Bevásárolná magát az állam a Telenorba

HírKlikk 2019. július 16. 08:39 2019. júl. 16. 08:39

Az Antenna Hungária Zrt.-n keresztül szerezne nagyságrendileg 25 százalékos részesedést az állam a Telenor Magyarország Zrt.-ben. Orbán Viktor kormányfő szeretné, ha még az idén létrejönne az akvizíció.

A cseh PPF-csoport még tavaly júliusban szerezte meg a Telenor közép-kelet-európai leányvállalatait 2,8 milliárd euróért. Már ekkor felmerült, hogy ez csak egy köztes állomás lesz és végül kormányközeli kézbe kerül a társaság.

A Népszava forrása szerint úgy kalkulálnak, hogy mintegy 100 milliárd forintos befektetésre lenne szükség az üzlethez, de a cégbírósági adatok szerint a cég értéke akár több száz milliárd forint lehet, a Forbes tavaly 350 milliárdra becsülte.

A több mint ezer főt foglalkoztató vállalkozásnak egyébként nagyon jól sikerült a tavalyi év: a cég ugyanis az addig jellemző 150-160 milliárd közötti átlagos árbevételéhez képest 170 milliárd forintot ért el, amelyből adózás után 31 milliárd tiszta profitja maradt. Ugyan a vállalatnak 20 milliárd forint a kötelezettségállománya, ám ez eltörpül a 116 milliárd forintnyi saját tőkéhez képest.

Orbán Viktornak az Erste Bankban történt tulajdonszerzés volt az egyik pozitív példa: az államé ugyanis a pénzintézet 15 százaléka, és miután a bank nyereséges, osztalékot is fizet. - A kormányfő szerint az állam nyugodtan beszállhat ilyen nyereséges cégekbe, mert azzal csak jól jár, így a jövőben akár további tulajdonszerzések is jöhetnek – mondta a kormányzati forrás.

Az állam egyébként régóta szeretne „saját” mobilszolgáltatót, Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter például tavaly a Magyar Időknek azt mondta: „nem szabad lemondani az állami tulajdonú mobilszolgáltató létrehozásáról”. Ez vagy úgy tartotta elképzelhetőnek, hogy az állam saját céget alapít, vagy bevásárolja magát egy működő vállalatba. Utóbbi forgatókönyvbe beleillene a telenoros tulajdonszerzés.

Piaci forrás szerint egy ilyen akvizíció fél évet vesz igénybe a szükséges lépések előkészítése, versenyfelügyeleti vizsgálattal, minden szükséges lépéssel együtt fél év alatt nyélbe üthető, így amennyiben sikerül megegyezni, a Telenor egy része még idén az államhoz kerülhet. Kérdéseivel a Népszava természetesen a Telenort is megkereste, de ott csak annyit közöltek, hogy „gyakorlatunk szerint a felvásárlásokkal kapcsolatos találgatásokat soha nem kommentáljuk”.

Forrás: Népszava