Csintalan Sándor: mára ez egy slendrián ország lett, egy slamperáj fasizmus

HírKlikk 2022. november 15. 15:10 2022. nov. 15. 15:10

A volt politikus, publicista ezúttal kemény kérdéseket kapott a Klikk TV Mélyvíz című adásában. Többek között azt, milyen burgonyákra lehet érvényes az árstop, ha már Gulyás Gergely a kormányinfón nem tudta megválaszolni.

„Lábrázást kapok a burgonya szótól, mert a burgonya az nekem krumpli” – válaszolta iróniával a téma kapcsán Csintalan, aki hasonló gúnnyal arra is kitért, „kiket engednek be ezekre a kormányinfókra”, ha ilyen módon kellemetlenkedhetnek a kancelláriaminiszternek.  

A „krumplihistóriában” többek között az keltette fel a figyelmét, hogy a boltokba kerülő krumpli nagy része nem is magyar, ergo „kérdés a számomra, hogy miként fogják érvényesíteni a nem magyar krumplival kapcsolatos ársapkát? S hogy mi lesz ebből...? Hiány” – válaszolt önnön kérdésére.

Az pedig érthetetlen, hogy hova lett a magyar krumpli, holott hajdan nagy termelője volt Magyarország. Bár „sok minden volt már Magyarország, hajdan három tenger is most a határait”. Mára viszont „egy slendrián ország lett, rendetlenség van. Ez egy slamperáj fasizmus”.

Ennek részeként értékelte azt is, ahogy Palkovics László lemondott a miniszteri posztjáról. „Ez is milyen: a hírt nem erősítették meg, de nem is cáfolták, mondják, hogy ebben Orbán dönt. Komolytalan. Legjobb tudomásom szerint egy felnőtt, ivarérett állampolgár, aki jogi értelemben cselekvőképes, ha egyszer lemond, akkor le van mondva. Ez a pasi egyébként az akadémikusi cím szégyene” – utalt korábbi tevékenységére. 

Csintalan megállapítása szerint „ezek a kormánytagok droidok”, a lényeg pedig nem más, mint hogy meg kell dönteni a rendszert. „Attól, hogy most nem a Palkovics lesz az akárki, a magyar innováció helyzete, az akadémiai világ, az energetika helyzete jottányit sem fog változni.” 

Az elemző azt sem hiszi, hogy bármilyen látványos fordulat történne így 12 év elteltével a kormány működésében. „Engem ez akkor érdekelne, ha újra 18 év lenne a tankötelezettség határa, visszaadnák az iskolákat az önkormányzatoknak, bevezetnék a kettős nyelvoktatást a középiskolákban. De ilyeneket már nem várok.”  

Azt viszont nem kétli, hogy „ha valami megrángatja a hatalmukat, akkor a szükséges eszközt használni fogják, attól függően, hogy milyen formát ölt az ellenállás, a tiltakozás.” Orbán amúgy is „imád katonáskodni, részben sznobériából. Imádja azt a látszatot kelteni, hogy hatalommegosztás van, imádja a megosztott struktúrát, az egymásnak feszülő érdekcsoportokat. Amúgy meg egy militáns figura, aki mellett a hadsereget a nemzet turistájaként ismert köztársasági elnökünk bármikor bevetheti.” 

A Klikk TV Mélyvíz című adása itt nézhető meg.

Forrás: Hírklikk