Bakondi: Komoly válsághelyzet alakulhat ki a migránsáradat miatt

HírKlikk 2019. november 1. 08:53 2019. nov. 1. 08:53

A magyar állam mindent megtesz azért, hogy jogi tényérvekkel rámutasson arra: politikai kettős mércét alkalmaz az Európai Bíróság főtanácsnoka - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Bakondi György ezt annak kapcsán mondta, hogy Eleanor Sharpston, az Európai Bíróság főtanácsnoka indítványában azt állapította meg, jogsértően járt el Csehország, Lengyelország és Magyarország azzal, hogy elutasították a menedékkérők Európai Unión belüli elosztását szolgáló ideiglenes mechanizmus végrehajtását.

A menekültek szétosztásáról szóló javaslatot valójában azt elfogadók sem hajtották végre - jegyezte meg a főtanácsadó, hozzátéve: kíváncsiak arra, hogy vajon azok ellen is eljárást indítanak, vagy csak Csehország, Lengyelország és Magyarország lesz a célpont.

Kitért arra is, hogy Magyarország a Szíriával kapcsolatos álláspontját a magyar nemzeti érdekek alapján alakította ki. Ez pedig az, hogy rendezett, biztonságos körülmények között mihamarabb haza tudjon térni Törökországból az ott tartózkodó 3,5-4 millió szír. Ha ugyanis nem tudják hazatelepíteni az embereket, Törökország könnyen megnyithatja az utat az Európába tartó migránsáradat előtt. Ez esetben ismét komoly válsághelyzet alakulhat ki - közölte Bakondi György.

Forrás: MTI