Az országos szintű szülői szervezeteknek szembe kell nézniük a valós problémákkal

Az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének (ESZME) nemrég volt egy 30 ezer fős nagy kutatása, és ebben a szülők egyértelműen nem a pedagógushiányt jelölték meg a legnagyobb problémának az oktatásban – mondta Salamon Eszter. Az egyesület elnökségi tagja felidézte, hogy három lehetőséget kaptak a válaszadásra: mit tartanak a legnagyobb problémának, illetve választhattak aközött, hogy nagy, közepes, vagy kevésbé nagy problémának látják a pedagógushiányt. Bár a kérdőív gyorselemzésére még egy keveset várni kell, egyelőre úgy tűnik, a 30 ezer válaszadó szülő közül az első helyre nagyon sokan – a még mindig élő rendeletet –, az oltatlan gyerekek diszkriminációját teszik. Hatalmas problémának látszik a gyerekek túlterhelése, aminek töredéke csak az óraszám. Inkább a házi feladatok mennyisége az, ami kiveri a biztosítékot, ám a nagysága elsősorban a pedagógusokon múlik. 

Salamon Eszter szerint bizonyos mértékű összefogást lehetne remélni, ha a pedagógusok kezdeményeznének – hisz nyilván a pedagógusnak kell megszólítania a szülőket. Utóbbiaknak csak az lenne fontos, hogy mindenekelőtt a gyerekekről szóljon a dolog. Sajnos azonban már volt rá példa – például a kockás inges megmozdulások idején –, hogy figyelmen kívül hagyták a szülők oktatással kapcsolatban megfogalmazott elvárásait. A szülők akkor hosszú tárgyalásokon azt kérték, a pedagógusok deklarálják, nem buktatnak meg első osztályos gyereket – amire visszakapták a jogot –, még akkor is, ha mindenki tisztában van vele, nem fogják tudni betartani. Azt is elvárták volna, hogy a pedagógusok nem engedik kirakni az oktatásból a 16. születésnapjukat betöltött gyerekeket. Kis megfontolás után, akkor a kockás ingesektől azt a választ kapták, hogy sajnos, a velük együtt harcoló pedagógusok ezt nem tudják vállalni. Innen kezdve nehéz párbeszédet folytatni – szögezte le Salamon Eszter. Hozzátette, a pedagógus szakszervezetek eddig semmilyen akcióval nem keresték meg őket. Egyébként Magyarországon a szülők összefogása a pedagógusokkal a pedagógushiány enyhítésére pont annyira lehetséges, mint konkrétan egy adott ügyben. A szülői társadalom meglehetősen széttagolt, ráadásul – bár a számokat ismerik – számukra nem annyira egyértelmű, hogy mennyire valóságos probléma a pedagógushiány. Ezt még igazából az iskolaigazgatók sem látják. 

Neubauer István, a Szülői Oldal képviselője szerint egyértelmű, hogy a pedagógushiány enyhítésére a szülők és a pedagógusok között tömeges összefogásról szó sem lehet. Helyi példák természetesen vannak rá. Mivel a pedagógusoknak az oktatáson kívül egy csomó adminisztratív, és egyéb feladatuk is van, már működik olyan általános iskola, ahol a szülők vállalják, hogy az adminisztratív feladatok egy részét elvégzik. Természetesen „feketén”, hiszen ezeket a tennivalókat a pedagógusok nem adhatnák ki a kezükből. Viszont ahhoz nincs elég tanár, hogy mindennek megfeleljenek. Vagyis van olyan helyi iskola, ahol a közösség besegít a tanároknak. Persze, nem csak az ilyen feladatok elvégzésébe, vannak olyan vidéki iskolák például, ahol a tanároknak a kisegítő munkákban is részt kell vállalniuk, mert kisegítő dolgozók sincsenek. Ezeket a munkákat – mint például a mindennapi takarítás, az osztályterem dekorálása –, általában átveszik a szülők. Ez lehetővé teszi, hogy a tanárnak több ideje maradjon a tanítás körüli teendőkre. 

Neubauer István úgy látja, ma is fennállnak azok a problémák, amelyek korábban a szülői és a tanárokat összefogó szervezetekben voltak. Hogy mik ezek? 2016-ban a pedagógus megmozdulások tömegmozgalomként indultak, most az előttük levő út törvényszerűen a szakszervezeti megmozdulások irányába vezet. Azért abba az irányba, mert az egész társadalom nem áll a pedagógusok mögé. Nekik pedig nyilván akkor is el kell érniük a minimális követeléseik teljesítését. Ebből következően sztrájkolni fognak, de mögöttük nem tud kialakulni tömegbázis. Korábban volt egy olyan kezdeményezés, hogy sztrájk idejére a szülők ne engedjék iskolába a gyerekeket. Neubauer István úgy gondolja, hogy sztrájkolni nemcsak úgy lehet, hogy a tanárok nem tanítanak, az is megfontolandó, hogy minden utasítást, szabályt az „utolsó szögig” betartanak. Abban a pillanatban megbénul az oktatás. Amennyiben a szülőknek és a tanároknak közös az érdekük, és kiállnak egymásért, természetesen úgy hatékony a harc, ha a szülő nem engedi iskolába a gyereket. Mivel azonban e mozgalmak mögött tömegbázis nem tud kialakulni, nem lát arra lehetőséget, hogy ez sok helyen forduljon elő. A társadalom nagyobb részének  támogatását pedig sajnos nem tudják maguk mögött, és ennek a kormány dezinformációitól kezdve a megcsontosodott szokásokig – „én is így tanultam, mégis ember lett belőlem” – nagyon sok oka van. 

Ami a szülői szervezeteket illeti, a mai napig nem történt meg az a reális helyzetfelmérés, ami magyarázatot adna rá, miért nagy a passzivitás a szülők körében. Sokan csak a szülőket hibáztatják, de Neubauer szerint ezt az okot mélyreható elemzéssel kellene kideríteni. Teljesen logikus, hogy egy szülő a gyermekét semmi módon nem akarja ellehetetleníteni egy poroszos oktatási rendszerben, ahol mindenki be van tagozódva, és nagyon erős a hierarchikus alá-fölérendeltség. Teljesen jogos az a feltételezése egy szülőnek, ha bármilyen módon fellép a gyereke érdekében, akkor az visszaüt a gyerekre. A szülők nem megalkuvóak, egész egyszerűen csak nem szeretnék, ha a gyerekre visszahatna bármiféle tiltakozás. Amíg viszont egyes szülői szervezetek a nyílt konfrontációt vállalják, addig nem is lesz tömegbázis mögöttük. A Szülői Oldal szerint a kisközösségben kell a megoldásokat keresni. A nyílt konfrontációt derékba töri a hatalom, ezért helyi szinten kell együttműködni a tanárokkal, helyi szinten levenni a terhet róluk, amennyire lehetséges. Az országos szintű szülői szervezeteknek szembe kell nézniük a valós problémákkal. Nem azért nincsenek 30 ezres tüntetések a Kossuth téren, a pedagógustársadalom sem azért nem áll ki egységesen, mert megalkuvó, hanem azért, mert maguk az emberek is azt látják, hogy a nagy, tömeges ellenállást szégyenletes módon letöri a hatalom, és azonnal fellép ellene. „Én többször felhívtam arra a figyelmet, nézzük majd meg, hogy a hatalom hogyan fogja eltávolítan,i szépen, lassan egyenként levadászni a kockás ingeseket, egyiket a másik után. Nagyon kíváncsi lennék arra a kimutatásra, hogy azok közül az iskolaigazgatók közül, akik annak idején szolidaritást vállaltak ezzel a mozgalommal, hányan ülnek még a helyükön” – mondja Neubauer István. Az a baj, hogy a mi társadalmunk a polgáriasodásnak még olyan fokán áll, hogy az embernek a lét és a nemlét között kell választania. Ez nagyon súlyos kritika az egész társadalommal szemben, és nem csak a pedagógusokéra, nagyon sok szakmára is igaz. A pedagógusoknál azért különösen fájdalmas, mert ők azok, akik példát mutatnak a gyerekeinknek. És nekik megkötözött kézzel kell példát mutatniuk, hogyan ne legyenek alárendeltek, rabszolgák a társadalomban, hanem kritikai véleménnyel rendelkező, igazi állampolgárok. Ennek a jelenlegi rendszernek ez a legnagyobb bűne. Az oktatás jelenlegi helyzetével a jövőnket teszik tönkre. Mindannyiunk, az egész magyar demokrácia szégyene, hogy így működik ez a rendszer.