Az oroszok már a spájzban vannak

HírKlikk 2019. március 17. 12:29 2019. márc. 17. 12:29

A Fidesz az Európai Unió árulójává tette Magyarországot, mert a népakarattal szemben nem az Uniót támogatja, hanem orosz érdekeket szolgál – mondta Bihal Dávid, az MSZP Országos Elnökségének tagja vasárnap sajtótájékoztatón.

A volt „KGST-bank” Budapestre telepítésével „banknak álcázott, orosz kormányzati információs hivatalt” hívott be az országba Orbán, s ezzel „az Unió legnagyobb biztonsági kockázatává léptünk elő”.

Az orosz fedett bank irodáiba a magyar hatóságok „gyakorlatilag be sem tehetik a lábukat”; akár az EU vagy a NATO szétverését is irányíthatnák onnan.

Az orosz szolgálatok úgy járnak ki-be, minthogyha csak haza járnának, orosz tanácsadók pedig szabadon katonai kiképzést tarthatnak magyar szélsőjobbos csoportoknak.

Ezeket az orosz szolgálatokat – „ez a legveszélyesebb és legfélelmetesebb is egyben –egyetlenegy magyar szerv sem ellenőrzi és nem állítja le.”

„ Ezzel az EU-n belül a Fidesz gyakorlatilag árulóvá tette hazánkat.”

„Magyarországon és Európában nem Soros-veszély van, hanem orosz veszély; nem Soros-terv van, hanem orosz terv, melynek az egyik kiszolgálója Orbán Viktor és hazaáruló kormánya!” – mondta.

Pedig az Európai Parlament épp a múlt héten ítélte el az orosz dezinformációs kampányokat és kibertámadásokat, melyek célja a feszültség növelése az Európai Unión és a tagállamokon belül.

Az EP-döntés világosan fogalmaz: az orosz törekvések veszélyt jelentenek Európa minden polgárára, ezért erőteljesebb közös fellépést javasol.

Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjének joga van tudni, hogy múlt heti látogatásán valójában nem néppárti szövetségeséhez, hanem “Putyin EU-s helytartójához” érkezett.

Joga van tudni azt is, hogy a Fidesz EP-listája valójában Putyin listája, amelyet „az a Trócsányi vezet, aki orosz fegyverkereskedőket hagyott nemrég meglógni hazánkból”.

Weber itt jártában „megfeledkezett a legfontosabb kérdésről, pedig ő maga is megszavazta a Magyarország jogállamiságáról szóló Sargentini-jelentést: megfeledkezett a magyarországi emberi jogokról, „amiken az Orbán-kormány folyamosan tapos.”

Magyarország az elmúlt években olyan messze jutott az EPP-től, annak alapelveitől, hogy „az egész Nyugat szégyenpadjára került”.

„A magyar kormány a népakarattal szemben nem az Uniót támogatja, (…) hanem Putyin érdekeit szolgálja” – figyelmeztetett. 

Az MSZP követeli, hogy a Néppárt vetesse le a Fidesszel az EP-listája éléről Trócsányit, aki a Sargentini-jelentésbe foglalt jogsértéseket törvénybe foglalta. Ha a Néppárt maga nem követeli ezt, az „alapvetően kérdőjelezi meg Weber úr és Néppártja hitelességét” – emelte ki.

„A Magyar Szocialista Párt világossá kívánja tenni, hogy aki a Fideszre szavaz, az egy olyan csúcsjelöltet támogat Weber úr személyében, amelyik szemet huny Orbánék disznóságai felett. De mi a „Haza. Szeretet. Európa.” programunkkal és listánkkal ennek a mentalitásnak, tempónak szeretnénk véget vetni” – hangsúlyozta.

Weber, a pártcsaládja és az európai közösség is megkapja majd az MSZP véleményét – mondta.

„Így állunk. A Fidesz listáját gyakorlatilag egy hazaáruló vezeti, Wéber úr összevissza beszél, elfelejti, hogy anno mit szavazott meg, nem érdekli a magyar emberek sorsa, épp úgy, mint a fideszes gazembereket sem” – tette hozzá.

Forrás: Hírklikk