Az olimpia a legnagyobb országépítő és gazdaságfejlesztő vállalkozás

Te közgazdász lettél, aki alig 23 évesen már a Budapest Bank egyik osztályvezetője vagy, majd ügyvezető igazgató az olasz UniCredit Bankban és a bécsi Raiffeisen Bank Internationalnál, 2004-ben pedig a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökének választottak. Egy évre rá pedig azzal hívtad fel magadra a figyelmet, hogy Magyarország 15 meghatározó vállalatával és 100 közismert személyiséggel közösen létrehoztad a Budapesti Olimpia Mozgalmat (BOM), amely az olimpiai játékok megpályázásának előkészítését tűzte ki céljául, amivel aztán alaposan felkavartad a kedélyeket. A BOM megalapításában az is szerepet játszott, hogy az ükapád volt a Magyar Olimpiai Bizottság alapító elnöke?

Az igaz, hogy Berzeviczy Albert a Magyar Olimpiai Bizottság alapító elnökeként már 1895-ben főtitkárával, Kemény Ferenccel közösen mindent megtett azért, hogy az első modern kori olimpiai játékok házigazdája a magyar főváros legyen, ha Görögország, az akkor is bizonytalan gazdasági helyzete miatt mégsem tudná vállalni a rendezés terheit. De számomra nem innen indult az olimpia iránti érdeklődésem és szeretetem. Az sportolói pályafutásommal magától alakult ki. Az asztmám miatt kisgyerek koromtól kezdve úsztam. Közben kiderült, hogy egész jó hosszútávfutó vagyok, miután több futóversenyen is érmes lettem a szülővárosomban, Tatabányán. Viszont egyiket sem szerettem annyira, hogy elmélyüljek bennük. Aztán 1988-ban jött a megvilágosodás, amikor Martinek Jánosék aranyérmesek lettek a szöuli olimpián. Ekkor jöttem rá, hogy nekem igazából az öttusa világában a helyem. Így amikor 1990-ben felkerültem Budapestre, édesapám bemutatott akkori kollégájának, dr. Török Ferencnek, aki két legendás öttusa aranycsapatunkat is győzelemhez segített az 1964-es és az 1988-as olimpián. Őt kérdeztem ki arról, merre induljak el, ha öttusázó szeretnék lenni. Az akkori MAFC-ba irányított, azzal az ígérettel, hogy ha egy év múlva is ilyen lelkes leszek, akkor átkerülhetek az UTE-be. És egy év múlva átkerültem az UTE-be, ahol Pécsi Gábor és Őze István edzők vezetése alatt Mizsér Attilával és Kálnoki Kis Attilával is együtt edzhettem. Teljes megszállottsággal csináltam, Balczó-könyvvel a kezemben keltem, és minden reggel hatkor már az uszodában voltam. Két dolog végül ellenem játszott: a lószőrallergiám kialakulása és hogy elnyertem egy isztambuli ösztöndíjat. Ezzel együtt is ez volt az az időszak, ami irányba állított az olimpiával kapcsolatban.

Merthogy?

Az a szerencse ért, hogy a szakosztályom engem is elvitt a tatai edzőtáborba, ahol vívópartnerek kellettek az olimpiára készülő öttusa válogatottunknak 1992-ben. Így találkozhattam életemben először és vívhattam Fábián Lászlóval, Martinek Jánossal is. Ez annyira meghatározó élmény volt számomra, hogy elhatároztam, a banki keresetemből megtakarított pénzemből kibuszozom Barcelonába, hogy ott a helyszínen nézzem meg a versenyüket. Két volt gimnáziumi osztálytársammal útra is keltünk. Egy hétig nomád körülmények között éltünk, de sikerült megszerezni a hőn áhított belépőket az öttusa versenyre. Sajnos a csapat nem tudta megismételni a szöuli diadalt, de az olimpia hangulata örökre elbűvölt. Ettől kezdve, az idei tokiói olimpiával bezárólag, összesen 12 nyári és téli ötkarikás eseményen voltam ott és közvetlen helyszíni tapasztalatokat gyűjtöttem az elmúlt 30 évben az olimpiai játékok fejlődéséről és rendezéséről. Így talán nem meglepő, hogy közgazdászként is mindvégig az érdeklődésem középpontjában maradt, csak nem, mint sportesemény, hanem mint a legnagyobb országépítő és gazdaságfejlesztő projekt.

Ezek szerint az olimpia ügyét úgy kezeled, mint egy nemzetgazdasági projektet, amit, ha jól készítenek elő és jól szervezik meg, akkor nyereséges és sikeres lehet?

Teljes mértékben. Általában olyan városok pályáznak, amelyek egy nagy modernizáción, városfejlesztésen akarnak átesni és az olimpiát ehhez jó húzóerőnek, hatásos katalizátornak tekintik. Az egész ügyet úgy kell felfogni, mint egy 10-20 éves nemzetgazdasági jelentőségű projektet, amit kormányciklusokon átívelően, politika-semlegesen kell vinni. Az ügy akkor lehet csak sikeres, ha azt az összefogás, az együttműködés, a tehetség és a kreativitás jellemzi. Egy olimpia költségvetésének két nagy fejezete van. Az egyik a nyári játékokhoz közvetlenül nem köthető közlekedési, infrastrukturális és környezetvédelmi beruházásokat, valamint a kulturális, egészségügyi és turisztikai intézményrendszert érintő fejlesztéseket foglalja magában. Ennek a tételnek a felelőse az állam és az önkormányzatok. Az olimpia megrendezésének közvetlen költsége pedig magában foglalja a pályázatot, a nyitóünnepélyt, az ideiglenes sportlétesítményeket, az extra nézőtéri kapacitásokat, a hiányzó sportlétesítmények megépítését, a sportolók, az önkéntesek, az újságírók elszállásolását és szállítását, a paralimpiai versenyek lebonyolítását, azaz minden olyan kiadást, amely egyébként olimpia nélkül soha nem merülne fel. Ez a rész mindig a szervező bizottság költségvetését terheli, aminek meghatározó részét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság biztosítja. A NOB a 2024-es párizsi olimpia megszervezésébe csaknem 1,7 milliárd dollárral (hozzávetőleg 550 milliárd forint) száll be. Ezen túl, a bevétel jegyeladásból, licenc bevételekből, helyi szponzorációkból és egyéb marketing tevékenységekből származnak. De egy olimpiát soha nem azért kell megpályázni és megrendezni, mert azonnali pénzügyi eredményt szeretnénk elérni a központi költségvetés számára. Ez hosszú távú és nagyon komplex nemzetgazdasági projekt, amely egyszerre hivatott az országot egy új nemzetközi befektetési és turisztikai kategóriába emelni, új növekedési impulzust adni a gazdaságnak, fejleszteni az országos és fővárosi infrastruktúrát, kialakítani egy hosszú távú nemzeti sport-stratégiát és kedvező civilizációs hatást gyakorolni. Ezek összesített pozitív hozadékai messze meg kell, hogy haladják a ráfordításokat.

Miként élted meg a 2024-es olimpiai pályázat bukását, amelynek a nemzetközi nagykövete voltál?

Éppen Orosz Annával, a Momentum egyik alapítójával ültem a színpadon, egy nyilvános vitán a Gödörben, amikor a beszélgetést moderáló MSZP-s politikus, Horváth Csaba, váratlanul és mosolyogva megszakított minket és bejelentette, hogy most kapta a friss hírt a telefonján, hogy a kormány, a főváros és a MOB közösen úgy döntöttek, visszavonják a pályázatot. Ez elég megalázó és szomorú pillanat volt számomra. De nem éreztem úgy, hogy ezért nekem haragudnom kellene a Momentumra. Ha mi tényleg mindent jól csináltunk volna, akkor a 2024-es pályázat teljes mértékben megfelelt volna a közvélemény transzparencia-elvárásainak és akkor nekik nem lett volna esélyük arra, hogy sikeres mozgalmat építsenek fel a nolimpia ügyére egy olyan országban, amely a világ legsikeresebb olimpiai nemzete, és ahol az emberek képesek a villamosok tetején táncolni, ha jól szerepel a válogatott egy nemzetközi labdarúgó tornán.

Most akkor hogyan állunk a budapesti olimpia ügyével? A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége tavaly létrehozta a Budapesti Olimpia Bizottságot, amelynek a vezetésével bízott meg téged, miközben a NOB odaadta a 2032-es olimpia rendezési jogát Brisbane-nek.

Azt a feladatot kaptuk, hogy vizsgáljuk meg a következő másfél évben, 2036 vagy esetleg 2040 nyarán Magyarország milyen olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére lenne képes és alkalmas, ha az a célkitűzés, hogy az esemény a magyar gazdaságot, a természeti környezetet és a társadalmat egyformán fenntartható módon, és jól szolgálja. Ehhez el kell készíttetnünk egy átfogó megvalósíthatósági és makrogazdasági hatástanulmányt. Ha megvan a válasz, akkor azzal meg kell kezdeni a NOB új kiválasztási rendszere szerint a nemzetközi szervezettel egy hosszú és folyamatos párbeszédet, együttgondolkodást. A bizottságunknak nem feladata senkit semmiről meggyőzni, az a dolga, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba 2036-ra vonatkozóan. A 2014-ben készített utolsó nagy tanulmány óta nemcsak felépült az új Puskás Stadion, a Duna Aréna, és a Budapesti Kézilabda Sportcsarnok, de megújult a Hungexpo és már majdnem kész az Atlétikai Stadion is, ráadásul nagyon sok infrastruktúra-fejlesztés is megvalósult szerte az országban. Górcső alá kell vennünk a pandémia okozta válság hatásait, valamint ma már tudjuk, hogy milyen forrásokkal számolhatunk az EU következő költségvetési ciklusában. Az biztos, hogy csak olyan olimpiáról tudunk beszélni majd, ami csak nevében lesz budapesti, de valójában magyarországi, vagy még inkább közép-kelet-európai. Nem azért, mert a versenyek egy jelentős részét Budapesten kívül kéne megrendezni, hanem azért, mert a trianoni méretünk miatt bármit is tennénk, az esemény gazdasági hatásai nemcsak az országunk legeldugodtabb szegletében, hanem a szomszédos országok gazdasági mutatóiban is érzékelhetőek lennének. 

És mi van mindeközben a BOM-mal?

A BOM 2012 óta alapítvány formájában működik a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság stratégiai partnereként. Az alapítvány a Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat, valamint a mentorálási programot működteti annak érdekében, hogy megfelelő anyagi feltételeket biztosítson az olimpiára és a paralimpiára készülő és egyidejűleg tanulmányokat folytató fiatal tehetségeknek. A sportot és az oktatást tudatosan kapcsoltuk össze azért, hogy a legjobbjaink ne csak versenyzőként, de később a civil pályán, a munkaerőpiacon is kimagasló teljesítményekre legyenek képesek. Eddig 24 olimpiai sportágban 140 sportolónak, valamint hét parasportolónak finanszíroztuk a diplomaszerzését. Szűcs Gabriellának, Gangl Edinának, Keszthelyi Ritának és Rasovszky Kristófnak köszönhetően, most már a nyári olimpiai játékokról is vannak érmei az ösztöndíjasainknak. Ráadásul a tokiói paralimpián két ösztöndíjasunk, Ekler Luca és Kiss Péter Pál is aranyérmet nyert. A MOB-tól és az MPB-től kapott pénzeken túl, az alapítvány a működését és tevékenységét a kurátorok adományaiból és néhány jelentősebb hazai vállalat támogatásából finanszírozza.

Mint egykori öttusázót miként érintett, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség úgy döntött, hogy az olimpiai játékokon az öt sportágból kiveszi a lovaglást és egy most még ismeretlen sportággal helyettesíti?

A nemzetközi sporttörténelem egyik, ha nem a legbotrányosabb fejezetét írta meg tavaly ősszel a Nemzetközi Öttusa Szövetség. A 32 éve regnáló német vezetője, Klaus Schormann és elnöksége egyeztetés és gondos előkészítés nélkül teljesen váratlanul eldöntötte, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián már nem lesz lovaglás. Arra hivatkozva, hogy az öttusa a tokiói olimpián gyenge tévés nézettséget ért el, amit még kiegészített a német női öttusa csapat lovas botránya. Azt állították, hogy ha nem történik drasztikus beavatkozás a sportágban, akkor a teljes öttusa lekerül az olimpia programjáról 2028-ban. Ez persze teljes mértékben hibás érvelés, ugyanis ha valamiért nézik és művelik az öttusát az emberek, az pont a lovaglás. Az pedig teljesen mindegy, hogy mit is teszünk be ötödik sportágnak, az az alapproblémán semmit nem fog változtatni, ugyanis az öttusa soha nem lesz széles tömegek által nézett és űzött sportág pontosan azért, mert öt sportágból áll. A lényeg, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség, amely kijátszotta a nagy öttusa nemzeteket, most fogja véglegesen a sírba temetni ezt a Coubertin által, 1912-ben a stockholmi olimpián bevezetett, eredetileg katonatisztek által űzött gyönyörű sportágat. Ami igazán fájdalmas számunkra, hogy ezzel egy olyan sportág vész el, amelyben Magyarország a legeredményesebb nemzet az olimpiák történetében.

Térjünk vissza a gazdasági szektorban végzett munkádhoz! Még most is kétlaki életet élsz?

Nem, nyolc év után, 2020 végén befejeztem a bécsi életemet és visszatértem Budapestre. Ebben több dolog is közrejátszott, de a két legfontosabb tényező a kislányom születése és a könyvem befejezése volt. Közben megcsináltam a saját tanácsadó cégemet és azóta különböző izgalmas, felső vezetői projekteken dolgozom, az intézményi ügyfeleimnek a pénzintézeti és technológiai szektorban. A közös mindegyikben: a tőzsde. Nemzetközi tapasztalatokkal és harminc évnyi banki háttérrel, tőkepiaci szakemberként kérnek fel ezekre a munkákra.

Még egy kérdés: el tudod magad még képzelni politikusként? 2009 márciusában, Gyurcsány Ferenc lemondása után felröppent az a hír, hogy a te neved is felmerült miniszterelnök-jelöltként.

2008 közepén mondtam le a Budapesti Értéktőzsde elnöki posztjáról miután az akkor folyó MOL-OMV harcban választanom kellett a BÉT-et akkor tulajdonló Bécsi Tőzsde és a BÉT második legfontosabb részvényét adó MOL között. Mivel az utóbbit választottam, ezért hamar elfogyott körülöttem a levegő. Viszont ezek után többször is megtalált az a kérdés, hogy nem akarom-e a politikában folytatni? Sem akkor, sem utána nem gondoltam erre komolyabban, annak ellenére sem, hogy egyébként nagyon is érdekel a politika, hiszen nem lehet sem a történelmet, sem a gazdaságot, sem pedig a sportdiplomáciát elvonatkoztatni a politikától. Egyelőre teljesen jól érzem magam a versenyszférában, mert így is elég sokat tudok tenni civilként azokért az ügyekért, amelyekben hiszek. Persze kizárni semmit sem szabad, de tudni kell reálisan látni, hogy hol tudok több értéket teremteni.

Most nem kerestek meg az ellenzéki szövetségből?

Egyik politikai oldal sem keresett meg. De az, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság megbízott a Budapesti Olimpia Bizottság vezetésével, számomra elég komoly és magasztos feladat ahhoz, hogy komolyan vegyem a pártsemlegességet és inkább híd szeretnék lenni, mintsem bármelyik oldalon aktívan beállni. 

Az első rész itt olvasható.