Demján Sándorra emlékezve
Egy évvel ezelőtt, 2019. március 26-án – Demján Sándor halálának egyéves évfordulóján – a Népszava hasábjain írhattam a neves üzletemberről. Tavalyi jegyzetemben elsősorban a kettőnk közötti viszonyra emlékeztem: a munkáltatóm, a főnököm volt Demján Sándor, akivel sokat beszélgettem/vitatkoztam és, aki törődéssel egyengette utamat. Kapcsolatunk bizalomra és szakmai nézetazonosságra épült, most – távozásának kétéves fordulóján – is jó erre visszagondolni.
A halála óta eltelt két évben sokat változott a világ, de most nem tartom fontosnak fölsorolni az állandóan módosuló körülmények és feltételek mozgatóit, alapelemeit. A közéleti események iránt érdeklődő emberek világosan látják a nemzetközi gazdasági-politikai trendeket, és ezekkel összefüggésben nem kerülheti el figyelmüket a hazai irányválasztás, esetleg iránytévesztés. Annyit azért megjegyzek, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének örökös elnöke (D.S.) az európai együttműködés rendíthetetlen híve volt, és sosem értett egyet a kontinentális közösséggel szembeni mesterségesen gerjesztett indulatokkal. Emlékezve rá, most egy négy és fél évvel ezelőtti eseményt idézek fel, amely jól jellemzi, hogy milyen ember volt Demján Sándor.
2015. szeptemberét írjuk, amikor is az erősödő menekültáradat nagy feszültségeket okozott a szerb-magyar határon.
Ebből az időszakból való a filantróp üzletember indítványa és az ezzel kapcsolatos közleményének néhány mondata:
„Nem feladatom a politikai döntéshozatalban való részvétel, vagy annak bármilyen irányú befolyásolása, azonban mind magánemberként, mind a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökeként egyaránt kötelességemnek érzem, hogy segítsünk az arra rászorulóknak, elsősorban a saját magukról önállóan gondoskodni képtelen, hazánkban és határainkon tartózkodó menekült gyermekeknek. Ennek érdekében, felhívással fordulok minden magyar és külföldön élő, a szolidaritás eszmeiségét magáénak valló magánszemélyhez, vállalkozóhoz és intézményhez, hogy csatlakozzanak ahhoz a pénzügyi alaphoz, amelyet a 4 millió euró európai uniós támogatás 25 százalékának megfelelő, 1 millió euró befizetésével a Demján Alapítvány hozott létre a GRÁNIT Bank elkülönített számláján.”
Sajnos napjainkban is együtt kell élnünk a világot és hazánkat egyaránt megviselő sorscsapással, amely sokakat állít szinte megoldhatatlan feladat elé. Jó lenne hinni abban, hogy hazánk vezető politikusai és legmódosabb emberei – ahogy korábban Demján Sándor – aggodalommal és szolidaritással tekintenek a beteg, valamint az önhibájukon kívül nyomorúságos helyzetbe került emberekre, és segítő kezet fognak nyújtani a rászorultaknak. A VOSZ örökös elnöke mélyen együttérzett az újkori népvándorlásban résztvevő gyerekekkel és alapítványának közreműködésével ennek megfelelően cselekedett. Ha köztünk lenne, ma is az elsők között biztosítana anyagi támaszt a legvédtelenebb és legesendőbb közösségeknek.
Két éve, 2018. március 26-án hagyott itt bennünket Demján Sándor. Egyik legismertebb, számomra legtanulságosabb és legkedvesebb mondásával emlékezem rá: „akinek tele van a zsebe, annak legyen tele a szíve is.” Demján Sándor szegény sorból származott és sok munkával jutott fel a csúcsra, de sohasem feledte indulásának körülményeit. Maradandót alkotott, és igen sokat tett a bajba jutottak megsegítéséért és a hátrányos helyzetű csoportok felemelkedéséért. Őszinte megnyilvánulásaitól és következetességétől sokan tartottak, de félni tőle soha nem kellett. Tiszteletre és szeretetre méltó, jó ember volt.
Dr. Dávid Ferenc közgazdász,
Demján Sándor egykori munkatársa
