Az Orbán-kormány elintézte Kocsis Máté aranyhalait

Föld S. Péter 2022. október 10. 14:55 2022. okt. 10. 14:55

„Mi itt nem fogunk megfagyni télen. Ők ott meg szülhetnek férfiként. Kinek mit intézett a kormánya”. Így vicceskedett Orbán Viktor a hanyatló nyugaton, ahol már akkora a baj, hogy a kormányok takarékossági intézkedésekre hívták fel az emberek figyelmét. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sem akart eltérni a vonaltól, ő a TikTokon élcelődött azokon ellenzéki politikusokon, akik az árammal és a gázzal való spórolásra biztatták a magyarokat. Azóta Orbán már nem viccel, sőt, úgy tesz, mintha itt sem lenne, pedig mostanra tényleg beütött a krach: Simicskó István, a KDNP egyik oszlopa, kénytelen volt három villanykörtét kicsavarni a csillárjából, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pedig megvált az egyik akváriumától. Bárhonnan is nézzük, mindkét cselekedet ötven százalékos megtakarítást jelent.

Nagy a baj, ha már nemzetünk legjobbjai, a NER élcsapatának megbecsült tagjai is kénytelenek összehúzni a nadrágszíjat. És ilyenkor nincs sehol Orbán Viktor, hogy megint belerúgjon egyet a spórolós németekbe, akik már annyira hanyatlanak, hogy – a Kétfarkú Kutyapárt szerint – sötétben szoktak aludni. 

Magyarországon szerencsére nem ennyire súlyos a helyzet, a mi kormányunk megvédi a rezsicsökkentés vívmányait, ezért a lakossági piaci árnak kinevezett gáztarifa csupán hétszerese a hatósági gázárnak. Nem csoda, hogy a legújabb hírek szerint Pécsen is spórolásra kényszerítik az iskolákat, a helyi tankerület előírta nekik, hogy naponta két alkalommal, maximum két percig szellőztethetnek, és rendszeresen ellenőrizni kell, hogy nincs-e túlságosan meleg a tantermekben.

Ugyancsak a rezsifrontról jelentjük, hogy a zuglói Wesselényi Miklós Műszaki Technikumban legalább 25 százalékkal kell csökkenteni az energia felhasználását, amit rendszeresen ellenőriznek is majd. Tilos lesz az iskolában feltölteni a mobiltelefonokat, nem lehet használni a saját laptopokat, de még az informatikaórákon is minimálisra kell csökkenteni a gyakorlati foglalkozásokat, azaz lehetőleg úgy kell tanulniuk, hogy jóformán be sem kapcsolják a gépet. 

Kinek mit intézett a kormánya. Van baj elég, de szerencsére a megoldás is feltűnt már a horizonton. Az Erkel Színházat ugyan november 6-án bezárják, és csak jövő tavasszal nyitják ki újra, amikor már szép lesz az idő, és nem kell fűteni. Az Operaház viszont télen is működni fog. Igaz, a nézőtéren csak 18 fok lehet a hőmérséklet, ám Ókovács Szilveszter főigazgató szerint ez nem okozhat problémát, a látogatók majd belehelik a nézőteret.

Egyébként sem kell annyi színház, legalábbis Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője szerint. Egy korábbi interjújából tudjuk, hogy ő maga nem szeret színházba járni, de nem ezért tartja eltúlzottnak a magyarországi színházak számát, hanem azért, mert véleménye szerint „fenntarthatatlan és túlburjánzó kulturális intézményrendszerünk van, amit mindenféleképpen racionalizálni kell”. Szerinte túl sok a kőszínház, a független színház, filharmonikus zenekar – és „bár ezzel a nézetével eddig egyedül házalt, de most majd az élet kényszeríti rá a döntéshozókat, hogy meghozzanak nehéz döntéseket... Ki fognak kopni azok az öncélú mutatványok, amelyeket irodalomnak szoktunk nevezni, és amelyeken egymás vállát veregetve ismerjük el egymás nagyságát”.

Öncélú mutatványokra tényleg semmi szükség, de az igazi művészetet nem szabad ellehetetleníteni, előtérbe kerülhet például a művészi szinvonalon művelt vállveregetés. A rendőröknél, a tűzoltóknál és a vasutasoknál ugyanis megtiltották, hogy a pihenőhelyiségekben bekapcsolják a hősugárzókat, amire persze megoldás lehet, ha a szolgálat szünetében melegedni kívánó egyenruhások egymás vállát lapogatják.

És ha még ez is kevés, szavakkal is melegíthetik egymást az emberek. Nem kell ehhez József Attilát idézni – „valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” – elegendő az általunk ismeretlen orosz szerzőtől származó csujogató, amely szabad magyar fordításban így hangzik: Szergej fasza gyerek, nem fagy meg!