Benkő Fruzsina: a családi adókedvezmény pont a legszegényebbeket nem éri el

Millei Ilona 2024. augusztus 3. 14:15 2024. aug. 3. 14:15

Miközben a magyar kormány az idén csaknem 24 milliárd – vagyis gyerekenként százezer – forinttal támogatja azoknak a határon túli diákoknak az iskolakezdését, akik magyar iskolába járnak, a határon belül élő gyerekeknek nincs ilyen konkrét összeg meghatározva. Iskolakezdési támogatásként ennél jóval kevesebbre számíthatnak részint állami, részint önkormányzati, részint munkáltatói forrásból, függően attól is például, hogy hol élnek. A Hírklikk a végeken, az encsi kistérségben működő InDaHouse Hungary vezetőjével, Benkő Fruzsinával beszélgetett arról, miképpen részesülnek a segítségből az ott élők.

Az iskolakezdés jelentős terhet ró minden szülőre, így mindegyikük, de főleg a hátrányos helyzetben élő legszegényebb családok nyilván segítségre szorulnak. Magyarországon ez a segítség állami szinten abban nyilvánul meg, hogy a szeptemberi családi pótlékot augusztus közepén elutalják, van térítésmentes tankönyvellátás, étkezési díjkedvezmény. Az encsi kistérségben az InDaHouse-hoz tartozó, annak szolgáltatásaival élő, hátrányos helyzetű családok a felsorolt lehetőségek mellett fordulnak-e segítségért önökhöz?

Az InDaHouse-ban most már nagyon sok éve bevett gyakorlat az, hogy tanszercsomagot adunk a gyerekeknek a tanév elején. Ezt a szülők tudják, úgyhogy emiatt ők nem jelentkeznek nálunk külön igényekkel. Tudják, hogy ez a rendszer már kialakult, szabályozva van. Minden évben értesítjük őket arról, hogy miben tudunk nekik segíteni. Számunkra is gond ez, mert adományokból gyűjtjük össze az ehhez szükséges pénzt. Az InDaHouse-ban augusztusban már több mint 270 gyereknek gyűjtünk tanszerre pénzt. Ebben főleg vállalatokkal szoktunk együttműködni. Tavaly volt közösségi adománygyűjtésünk is, amikor magánemberektől kértünk támogatást. Itt több millió forintról beszélünk.  Igazából nagyon komolyak az intézmények elvárásai a családokkal szemben.

Mi az, amit önök egy ilyen tanszercsomagban adni tudnak?  

Ezt most anyagilag próbáljuk megfontolni. Amikor elindult az InDaHouse, igazából – akkor is még magánszemélyek segítségével – mindent összegyűjtöttünk a családoknak, amit az intézmények kértek. Mivel most már nagyon nagy a gyereklétszám, nekünk is át kell gondolnunk, hogy mekkora csomagokat tudunk adni. Azt próbáljuk meg figyelembe venni, hogy melyek azok a tételek, amelyek a legnagyobb terhet róják a családokra, mi az, amihez máshonnan nem kapnak segítséget. Ugyanis a tankerületi központtól, a Máltai Szeretetszolgálattól, az Ökumenikus Segélyszervezettől szoktak kapni füzetcsomagot a családok, főleg azokon a településeken, amelyek a felzárkózó településprogramban benne vannak. Ez azért nagyon nehéz, mert pont a legszegényebb családjaink, akik Fügödön, a cigánytelepen élnek, nem kapnak segítséget a szeretetszolgálatoktól – legfeljebb csak a tankerületi központtól–-, azzal az indokkal, hogy ők nem faluban élnek. Ezt mind figyelembe vesszük, ahogy azt is, hogy mi az, amit könnyen be tudnak szerezni a családok, mi az, amit nehezen, és próbálunk ez alapján mérlegelni. Az InDaHouse-ban bölcsődéstől egyetemistáig vannak gyerekeink, és azért nem tudok pontos listát mondani a tanszercsomagunk tartalmáról, mert az a gyerekek életkorától és attól az intézménytípustól is függ, ahová járnak.

Orbán Viktor bejelentette, hogy 2025-ben, várhatóan a jövő év második felében megduplázzák a családi adókedvezményt. Megfelelő adóalap esetén, éves szinten már az egy gyermekes családok is százezer forint feletti összeggel gyarapodnak, három gyermek esetében pedig milliós különbséggel lehet számolni. Az encsi kistérségben élők mennyire tudnák igénybe venni a miniszterelnök által jövőre beígért, megduplázott családi adókedvezményt?

Az a gond ezzel az adókedvezménnyel, hogy bár a kormányok szeretik alkalmazni, és a magyar kormány különösen szereti, de általában pont a legszegényebbeket nem éri el. Olyan családokról beszélünk, ahol tipikusan a nők nem nagyon tudnak munkát vállalni. Pedig szeretnének dolgozni, de nincs jogosítványuk, nem tudják elhagyni a falut. A gyerekek miatt szintén helyhez vannak kötve, mert ők azok, akik elmennek értük az óvodába, iskolába, ha betegek lesznek, nekik kell otthon maradni velük. Vagyis a messzebb lévő munkahelyekre tényleg nem tudnak eljutni, illetve nem tudják megoldani, hogy napi 12 órát ne legyenek otthon. Eleve ki vannak zárva a munkavállalói körből, csak a közmunka az, amit igénybe tudnak venni. A közmunkából pedig nem sok adókedvezményhez lehet jutni. A legszegényebbek között nagyon sokan vannak, akik csak egyszer foglalkoztatottként vannak bejelentve, a napi bejelentéssel idénymunkát végeznek, és ott sincs ez a családi adókedvezmény. Ez tipikusan a középosztálynak jelent segítséget, annak, akinek van bejelentett munkája, és el is ér egy olyan szintet, hogy ott már valódi segítség az adókedvezmény.

Iskolakezdésre az önkormányzatok is adhatnak támogatást. Saját hatáskörben, önkormányzati rendeletben is dönthetnek a szülőknek járó iskolakezdési támogatásokról. Évente egy alkalommal lehet igénybe venni, az igénylést június közepétől szeptember közepéig lehet leadni, de a pontos információt a helyileg illetékes önkormányzat adja meg. Mennyire jellemző ez az encsi kistérségben?  

A szegény embert az ág is húzza. Az encsi körzetben pont ezeknek az önkormányzatoknak – az 500 fő alatti településekről beszélünk – olyan minimális a bevételük, hogy jó, ha a saját kiadásaikat fedezni tudják. Abból komoly támogatást nem tudnak adni. Hogyha tudnak, akkor az valamilyen más, alapítványi, más pályázati forrásból ered. De ez is pont ezekben a falvakban nagyon nehéz.

A munkáltatóktól is lehet kérni iskolakezdési támogatást, ami csak adható, de nem kötelező adni. A munkáltatótól függ, hogy mennyit ad, de azt is igényelni kell. Vagyis, ha a szegény családok nem kérik, nem kapnak, és szemérmes koldusnak üres marad a tarisznyája?

Ehhez megint csak egy olyan munkáltató kell, aki ki tudja fizetni az iskolakezdési támogatást. Vannak olyan munkáltatók Magyarországon, akik nagyon felelősségteljesek, és a szegény vidékeken például gyárat üzemeltetnek. Ők kifejezetten sokat költenek a munkavállalóik családjának támogatására. Ám az encsi kistérségben ilyen sajnos nincs.