Botrányos állapotok a 800 millióért megújuló újpesti stadionban
|
2016. november 2. 15:57
2016. nov. 2. 15:57
Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg az állami tulajdonban lévő Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban.
A klub leszögezte, nem ő rendelte meg a munkálatokat, illetve nem áll szerződéses kapcsolatban a kivitelező céggel.
A szakértő 63 pontban fogalmazta meg a nem elfogadható fejlesztéseket a Szusza Ferenc Stadionnal kapcsolatban, amelynek a jelenlegi tervek szerint november 22-e az átadási időpontja.
A Szusza Ferenc Stadionban a munkálatok április elején kezdődtek, de ez az Újpest hazai mérkőzéseinek megrendezését az előző idényben nem befolyásolta. A kivitelező május 2-án vette birtokba a létesítményt, s az akkori tervek szerint négy hónapig tartott volna a felújítás, szeptemberre készült volna el a stadion. A jelenlegi idényben a lila-fehérek eddig a Vasas otthonában, az Illovszky Rudolf Stadionban játszották hazai meccseiket, a jövőben viszont Kecskeméten fogadják ellenfeleiket, mert az angyalföldiek létesítményének újjáépítése is megkezdődik.
A Szusza Ferenc Stadion befogadóképessége a felújítás során 13 501-ről 12 670-re csökken, a vendégszektorban 2620 szurkoló fér el. A korábbi nyilatkozatok alapján nagyon látványos változásokra nem lehet számítani, de lesznek olyan dolgok, amelyek emelik a kényelemérzetet. A mosdókat felújítják, további büféhelyiségeket alakítanak ki, a VIP-terasz és a sajtórész is teljesen megújul. A hazai és a vendégszurkolók szektorát felcserélik.
Ahogy korábban a 444 megírta, a Megyeri úti stadiont az első Orbán-kormány alatt korszerűsítették, most elméletileg csak kisebb munkákat végeznek el rajta 800 millió forintért.