A Fidesznek most épp nem fáj Trianon
Régóta tudjuk, mert már több alkalommal bebizonyosodott, hogy a Fidesz nem megy a szomszédba egy kis politikai haszonszerzésért. Orbán Viktor és társai nemcsak a jelent, hanem a múltat is hajlandók számukra kedvező színben feltüntetni. Most legutóbb Magyar Levente külügyi államtitkár beszélt arról, hogy a trianoni döntés valójában nem az országra kényszerített tragédia, hanem az akkori magyar kormány tudatos, a béke érdekében meghozott döntése volt. Korábban Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója kérdőjelezte meg a pesti srácok '56-os hősies harcának értelmét, de a múltmásításban az Orbán-kormány más csínyeket is elkövetett.
Fideszes megszólalók gyakran idézik Patrubány Miklós elhíresült mondását, miszerint az a magyar, akinek fáj Trianon. Ez persze már a megfogalmazás idején sem volt igaz, legföljebb egy vélemény, ám Magyar Levente külügyi államtitkár a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében most szembement ezzel a kijelentéssel, és arról beszélt az ott megjelent egyetemistáknak, hogy a trianoni békediktátum tulajdonképpen egy tudatos, stratégiai áldozat volt a béke érdekében. Az államtitkár szerint Trianon alkalmával az akkori kormány meghozta az egyetlen észszerű, de tragikus döntést, így megtarthatta az ország egyharmadát, s nem áldozta fel az egészet. Ez az újszerűnek számító, az eddigi nacionalista narratívával köszönőviszonyban sem lévő kijelentés annak tudható be, hogy Magyar államtitkár úgy gondolja: Ukrajnának a területei egyötödét fel kellene adnia. „A béke néha fájdalmas. A kérdés az, hogy mi a fontosabb az ország életképességének a megőrzése, vagy ragaszkodni néhány ezer négyzetkilométerhez” – mondta az államtitkár. (Csupán a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy 1990 június 4-én, amikor a rendszerváltozás utáni első parlamentben az akkori MDF-es többség Trianon emléknapot hirdetett meg, Orbán Viktor és a fideszes képviselők tiltakozásul kivonultak az ülésteremből.)
Egy évvel ezelőtt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója ugyancsak történelmi tapasztalatokra hivatkozott, amikor az 1956-os forradalom és annak leverése kapcsán azt mondta, hogy „mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Volodimir Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát... Ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna. Miért? Azért, mert '56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
Ezzel gyakorlatilag a kispadra száműzte a pesti srácokat, azok gyakran emlegetett hősiességét. Nem ő volt persze az első: 2022-ben Orbán Viktor a Zalaegerszegen tartott '56-os megemlékezésen arról beszélt, hogy a forradalom nem Budapesten (vagyis, nem a bűnös városban – a szerk.) kezdődött, hanem Zalaegerszegen. Megint csak mi jegyezzük meg: ebben az esetben nem pesti, hanem zalai srácokról kellene beszélnünk.
2018 októberében Erdogan török elnök magyarországi látogatásakor Orbán Viktor azt találta mondani, hogy „Gül Baba azon daliás korszak szülötte volt, amikor nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak, a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet, és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk.” Nyomatékul még azt is hozzátette: „Budapestnek ezt a megkapó részét nem véletlenül hívják Rózsadombnak. A név már jó ideje Gül Babának és híres rózsáinak állít emléket. A szent életű dervis alakja ma is él a magyar nép emlékezetében, monda, operett, film is őrzi emlékét.”
Nos, a török hódoltság idején nem „nemzeteink nagy fiai” feszültek egymásnak, hanem a jelentős túlerőben lévő török hadsereg szállta meg és fosztotta ki Magyarországot, Gül Baba pedig nem egy szent életű dervis volt, hanem egy iszlám harcos, akinek az volt a szándéka, hogy társaival együtt kiirtsa a magyar keresztényeket.
S ha már a fideszes múltmásítás szégyenteljes mementóit soroljuk, nem feledkezhetünk meg a Magyarország német megszállásának emléket állító szoborról sem, amelyet az Orbán kormány rakott oda a Szabadság térre. Nem elírás, tényleg odarakták. Merthogy soha nem adták át, nem avatták fel.
A szobor körüli botrányok miatt, a kormány sunyi módon, gyakorlatilag odalopta a szobrot Budapest egyik ikonikus terére. Már a felütés is rendhagyó volt: egy 2013. december 31-én kelt kormányhatározat rendelkezett a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű létrehozásáról. Vagyis az év utolsó napján jelent meg az erről szóló szöveg a Magyar Közlönyben – akkor, amikor azt remélték, senki nem figyel, mert mindenki a szilveszteri vigasságra készül, s várja, hogy kezdődjön el az új év, amelytől – választási év következett – sokan azt remélték, hogy jobb lesz, mint amilyen az előző volt.
Nem egészen három héttel később, január 19-én nyilvánosságra kerültek az emlékmű tervei, s rá egy napra a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) már tiltakozott is az emlékmű felállítása ellen. Másokkal együtt az volt a véleményük, hogy a koncepció hamis történelmi állításokat közvetít. Jelesül azt, hogy Magyarország „tétlen és vétlen áldozata volt a német megszállásnak, azt üzeni a szoborral, mintha a magyar hatóságok az ország megszállása után nem nyújtottak volna hathatós segítséget mintegy félmillió zsidó haláltáborba deportálásában.” Az eredeti szövegben, amely a Magyar Közlönyben jelent meg, amúgy még nem volt szó áldozatokról. Ott csupán a megszállásról írtak, ezt később változtatták meg, azt a látszatot keltve, mintha az áldozatokról már eredetileg is szó lett volna.
A mostani trianoni történet kapcsán ismét megtapasztalhattuk, hogy a Fideszben olvashatták Orwell 1984 című könyvét, de a diktatúrák természetrajzáról csak annyit értettek meg belőle, hogy semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt.
