DK-s képviselőknek bérli a legdrágább irodákat az országgyűlés
Országszerte több mint száz irodát bérelnek közpénzből a parlamenti képviselők, ám így is csak keretük töredékét használják fel.
A Blikk összeállítása szerint havonta 25 milliót, éves szinten 300 millió forintot emészt fel, hogy az országgyűlés tagjainak a fővárosban és vidéken is legyenek bázisaik. A legdrágább irodákat a Demokratikus Koalíció képviselői bérlik: Gyurcsány Ferencnek, Vadai Ágnesnek, Sebián-Petrovszki Lászlónak és Oláh Lajosnak fejenként 850 ezer forintért bérel ingatlant az Országgyűlés Hivatala – ezek mindegyike a párt Teréz körúti központjában található.
A legnagyobb irodát a KDNP-s Móring József Attila választotta, aki Somogy megyei választókerületében 362 négyzetméteren tevékenykedhet. Az újoncként parlamentbe jutó Mi Hazánk-elnök Toroczkai László 115 ezer forintért bérel egy alig 29 négyzetméteres irodát az ásotthalmi polgármesteri hivatalban, amelyet 2022-ig ő maga vezetett.
Sok képviselő egyszerre több irodát is bérel az ország különböző pontjain. A lap megjegyzi, természetesen az nem életszerű, hogy rendszeresen elutaznak ezekre a helyekre, a háttérben inkább az áll, hogy valójában a helyi pártirodák biztosítására használják a jelenleg több mint 1 millió forintos keretük nagy részét.
Szembetűnő ugyanakkor, hogy jóval kevesebb irodabérleti szerződése van a parlamentnek, mint a korábbi években. Ennek oka, hogy a Fidesz-frakció tagjai tavaly év végén összehangoltan felmondták az összes irodabérleti szerződésüket.
A Blikk a nagyobbik kormánypárt frakciójától megtudta, miért szűnt meg egyszerre minden fideszes irodabérlete. Szűkszavú válaszukban annyit írtak, „a képviselői irodákat a párt bérli”. Az nem derült ki, mi szükség volt erre a szokatlan lépésre és az sem, mennyi plusz pénzhez jut ezzel a lépéssel a frakció.