Drasztikusan megnőtt az élelmiszeradományokra várók sora
Az Élelmiszerbank tízezer kilogramm élelmiszert mentett meg tavaly, ami bár tíz százalékkal több, mint 2022-ben volt, ehhez majdnem kétszer annyi áruházból kellett összegyűjteni a termékeket. A megmentett élelemre várók sora viszont drasztikusan megnőtt, vannak olyan települések, ahol kétszer annyian állnak sorba az ételosztásokkor, mint egy évvel korábban – mondta a Hírklikknek Nagygyörgy András, az Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatokért felelős igazgatója.
Lejáratközeli vagy csomagolási hibás, illetve promócióból visszamaradt, vagy akár szezonális termékeket kutat fel már 18 éve az Élelmiszerbank Egyesület Magyarországon. Ezek azok a feleslegek, amelyeket a kereskedőknél, gyártóknál, és a vendéglátásban már nem terveznek értékesíteni, de fogyasztásra még alkalmasak. „A következő hetekben rengeteg csokimikulás, illetve karácsonyról megmaradt szaloncukor kerül majd be várhatóan a raktárunkba. Mindig olyan feleslegeket igyekszünk megmenteni és aztán a nélkülözőkhöz juttatni, ami kereskedelmi forgalomba már nem kerül, de még a lejárati ideje előtt van” – mondta Nagygyörgy András.
Hogyan jutnak hozzá a termékekhez?
Minden esetben ingyen vesszük át ezeket a készleteket. Egyébként a kereskedőknek azokra a készleteikre, amelyek például lejártak, megsemmisítési kötelezettségük van. Így tulajdonképpen jól járnak azzal, hogy ezt adományként át tudják adni, mert ezzel költséget spórolunk nekik, illetve akár még az adományozásnak valamifajta adójóváírási vonzata is lehetséges.
Mennyi élelmiszert tudott az egyesület megmenteni?
Tavaly 10 millió kilónyi élelmiszert mentettünk meg, és ennek a legnagyobb része, több mint 80 százaléka az áruházakból származott. Napi szinten – például ma reggel is – az ország 700 áruházba látogattak el az Élelmiszerbank hálózatához tartozó önkéntesek és karitatív szervezetek. Nyolc nagyobb lánccal működünk együtt: a Tescoval, az Aldival, a Metróval, az Auchannal, a Pennyvel, a Lidl Magyarországgal, de még ide sorolhatnám a foodora marketeket, a Kifli.hu-t és a KFC-t is.
Hogyan működik a rendszer?
Minden reggel elmegyünk, és átvesszük azokat az elsősorban pékárukat, zöldség-gyümölcsöket, amiket az előző nap végén az ott dolgozók szétválogattak, merthogy az adott kereskedelmi egységnek standardjai szerint már nem maradnának a polcon egy újabb napig. Mi még a lejárati idejük előtt átvesszük és kiosztjuk azokat. Az áruházak mindegyikébe általában egy-egy helyi karitatív szervezet látogat el, az Élelmiszerbank országos hálózatának a helyi tagja.
Hányan tevékenykednek az Élelmiszerbank keretein belül?
Az egyesület 21 munkatárssal működik, de nyilvánvalóan tízmillió kiló élelmiszert 250 ezer nélkülöző között nem tudnánk személyesen kiosztani ennyien, ehhez körülbelül 600 karitatív szervezet közreműködésére van szükség. Ők ismerik a saját régiójukban a nélkülözőket. A hálózatunk tagjai között tudunk gyermekotthonokat, hajléktalan központokat, idősgondozással foglalkozó szervezeteket, nagycsaládos szervezeteket, családsegítő szolgálatokat, kisebb településen akár az önkormányzatok szociális osztályait, és ők végzik a kiosztást. Előfordul az is, hogy nem nekünk kell elmenni a felesleget menteni, hanem maguk a gyártók hozzák el a raktárainkba a már eladhatatlan élelmiszert.
Miből fedezik a költségeiket?
Önkéntes munkából, illetve magánadományokból működtetjük a mindennapi élelmiszermentést, és mint egy klasszikus karitatív szervezet, magánszemélyek, cégek küldenek nekünk pénzadományokat. Ha valaki ezer forinttal segíti az Élelmiszerbankot, akkor abból az egyesület 30 ezer forint értékű élelmiszert tud célba juttatni, hiszen ingyen vesszük át az élelmiszert, ingyen adjuk tovább, költsége elsősorban a logisztikának, a szállításnak van, az viszont elenyésző az élelmiszer értékéhez képest. Tehát megharmincszorozzuk a hozzánk befolyó adományok értékét.
A tavaly megmentett 10 ezer tonna élelmiszer több vagy kevesebb az előző évhez képest?
2022-höz képest körülbelül tíz százalékos növekedést jelent a 2023-ban megmentett élelmiszerek mennyisége. 2022-ben még csak 400 áruházban gyűjtöttük össze reggelenként a termékeket és a tavalyi évet 700 áruházzal zártuk. Ez azt jelenti, hogy több mint másfélszer annyi helyről gyűjtjük az élelmiszert, de ehhez képest csak tíz százalékkal több élelmiszert tudtunk megmenteni. Ez annak köszönhető elsősorban, hogy egy-egy áruházból most már kevesebbet tudunk átvenni, mert sokkal tudatosabbak az infláció miatt a kereskedők, óvatosabbak a készletek berendelésekor is. Illetve azt is megfigyelhetjük, hogy hosszabb ideig kint tartják a polcokon a termékeket. Például azokat a zöldségeket, amelyeket korábban könnyű szívvel ajánlottak fel a nélkülözőknek, sok esetben most akár 70-80 százalékos kedvezménnyel is, az utolsó pillanatig megpróbálják eladni.
Ez kevésbé tűnik jó megoldásnak az Élelmiszerbank szemszögéből nézve.
De logikus döntés. Örülünk annak, hogy csökken a pazarlás. Függetlenül az inflációtól, mindig megfigyelhető volt, hogyha mi elkezdtünk egy kereskedelmi lánccal együtt dolgozni, akkor egy idő után a közös tanulás eredményeként egyre hatékonyabbak lettek ők maguk is, és csökkenni kezdett az átvehető felesleg mennyisége. Tulajdonképpen a szemléletváltással a pazarlás, a környezetterhelés csökken, a másik oldalról viszont nekünk most meg kell próbálnunk pótolni a nélkülözőknek átadható élelmiszer mennyiségét, éppen ezért csatornáztuk be az újabb 300 áruházat 2022 kezdete óta.
Van még becsatornázható áruház?
Azt látni kell, hogy a legnagyobb kereskedelmi láncokat már elértük. Most a kisebb boltok irányába is nyitunk, illetve elkezdtük a megmaradt készételek mentését is. Ugyanis egy céges rendezvényen vagy egy nagyobb gálavacsorán nagyon sok adag olyan étel szokott megmaradni, amit nem szolgáltak fel, és aztán nem tudnak vele mit kezdeni. Ez korábban ment a moslékba, mi viszont építettünk egy olyan készételmentő autót, amiben egy speciális sokkoló hűtő van, ami 300 adag ételt tud 1 perc alatt 5 fokos hőmérséklet alá hűteni a forró állapotáról. Ezzel a meleg ételek mentésére nemcsak három óránk van, hanem az átvett étel kiosztására akár 48 óra is rendelkezésünkre áll. Korábban volt, hogy éjfélkor riasztottak minket, mert megmaradt kétszáz adag töltött káposzta egy esküvőn. Eléggé esélytelen volt, hogy ezt hajnali három óráig ki tudjuk osztani. Most már más a helyzet, odamegyünk a sokkoló hűtős autóval és biztonsággal el tudjuk szállítani a helyszínen lesokkolt ételeket. A karácsonyi időszakban, amikor sok céges rendezvény volt, felfutott a készételnek a mennyisége, körülbelül 30 ezer adagnyi ételt tudtunk így megmenteni. A jó minőségű főtt ételek nagyon nagy értéket képviselnek a nélkülözők mindennapjaiban. Emellett decembertől már öt iskolából is elkezdtük a készételek mentését. Az iskolai közétkeztetésben szintén nagyon sok a maradék, mert a gyerekek nem biztos, hogy hozzányúlnak azokhoz az ételekhez, amik nem a kedvenceik, és sok szülő elfelejti lemondani az ételt, hogyha megbetegszik a gyermeke.
Arról beszéltünk, hogy tíz százalékkal sikerült emelni a megmentett ételek mennyiségét. De az elmúlt évben mennyivel növekedett a rászorulók száma?
Lassan két évvel ezelőtt indult az a mérhetetlen áremelkedés, ami már 2022 nyarán is nagyon erősen érzékelhető volt. Már akkor jelezték nekünk a szervezetek, hogy egyes helyeken kétszer annyian állnak sorba az ételekért az ételosztásokon, mint korábban bármikor, és hát ez a tendencia 2022-ben, 2023-ban is kitartott. De a hozzánk pályázó szervezeteknek a száma is rendkívüli módon emelkedett. A Mikulás csomagért 2022-ben 140 szervezet pályázott, 2023-ban 240, és mindezt nehezítette, amikor maguknak a karitatív szervezeteknek is nagyon nehézzé vált az életük az energiaválsággal. Tavaly 250 ezer nélkülözőt tudtunk ellátni, ez a szám nem sokkal több, mint a megelőző évben. Ez főleg azért van, merthogy hatszáz szervezettel tudunk együtt dolgozni, ez az egész rendszer körülbelül itt éri el a csúcsát. Igyekszünk még több emberhez eljutni, mert egyre nagyobb az igény. De, ha nincs annyi felesleg, akkor mi sem tudunk annyi élelmiszert osztani, amennyire szükség lenne.