusokkal szemben, Papp Dániel pedig arra kérte a kerületi jegyzőt, hogy állítsa helyre az eredeti birtokállapotot és szüntesse meg „Kunhalmi Ágnes és társai rendbontását”.

A jegyző intézkedett, az ő döntését támadták meg az ügyben érintett politikusok a bíróságon. Sikerrel jártak tehát, bár az ítélet egyelőre nem jogerős. 

 

Cikkünk megjelenését követően az MSZP közleményben reagált az ítéletre:

A közmédia nem terjesztheti tovább a hazug rágalmait az MSZP és a többi ellenzéki párt azon országgyűlési képviselőiről, akik tavaly decemberben az MTVA épületében tárgyalni akartak az állami média vezetőivel. A bíróság ugyanis kimondta, hogy a képviselők jogszerűen tartózkodtak az épületben, mivel a köz érdekében végezték a munkájukat.

Az ítélet egyértelmű, sem az óbudai jegyző, sem a rendőrök nem intézkedhettek volna a képviselőkkel szemben, mert a tevékenységükkel nem akadályozták az állami média működését.

A hírhamisító Papp Dánielnek ezzel újabb papírja lett arról, hogy hazudik. Ugyanis majdnem egy éve sikertelenül próbálja az ellenzék akcióját lejáratni és a képviselőket hamis vádakkal rágalmazni.

Ez csak egy győzelem, de az MSZP továbbra is azért küzd, hogy az MTVA székházában elkövetett valamennyi törvénysértésért felelősségre legyenek vonva az elkövetők. Azok is, akik erőszakot alkalmaztak az országgyűlési képviselőkkel szemben, azok is, akik erre parancsot adtak és azok is, akik megpróbálják eltussolni a felelősségre vonást.

Az MSZP elvárja, hogy Papp Dániel a majdnem egy éve tartó, elbukott lejárató hadjárata után vállalja a felelősséget és mondjon le, továbbá, hogy az MTVA kérjen bocsánatot a megrágalmazott képviselőktől.

MSZP