Durván megbántott egy egész orvosi szakmát az államtitkár

Mennyiben segíti ez a durva beszólás az egészségügy általános állapota körül folyó vitákat? „Én politikusként sem tudom levetkőzni azt a 43 éves orvosi gyakorlatot, ami a hátam mögött áll. Addig nem akartam nyilatkozni, amíg végig nem hallgattam azt a podcastet” – mondta felháborodottan Komáromi Zoltán korábbi háziorvos, a DK szakpolitikusa, majd így folytatta, „Részleteiben is, az államtitkár saját szájából akartam hallani minden mondatot. Amiket mondott, azok még szörnyűbbek, mint amit a különböző cikkekben kiemeltek belőle. Egy fennhéjázó, túlzottan magabiztos, önmagát fényező politikus képe jelenik meg ebben a podcastban.” 

A tapasztalt háziorvos többek között azt is az államtitkár szemére vetette, hogy az önkritika minimális igénye nélkül bírál. Márpedig olyan kevés betegágy melletti tapasztalattal, amivel ő rendelkezik, csak azon a színvonalon lehet az egészségügyi ágazatot vezetni, ahol ma az ágazat vegetál. Egy irodában, az Excel-táblákban elmerülve, az egészségügyi igazgatás szabályai mögé bújva nem lehet megváltani a napi gondokkal küzdő rendszert. Régen megoldást kellett volna találnia a másfél évtizede regnáló kormányzatnak a mára feltorlódott problémák halmazára, már el kellett volna takarítania az egészségügy működésének útjából mindazokat az akadályokat, amelyek már-már szinte lehetetlenné teszik a betegellátást. 

„Az, hogy az államtitkárnak nincs szakvizsgája, az egy dolog. Így hozta a sors. De akkor nem kéne neki szakvizsga nélkül kioktatni azokat a 15-20-25 éves tapasztalattal rendelkező orvoskollégákat, akik a betegágy mellől, vagy akár a háziorvosi praxisból gondolkodnak azon, hogyan lehetne ebben az országban jobb egészségügyet csinálni” – vélte Komáromi Zoltán és hozzátette: amiket Takács Péter a háziorvosokról mondott, az egyszerűen nem igaz. Amikor pedig azt állítja, hogy a kiválasztásuk a „maradékelv szerint történt”, azzal egyenesen a betegek bizalmát rombolja a saját háziorvosuk iránt. Nem azokból lett háziorvos, akiket nem vettek fel a kórházak, a klinikák a rezidensi programjukba, mert a 70-es, 80-as évek elejétől a háziorvoslás önálló szakvizsgával, tudományos társasággal, szakmai kollégiummal működő szakterület lett. 1992-ben az összes szakma közül a háziorvosi lett az első, amely önálló rezidensképző programot indíthatott. 

Szomorú valóság – ismerte el a DK szakpolitikusa –, hogy az elmúlt 15-30 évben állami intézkedésekkel sikerült a háziorvosi szakma tekintélyét leépíteni, a színvonalat lelohasztani. Most évente mindössze 50-60 fiatal orvos akar háziorvos lenni, miközben az országban ezer üres, betöltetlen praxis van, 5300 háziorvosból több mint százan betöltötték a 70. életévüket. „Nagyok a bajok, miközben az államtitkár győzelmi jelentéseket fogalmaz meg, tervekről beszél. A háziorvosi ellátás kompetencia-bővítésről már az 1990-es évek elején konkrét javaslatokat tett a háziorvosi szakmai kollégium. Feketén-fehéren leírták, milyen orvosi ismeretekre van szükség ebben a munkakörben. „Már akkoriban minden klinikai terület kollégiumával egyeztettünk, és megállapodtunk abban, hogy a háziorvosnak el kellene tudni látni legalább alapfokon a fül- orr-gégészeti, bőrgyógyászati, pszichiátria panaszokat.” Terveket ennek a megvalósítására azóta is hallunk, vitákat rendeznek a témában valahol a minisztériumi szobákban, de eddig semmiféle konkrét lépés nem történt. „Abban is biztosak lehetünk, hogy ebben a kormányzati ciklusban már nem is fog. Pedig az államtitkár megint ígérget, szerinte legkorábban a jövő év közepétől vagy végétől valósulhat meg bármi, de addigra már nem ezer, hanem ezerkétszáz vagy még több üres háziorvosi praxis lesz. A mai szabályok elrettentik az idősebb kollégákat, akik régen 70-75 éves korukig vitték a praxist, most inkább 65-66 évesen, a nyugdíjkorhatár elérésekor elmennek nyugdíjba. Otthagyják a praxisukat, amit 25-30 évig építettek, mert nem bírják a folyamatos extra adminisztrációt és a bolondabbnál bolondabb intézkedéseket. Olyanokat követelnek meg a háziorvosoktól, amik nem odavalók” – sorolta Komáromi Zoltán. 

Keczéry Attila zuglói háziorvos – aki napi munkája mellett a Magyar Orvosi Kamara országos elnökségi titkára is – kifejezetten sértőnek érezte Takács Péter lenéző mondatait. Nem véletlenül szólították fel a kamara nevében az államtitkárt, hogy azonnal kérjen bocsánatot a megsértett kollégáktól. „Én magam summa cum laude végeztem az orvosin, de meg sem fordult a fejemben, hogy ne háziorvoslásra szakosodjam” – mondta beszélgetésünk elején. 

Elmesélte, 1998-ban végezett, a már akkor létező háziorvosi tanszéken kezdett rezidensként. Komoly, többkörös kiválasztáson estek át, olyan sok túljelentkező volt, hogy a tanszék könnyedén válogatni tudott a legjobbak közül. „Csak a legelkötelezettebb jelentkezők kerülhettek be háziorvos rezidensnek. Én magam is ebben nőttem fel, az édesapám is háziorvos volt.” A papája a '60-as években végzett, akkoriban egy vidéki kórházba irányították, mert a végzés után nem az lett a friss diplomás orvosból, ami lenni akart, hanem amilyen területre küldték. Szolnokon kezdett, a kórház belgyógyászatán. Úgy lett belőle háziorvos, hogy meghalt az egyik falu doktora, neki volt az osztályon egyedül autója. Egy ütött-kopott öreg Skodával minden nap a kórházi munka mellett kellett kijárnia rendelni is. Beleszeretett a háziorvoslásba. „Tőle tanultam meg én is, hogy ez a legkomplexebb az összes orvosi szakma közül, hiszen itt nemcsak az orvoslás egy bizonyos részét kell valamennyire ismerni, hanem mindegyikbe gyakorlatilag is bele lehet látni” – avatott bele a döntése hátterébe.

Háziorvosként állítja: van egy csomó olyan szakma, ahol az orvos nem is találkozik, nem is beszél a betegével, míg a háziorvostól azt is elvárják, hogy hangot találjon a pacienseivel. Vannak esetek, amikor a háziorvoshoz nem csak egészségügyi problémákkal fordulnak. Néha lélekbúvár, máskor a szociális problémákra is érzékenyen figyelő, nyitott, megoldást kereső, segítő. Ha valaki hosszú évekig ugyanannak a területnek a háziorvosa, és jól végzi a dolgát, akkor elfogadott, elismert, szeretett tagjává válik egy közösségnek.

Hallgatva a zuglói orvos szavait, olvasva az államtitkár gúnyos, lekicsinylő véleményét, a kívülálló számára nehezen ált össze a kép. Lehet, hogy a magyarországi háziorvosi rendszer valahol korszerűségi problémákkal küzd? Más utakon jár, mint a nyugat-európai gyakorlat? Keczéry Attila elismerte: a mai magyar háziorvoslás megragadt valahol az 1980-as színvonalon. A legnagyobb problémának azt látja, hogy egy magyar orvosi rendelőben a néhány négyzetméteres szobában az orvos, a nővér és a beteg hármasa összezárva kénytelen dolgozni. A rendelőkben két-három orvos váltogatja egymást négyórás időközönként. „Hogyan lehet ilyen körülmények között európai szintű munkát végezni, bővíteni az orvosi kompetenciát, amikor annyi helyünk sincs a vizsgálóban, ahová egy ultrahang-készüléket el lehetne helyezni?” – tette fel a kérdést, majd  folytatta is a választ. „Hiába tervezi szóban az egészségügyi kormányzat, hogy majd adnak a vidéki rendelőknek is kézben használható, olyan korszerű ultrahang fejeket, amikkel helyben is el lehet végezni bizonyos vizsgálatokat, ha nincs meg hozzá se az idő, se a helyiség, ahol ezt megtehessék a kollégák? Akik már kaptak ilyen gépeket, azoknál dobozban porosodnak, mert a használatukhoz nincs se hely, se idő, sem hozzáértő személyzet.” 

A DK egészségpolitikusa, és a MOK országos elnökségének titkára egyetért abban: nem a háziorvosokat kellett volna az ágazat irányításáért felelős államtitkárnak pellengérre állítania. El kellene végre ismernie, hogy az egészségügynek „véres a torka”. Nem csak az a baj, hogy nincs elég háziorvos, kórházi orvosok sincsenek. Bezárnak osztályokat, mert vagy az orvos hiányzik, vagy a szakképzett ápoló. Nincs elég nővér, noha a kormányzat minden megszólalója az ápolói fizetésemelésekről beszél, miközben a valóságban a nővérek, a szakápolók bére akkor éri el a megélhetéshez szükséges összeget, ha rengeteg túlórát és ügyeletet vállalnak, vagy több munkahelyen dolgoznak. Ahol egy nagy centrumkórház sebészeti osztályán éjszakára a 40 ágyas osztályon egyetlen szakképzett nővér van szolgálatban, ott nincs betegbiztonság. Ezért nem a kiégés határán teljesítő orvosok és szakdolgozók a felelősek, hanem azok, akik ezt a rendszert ilyen feltételek mellett működtetik.