Bárándy Péter: a hatalom bűneinek lesznek büntetőjogi következményei (2.)

– Ott fejeztük be az interjú első részét, hogy arról beszélt, a mostani rendszer a megalkuvást honorálja. De ma már tulajdonképpen az intézmények közül egyedül a bíróságok, illetve egyes bírók nem törnek erre a honoráriumra. Elképzelhető, hogy Orbán végül megtalálja a módját, hogy a bíróságokat is a hatalom kiszolgálóivá tegye? 

– Persze. A bírói szervezeteknél csak szakmai szinten van alá-fölérendeltség, ezért a legnehezebben igába hajtható állatfajta a bíró. De ki lehet alakítani azt a struktúrát, és társadalmi hangulatot, amellyel a bíró gerincét is meg lehet törni, vagy ha ez nem sikerül egy konkrét bíró esetében, akkor el lehet zavarni a helyéről. És akkor a helyén olyan szolga fog működni, aki erre a posztra egyáltalán nem alkalmas, de hűséges a rendszerhez; ilyenek fogják az igazságszolgáltatás helyét betölteni. Bár ezt már nem nevezném igazságszolgáltatásnak. A lengyelek már egy kicsit tovább léptek a bíróság leigázásában, de ott a tiltakozás is erősebb. Nálunk egyelőre hallgatnak az érintettek, de az elsöprő többség a hivatásrend szabályait betartva ítélkezik. Sajnos, vannak már a korrózióra utaló jelek is. Azt azonban tudni kell, hogy hozott anyagból dolgozunk, vagyis a törvények alapján működünk.  És mennyire lehet a hozott anyagból jó zakót készíteni? Mennyire viseli magán a jogszabályok halmaza az igazságosságra való törekvést és a stabilitást. Mert, ha ezeket nem viseli magán, akkor még a hivatásrend szabályaihoz akkurátusan ragaszkodó szakember esetében is nehézségekbe ütközik az igazságszolgáltatás funkcionális gyakorlása. 

– Ha jól értem, akkor az Orbán-kormány sajátos törvényalkotási módszereire utal…

– Hát hogyne. Látjuk azokat a nyomorult próbálkozásokat, amelyek az elképzelésekben megjelennek. Például azt, hogy kötelezővé akarják tenni a felsőbb bíróságok minden döntését – az alsóbb bíróságok számára. A jogegységre, és a stabilitásra hivatkoznak, és arra is, hogy a precedens jog beszivárog a kontinentális gyakorlatba, azaz az írott jog világába. Erre semmi szükség nincs, mert nálunk kialakult már az ítélkezés egységes rendszere, hiszen a legfelsőbb bíróság – azaz a Kúria – irányelvei most is kötelezőek. De az irányelv akkor hozandó, ha ellentétes joggyakorlat alakul ki, az országon belül. Az a rendszer lerombolása, ha minden megelőző döntést betartandónak rendelnek el.  És ez csupán az egyik elképzelés. A másik, magának a Kúriának várható személyi összetétele. Vajon miként alakul az a szervezet, amely ezeket a kötelezően követendő döntéseket hozza majd? Főleg akkor, ha az alkotmánybíró – még akkor is, ha korábban soha nem volt ítélő bíró, márpedig a többség ilyen – kúriai bíróvá válhat, ha akar, illetve ha a hatalom akarja. Vagyis abból az alkotmánybíróságból termelik ki a minden bíróra kötelező döntéseket meghozó kúriai bírót, amely alkotmánybíróságba már beválasztottak mindenkit, akit alkalmasnak találtak a hatalom szolgálatára. És csak olyat, akit erre találtak alkalmasnak, és olyat nem, aki az alkotmányosság szempontjait tartja döntőnek. 

– Ez a rendszer lépne be a közigazgatási bíróságok helyére?

– Nem a helyére. Itt ugyanazon törekvés különböző megjelenési formáiról beszélhetünk. Például arról is, hogy egy plusz fellebbviteli lehetőséget biztosítanak, és ennek a testületnek a tagjait szintén hasonló módon választják ki, mint az alkotmánybírókat. Ugyanezt a célt szolgálta az az alkotmánybírósági döntés, amely lehetővé teszi az állami szerv részére, hogy egy számára kellemetlen döntést az alkotmánybíróságon megtámadjon. Hogy is van ez? Az állami szerv fog fordulni az állami szervhez az igazságszolgáltatáson kívüli – mert az alkotmánybíróság az – szervezethez, hogy a hatalom által feltöltött grémium mondja ki az igazságszolgáltatás jogerős döntéséről, hogy az nem helyes, és bírálja is felül azt? Sajnos, ez a szisztéma már létezik. 

– Alkalmazható lenne Gyöngyöspata esetére is?

– Tulajdonképpen igen. Utána kell nézni, de miért ne. Egyébként a közigazgatási bíróság létrehozására vonatkozó kérdésre visszatérve: az az elképzelés ugyanezt a célt szolgálja. Azt mondom tehát, hogy a hatalom törekvéseit a bíróságok maguk alá rendelésére, ezeknek a lépéseknek, terveknek a komplexitásában kell vizsgálni. Különböző törekvéseket látunk. Egyfelől azt, hogy ki lehessen ragadni az igazságszolgáltatás rendszeréből azokat az ügyeket, amelyek különösen kényesek a központi hatalom számára, másfelől leigázni az egész rendszert. Ennek egyik eleme az, ha az igazságszolgáltatást alárendelik a kormány szempontjából már veszélytelen alkotmánybíróságnak. Ez a testület ugye az alkotmány alapján ítélkezik, egy olyan alaptörvény alapján, amelyet már legalább nyolcszor módosítottak, és amely alkotmányt már optikailag is kivontak abból a térből, ahol egy alkotmánynak el kell helyezkednie. Hiszen ezek a módosítások mindig a központi hatalom valamely aktuális célját szolgálták ki. Pedig egy alkotmánynak éppen az a célja, hogy az országban lévő minden hatalmat korlátozzon, nem pedig egy eszköz, amelyet úgy módosítgathat a hatalom, ahogy neki az kényelmes. A mostani alaptörvény – kimondhatjuk – nem alkalmas az alkotmány helyettesítésére. 

– Azt mondta, hogy, amikor miniszter volt, szerette azt a házat, az Igazságügyi Minisztériumot.

– Szerettem és tiszteltem. 

– Most milyen az a ház? Tud a jelenlegi vezetőjére miniszterként tekinteni? 

– Nem. Aki ebben a kormányban elvállal egy miniszteri posztot, arra nem tudok úgy tekinteni. Fájdalmasan mondom, még Pintér Sándorra sem, akit különben becsülök, mert benne azért működik egyfajta tőkesúly.

– És Varga Juditban nem működik ilyen? 

– Nem, áh! Még optikailag sem. Az igazságügyi miniszter kicsit más, mint a többi. Az igazságügyi miniszter, mint jelenség, mint egy gondolkodás hordozója, de mint egy hivatal vezetője is, kifejezésre juttatja a kormánynak a joghoz, joguralomhoz való viszonyát. Egy ilyen személy ne menjen ki a Kossuth tér flaszterjára, és ott ne beszéljen hülyeségeket. Ő nem egy celeb, aki az aktuális kívánságoknak megfelelő butaságokat megengedheti magának kimondani. Aki ilyenbe belemegy, azt nem lehet igazságügyi miniszternek tekinteni. Az végképp lehetetlen, hogy valaki, ebben a beosztásban, szolgálja a jog felszámolását. Ez sajnos a megelőző miniszterre is igaz, aki pedig komoly jogászember. 

– Ezért nem kapta meg a biztosi pozíciót az unióban…

– Nagyon helyesen. Neki egyébként sokkal jobban felrovom, hogy szolgálta a jogállam felszámolását, mivel ő – Trócsányi Lászlóról beszélünk – korábban egy igen komoly szakember volt; elismert ügyvéd, egyetemi oktató. Tanította a jogot, majd felszámolta.

– Varga Judit meg tud dekázni. 

– Ezt becsüljük benne. 

– Lát-e visszautat ebből a helyzetből?

– Visszautat nem szabad belőle látni, csak kiutat. Egyszer vége lesz ennek az őrületnek. Egy nagyon lebutított és legyengített társadalom keretén belül lesz vége. Tehát, ha vége lesz, valószínűleg nem a legjobb minőségű emberek kerülhetnek majd pozícióba, mert egy lebutított társadalomban nehéz megtalálni a legjobb minőségű embereket. Ilyenkor nehéz egy Deákot és Széchenyit lelni. De meg kell lelni. Akkor majd ezeknek az embereknek az lesz a dolguk, hogy kiutat, és ne visszautat találjanak. Ami ugyanis nagyjából 2006-ig kialakult ebben az országban, egy egészséges társadalom továbbépítési lehetőségét teremtette meg.. Ez azonban akkor és ott megtört, és elindult másfele. Oda nem lehet visszacsatlakoztatni.  Ráadásul rosszabb is lehet majd a helyzet, mintha egy zöldmezős beruházásnak kezdenénk, mert először a romokat el kell takarítani. Meg kell találni vagy a zöldmezőt, vagy a romból megmaradt bázist, amelyre újból fel lehet húzni az új építményt. Nyilvánvalóan egy olyan demokratikus társadalmat és joguralmi rendszert kell létrehozni, fékekkel és ellensúlyokkal, amelybe egyszer már belekezdtünk, de most újonnan kell megcsinálni. 

– Most tehát, jogi szempontból, romokban van az ország?

– Abszolút. De nem csak jogi szempontból; társadalmilag, erkölcsileg, mindenféle szempontból. 

– És ennek lesznek egyszer büntetőjogi következményei?

– Attól függ, milyen módon múlik ez a rendszer. Azt biztos, hogy ezek bűnök, amiket elkövet ez a rendszer, és ezen bűnök jó része eléri azt a társadalomra veszélyes fokot, ami már bűncselekmény. Korrupciós cselekmény, a gazdaság rendje elleni, a tulajdon rendje elleni cselekmény, természetkárosítás – ezek mind bűncselekmények. Ilyenek a szocialista rendszerben is voltak, de mivel vértelen volt, megegyezésen alapult a váltás, lehetetlenné vált a büntetőjogi felelősségre vonás. Most vagy ilyen lesz a váltás, vagy nem. A békés átmenetnek egyre kisebb a valószínűsége, mert míg a szocializmus egyre gyöngült, egyre kompromisszumkészebb lett, szinte lebontotta önmagát, addig  a jelenlegi rendszernek az a sajátossága, hogy minél gyengébbé válik, annál durvább lesz. Ha pedig durvább, akkor a változás sem lesz bársonyos. Ennek alapján pedig a kérdésre az a válaszom, hogy igen, szükségszerű lesz, hogy büntetőjogi következményei is legyenek a mostani cselekedeteknek. Ezt megköveteli különben a társadalom igazságérzetének ápolása is. A büntetőjognak ugyanis nem csak az a funkciója, hogy visszatartson a bűncselekmények elkövetésétől, hanem az is, hogy helyreállítsa a bűncselekmény után kialakult kisebb-nagyobb káoszt. Ám ezeket a célokat csak akkor tudja szolgálni, ha a társadalom igazságosság iránti igényét kielégíti. Ebből pedig az következik, hogy kötelező lesz büntetőjogi következményeit levonni a mostani hatalmi tényezők magatartásának. Feltétlenül szükséges lesz rá.