Beláthatatlan következményei lennének akár csak háromezer orvos felmondásának 

NVZS 2022. december 9. 14:55 2022. dec. 9. 14:55

Kökény Mihály nem optimista, bár, mint mondja, a remény hal meg utoljára, szerinte nagyon sok múlik az orvosok, az egészségügyi dolgozók következeteségén s azon, hogy csatlakozik-e hozzájuk a szakdolgozói kamara, a szakszervezetek. A korábbi egészségügyi miniszterrel arról beszélgettünk, hogy hatásos lehet-e az orvosok fellépése, el tudják-e majd érni, hogy megváltoztassák a megszavazott egészségügyi törvényben foglaltakat, vagy legalább egy részüket. A Magyar Orvosi Kamara felmérésből az derült ki, hogy 4500 orvos letétbe helyezné a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka szerződéseiket. Magyarországon ma mintegy negyven ezer orvos van. Kökény Mihály szerint, ha közülük akár háromezren tényleg felmondanának, az már komoly, beláthatatlan következményekkel járna. 

Meglehetősen nagy a felháborodás az egészségügyi dolgozók körében, miután a parlament kormánypárti többsége a tiltakozásuk ellenére szerdán elfogadta az ágazat átalakítását célzó törvényt. Pedig a tervezett jogszabály ellen menet közben is számtalan esetben fellépett a Magyar Orvosi Kamara, amely egy felmérést is végzett a tagok körében. Ennek keretében 4500 orvos nyilatkozott úgy, hogy hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka szerződéseikről állították ugyanezt. A válaszolók mintegy harmada az alapellátásban, a többség szakrendelőben, illetve kórházban dolgozik. 

Mint a Népszava tegnapi cikkéből kiderült, a MOK egyrészt kérni fogja a köztársasági elnököt, küldje vissza megfontolásra a törvényt, hogy szakmai konszenzus alapján születhessen helyette egy másik. Ezen túl jövő év elejére rendkívüli országos küldöttgyűlést hívnak össze, amivel a válaszadók 96,6 százaléka egyetértett. Ezen a fórumon születhet döntés arról, hogy milyen tiltakozó akciót támogat az orvostársadalom, válaszul arra, hogy az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomag elfogadása előtt a kormány nem vette figyelembe az észrevételeiket. Álmos Péter, a kamara alelnöke a lapnak emlékeztetett arra, hogy „Szlovákiában 2100 orvos a letétbe helyezett felmondásával megfelelő körülményeket tudott kiharcolni”, s hozzátette: „akkor a hazai 4500 orvos szándéka is – úgy gondoljuk – erős érv”.

A törvény sok sebből vérzik, s hogy csak néhány, a szakértők által nagyon vitatott elemét emeljük ki: az ügyeleti rendszer – Budapest és a fogászat kivételével – ezentúl az Országos Mentőszolgálatra hárul. Szűkül a sürgősségi ellátást kínáló intézmények köre: ezentúl a vármegyei kórházakban áll csak rendelkezésre ez az ellátás. A háziorvosok sem nyugodhatnak meg: 2028-ig megszűnnek az 1200 fő alatti háziorvosi praxisok, illetve kirendelhetővé válnak ügyeletre; az orvosok átvezényelhetők más intézményekbe. 

Hatásos lehet-e az orvosok fellépése a megszavazott egészségügyi változások ellen? – tettük fel a kérdést

„A remény hal meg utoljára, de ha azt nézem, hogy mióta tiltakozik a pedagógus társadalom, a szolidáris diákokkal és szülőkkel együtt, s a társadalom egésze is ezerféle módon próbálja kifejezésre juttatni, hogy valamit tényleg csinálni kell...” – válaszolta kérdésünkre Kökény Mihály. Ehhez képest, péntek reggel az az – utóbb cáfolt – hír terjedt el, hogy Pintér Sándor, az oktatásért is felelős belügyminiszter magához rendelte az iskolaigazgatókat. (Utóbb azt állították, hogy ez nem igaz, s hogy az államtitkár hajlandó tárgyalni a demonstrálók képviselőivel – a szerk.)

Persze az orvosoknál és az egészségügyi dolgozóknál kicsit más a helyzet – mutatott rá a volt egészségügyi miniszter, amit azzal indokolt, hogy az orvosok és ápolók EU-konform diplomával rendelkeznek, azaz, bármikor képesek a lábukkal szavazni – ahogy egyébként eddig is tették. Hozzátette: aki pedig nem akar külföldre menni, aki nem eléggé mobilis, annak ott van a menekülő útvonal, a magánegészségügy.

A MOK fent idézett felmérése kapcsán Kökény felhívta a figyelmet arra, hogy eléggé jelentős azoknak a száma, akik késznek mutatkoznak lépni. „Ha 4500-an, de ha csak 3 ezren ténylegesen felmondanak, az már komoly, beláthatatlan következményeket teremt, minden szempontból” – figyelmeztetett. Bírálta a kormányt, amiért érzéketlen, és emberei mosolyogva azt állítják, hogy többször is tárgyaltak a szakmával, pedig ez egészen egyszerűen nem igaz. „Az nem tárgyalás, hogy a MOK elnökségi ülésén az államtitkár megjelenik, majd azt mondja, hogy nincs felhatalmazása semmire.”

De az egészségügyben dolgozók keze meg van kötve, már ami a sztrájkot illeti – vetettük fel. A munkabeszüntetés valóban nem lehetséges ebben az ágazatban, abban a formában, ahogy a pedagógusoknál, bár ott is jelentősen korlátozták ezt a jogukat – emlékeztetett a korábbi egészségügyi miniszter, aki azonban kiemelte, hogy „az orvos, az egészségügyi szakdolgozó felmondhat, lemondhat a szolgálati jogviszonyról”. Sokukat a magánegészségügy is fel tudja szippantani, hiszen újabb és újabb rendelők nyílnak, ma már nagyon sok szintre kiterjedt hálózatba szervezett magánklinikai rendszer működik az országban. 

Mennyire lehet hatásos az orvosok tiltakozása? – kérdeztük. „Nem lehet tudni, hogy meddig mennek el. Ugyanis ez a hatalom, ha valahol erőt érez, akkor megijed és visszakozik, ahogy megtette az internetadó esetében” – válaszolta. Ám a pedagógusok esetében a hatalomnak esze ágában nincs – legalábbis egyelőre – visszakozni – vetettük közbe. Kökény szerint ez azért lehet, mert a pedagógusoknál még nem éreznek elég erőt. Plusz – hozott be még egy szempontot –: tizenegynéhány év elmúlt, most már a kemény hatalom gyakorlásnak minden hézagát befoltozták. „Bár nem tudni, mi fog történni, de a magam részéről nem vagyok optimista” – szögezte le, hozzátéve: „nagyon sok múlik a következetességen, s azon, hogy csatlakozik-e a tiltakozókhoz a szakdolgozói kamara, a szakszervezetek”. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom