Bede Zsuzsa: ha csak a szülők feladata lesz a felvilágosítás, akkor az nulla lesz

Lehet-e homoszexuális bárki attól, hogy az iskolában hall róla?

Ez nyilvánvalóan egy hatalmas butaság. Az, hogy valakinek a homoszexualitása miből ered, nem egyszerű, annak sok tényezője lehet.  Van benne vele született adottság, környezeti hatás, de, hogy nem nevelni szoktak rá, illetve az emberek nem választani szokták ezt az irányultságot, az száz százalék. Nem ránevelés alapján, nem választással dönti el senki, hogy az lesz. Szó nincs arról, hogy attól, hogy hall róla, majd kedvet kap hozzá, hogy homoszexuális, meleg, vagy leszbikus legyen.

Mi annak a veszélye, ha nem is hall róla?

A veszélye pont az – amit sok fórumon láttam, hallottam a kollégáktól is –, hogy főleg a kisfiúk – akik nagyon hamar észreveszik, hogy valami nem stimmel velük –, azt nem mindig tudják megfogalmazni mi is a bajuk. Elkezdenek szorongani. Nagyon sok magányos gyereksors mögött ilyen is van. Az, hogy valami furcsaságot érez belül, és nem tudja micsoda, nem tudja kivel megbeszélni. Sokáig még a fogalmat sem ismerték. Ma már az lenne a cél, hogy legalább tudjanak róla. Ezeknek a felvilágosító előadásoknak, vagy füzeteknek, bárminek, amik ezzel foglalkoznak pont az a céljuk, hogy aki gyerekként érintett, tudja, ilyen van, és nem ő van egyedül a világon ezzel a furcsa érzéssel. A másik dolog, hogy aki nem érintett, akinek fogalma nincs róla, annak legyen fogalma arról: az az emberiséggel együtt járó jelenség, hogy van, aki a saját neméhez vonzódik. Ezeknek a szervezeteknek az volt, illetve lett volna a céljuk – és el is indítottak ilyen programokat –, hogy informálják a fiatalokat. Olvastam, hogy a gyereköngyilkossági okok között elég magas szinten van a homoszexualitástól, illetve a helyzettől való menekülés. Pont azért, mert nem meri vállalni, ha nem is tudja, mi az, vagy épp azért nem vállalja, mert nem meri senkivel megbeszélni, elfogadni, mert az valami beteges, csúnya, vagy éppen perverz dolog. A felvilágosító munkának ez lett volna a célja, és ez az, amit most megtiltottak. 

Felnőttkorban találkoznak-e olyan problémával, ami a gyerekkori nem tudásnak a következménye?

A gyerekkori nem tudásnak a következménye sokszor az lehet, ahogy nő a gyerek, tini lesz, kamasz lesz, információkat szerez, még ha tapasztalatokat nem is, mert még önmaga előtt se meri sokáig vállalni, nem meri elfogadni – szinte paranoid lesz attól, hogy látják rajta, ő más mint a többi. Ha fiú, és látják, hogy nincs barátnője, akkor ezt is szégyelli. Ilyen okai lehetnek, hogy mennyire titkolni kell ezt az érzést, ezt az állapotot, vagy ezt a fajta szexuális késztetést. Ha tudja, hogy ez van, ez létezik, és bár az emberek 95 százaléka hetero, vagy vegyes, de van egy pár százalék, aki nem, és ez normális velejárója az emberiségnek, akkor ezt a csomó rossz érzést meg tudja úszni egy felnövő fiatal, és fel meri vállalni önmaga, a társai, vagy legalább a rokonai és a családja előtt. Mert ez a legnehezebb. Ha nem merik vállalni, akkor az örök titkolózás, örök görcsösség, örök szorongás lesz bennük. Ha nem élik meg, akkor nem lesz szexuális életük legalábbis párkapcsolatban, ha meg megélik, akkor egy olyan titkolózás, nehogy rajtakapják. Az önelfogadásban és a másik elfogadásában segítene, ha lehetne erről normálisan beszélni. Van, aki azt mondja, hogy ez most divat. Ugyan már! Mutasson nekem bárki olyan meleg fiút, aki azért lett az, mert az olyan jó dolog. Nem hiszem, hogy találni lehetne. Mert még úgy is, hogy valaki boldog meleg kapcsolatban él, azért a „nagy társadalomban” nincs egyszerű dolga. Ha olyan a munkája például, lehet, hogy el sem meri mondani, merthogy nem elfogadott dolog, és esetleg eltiltják attól. Még ha nem is hivatalosan, mert talán azt már tilos. 

Ön szerint hova fog az vezetni, ha az iskolából minden téren kiirtják a szexuális nevelést?

Ha szarkasztikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, alig van mit kiirtani. A lányommal, aki New York-ban élő fotográfus, közösen írtunk egy könyvet, az a címe, hogy A kék melleken túl, és ebben is van egy fejezet, ami a felvilágosításról szól, arról, hogy ő hogyan látja Amerikában, és én hogyan Magyarországon. Sajnos, a magyar felvilágosítás, a szexualitás mint téma nagyon szegény. Mindig csak akkor kerül elő, ha valamilyen botrány van – mint például a Mee Tou – de azt, hogy a szex szép és jó dolog, már nem. Többnyire csak a veszélyét emlegetik, azt, hogy van, aki beteg lesz tőle, van, aki terhes. Nálunk tulajdonképpen eddig tart a felvilágosítás. Hát, ha még ennyi sem lesz…

A felvilágosításban a szülők milyen szerepet játszanak?

Az elmúlt húsz évben, ami azért már a XXI. század, minden páciensemtől – több mint 10 ezer embertől –  megkérdeztem, honnan szerzett, kitől kapott információkat a  szexualitásról. A sorrend: a barátok, ma már az internet, régebben a könyvek, a tiniújságok, a kortársak, és, ha nem is az utolsó, de szinte az utolsó a szülő. A mai napig még az iskola is sokszor előbb van, mint a szülő. Ha az ő feladatukká teszik, akkor szinte nulla lesz. Egyébként, ha a gyerek valakihez odamegy a szexualitásról kérdezni, az többnyire az anya. Még a fiúk is szívesebben fordulnak hozzá, mint az apjukhoz. 

Ön szerint hová fog vezetni ez az egész, ha az iskolából minden téren kiirtják a szexuális nevelést? 

Két dolog lehet. Minden ilyen autoriter nevelés – akár családon belül is – odavezet, hogy a gyerek vagy behódol, vagy lázad. Ahol több gyerek van, ott mindig van egy fekete bárány, aki lázad, és hamar elvonul a családtól. Ő jár jobban, a testvérek többnyire nálam kötnek ki páciensként. Az így felnövő fiatalok egy része behódol, pláne, hogyha az oktatás is el lesz butítva, vagy – és ebben lehet reménykedni – okosak lesznek, és jobban fogják szervezni az életet. Aki pedig eleve homoszexuális indíttatású, az kimegy külföldre. Sok olyan páciensem van, aki ezen gondolkodik, még ha ez nem is egy könnyű lépés.