Alapítvány és a Miniszter

Egy politikustól az ilyen alapítás a vagyonkimentés látszatát kelti, és ránézésre is felvet etikai, jogi, politikai és társadalmi kérdéseket.

Etikai szempontból nem elhanyagolható tény, hogy a közfelfogás szerint az alapítvány valamilyen közérdeket szolgál. Itt azonban a kedvezményezett az alapító maga, és a közeli hozzátartozói, s ehhez semmilyen közérdek nem fűződik, ellenben felmerül a magán- és közvagyon összekeveredésének lehetősége (nyilván nem a magánvagyon rovására), valamint az, hogy ez az átszervezés csökkenti, esetleg ellehetetleníti a politikai elithez tartozó miniszter későbbi elszámoltathatóságát. 

Jogi szempontból minimum négy kérdést kell feltenni. Az első, hogy ha ő maga a kedvezményezett, akkor tényleg nem lesz-e közvetlen ráhatása az alapítványi vagyon felett rendelkezőkre, akik valóban képesek lesznek-e függetleníteni a tevékenységüket az alapító beavatkozásaitól? A második, hogy ez az egész nem problémás-e a vagyonnyilatkozatok szempontjából, vagy nincs-e a közszolgákra vonatkozó törvényekben tiltás vagy kontroll a hasonló manőverekre? A harmadik, hogy nem kifogásolható-e korrupciós szempontból az, hogy egy miniszter egyszerre legyen alapító és kedvezményezett is? Végül a negyedik: nem adó alóli kivonásról van-e szó, vagy arról, hogy a későbbi perek elől vonja el a vagyont az alapító? 

Politikai szempontból három súlyos kérdés keletkezik. Egy, hogy ha ezt simán megteheti a miniszter, akkor ezzel nagyon veszélyes precedenst teremt a NER politikusai, illetve a vagyonukban fulladozó oligarchák számára: a szemünk láttára „fehérítik ki” a minimum kétséges eredetű vagyonukat. Kettő, hogy ha egy miniszter ilyet csinál, az a közbizalom végleges lerombolásához vezet. Három, hogy itt véletlenül nem a hatalommal való visszaélés esetével van dolgunk olyan értelemben, hogy most még bármit megtehet, mert félnek tőle, s mire nem lesz hatalmon, már senki nem tud utánanyúlni?

Társadalmilag az eset rámutat arra, hogy adózás és végrehajtás tekintetében a miniszter a polgárokkal szemben behozhatatlan előnnyel rendelkezik, azaz nincs jogállam, mert a jogok és kötelezettségek nem egyformán vonatkoznak az állampolgárokra. Továbbá végső bizonyítéka annak, hogy a politikai elit bármit megtehet, amit csak gondol, mert kezükben van minden olyan eszköz, amivel őket korlátozni, ellenőrizni vagy szankcionálni lehetne.

Az előbb írtak nem jogi fejtegetések, hanem a felháborodott állampolgárok hangjának közvetítése volt. Végiggondolva eléggé gyanítható, hogy itt mégsem az Asimon-féle sci-fi folytatása, hanem egy forgatókönyv íródik az elit számára az „Alapítvány és a Miniszter” cím alatt.