A kegyelet nevében
A tényszerűen nem egyértelmű okból történő, személyiségi jogokat is érintő, a közösségi hatás szempontjából pedig kiszámíthatatlan politikai kiállások rendkívül veszélyesek. Kockázatuk abban rejlik, hogy az ügy hirtelen és kivédhetetlenül fordulhat a kezdeményezője ellen, és a morális megbélyegzésen túl, akár büntetőjogi következményeket is hozva magával.
Főleg akkor van ez, ha jellegénél fogva alkalmas arra, hogy az állampolgárok egy részében jelentős megbotránkozást keltsen, függetlenül attól, hogy az eset bemutatása jó szándékból történt-e. Persze ezeknek az ügyeknek pont ez a lényegük: az indulatok felkavarása egy cél érdekében. A kérdés az, hogy ez a cél kinek jó, és az eszköz mennyire fogadható el az adott kulturális közegben.
Mindig megrázó és megosztó, ha valaki politikai okból, vagy ilyen okok miatt is oltja ki saját kezével az életét. Ennek vannak egészen tényszerű esetei, mint például Teleki Pál 1941. április 3-i öngyilkossága a Sándor-palotában. Az eset azért egyértelmű, mert Teleki búcsúlevelet hagyott Horthynak, amit csak egyféleképp lehet értelmezni:
„Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok.
Teleki Pál
1941. ápr. 3.”
Ugyanakkor politikai öngyilkosságnak tekinthetők-e az 1944-es zsidó öngyilkosságok? Ez a korszakban is érdeklődést váltott ki, mert a Központi Statisztikai Hivatal 1944. júliusban azt kérte Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalától, készítsen kimutatásokat a „zsidó öngyilkosokról” havonkénti bontásban. A szempont az volt, hogy „az adatszolgáltatásnak 1944 március hóra vonatkozóan el kellett választania egymástól az 1944. március 19. előtti és a német megszállás napját követő zsidó öngyilkossági eseteket. Az adatszolgáltatás a szeptemberi statisztikai kimutatással ért véget. A halotti anyakönyvekben egyértelműen tetten érhetők a német megszállás, a csillagos házas kényszerköltöztetés, illetve általában a zsidóüldözés folytán öngyilkosságot elkövetők halálesetei”. (https://holocaust.archivportal.hu/hu/temak/az-ongyilkossagok-rekord-ejszakaja)
Nem egyértelmű, mégis inkább biztosra vehető Zöld Sándor politikai öngyilkossága is. 1951. április 19-én az MDP PB ülésén Rákosi Mátyás több okból súlyosan bírálta az akkor belügyminiszter Zöld Sándort, aki (úgy tűnik) másnap megölte két gyermekét, feleségét, édesanyját és magát is. A kevés kétely bennem az egész család kiirtása miatt van.
Ezen túl pedig vannak azok az esetek, amelyeknél nem dönthető el felelősen, hogy a politika mennyiben játszott szerepet az öngyilkosságban, nem lévén olyan búcsúlevél, amelyből erre következtetni lehet. A megérzést pedig ilyenkor jobb, ha féken tartjuk.
A 2025. szeptemberi hódmezővásárhelyi rendőr-tragédiát rendkívül kényes tényegyüttes veszi körül. Nekem is megvan a magam meggyőződése arról, hogy mi történhetett, hiszen az tény, hogy a fideszes Promenad24 egy lejárató cikket közölt róla, szakmai alkalmatlansággal vádolva őt, és a magánéletét is nyilvánosságra hozták. Ez borzalmas, de óva intenék mindenkit attól, hogy az ilyen vagy olyan véleményét tényként kezelje. Egyrészt a véleményünk biztosan nem tényszerű, másrészt bármilyen cél érdekében politikai indokként felhasználni egy ilyen tragédiát, az kegyeletsértő cselekvés. De több is ennél: a NER folyamatosan példát szolgáltat arra, hogy miként lehet erkölcstelenül politikai tőkét kovácsolni. Ennek eredménye a mai Magyarország közpolitikai és morális színvonala. Ezt a politizálást nem engedheti meg magának az, aki rendszerváltást szeretne. Az alezredes tragédiájának a politikából való kivonása a teljes körű kivizsgálás eredményéig kívánatos. Az ellenzéknek tudnia kell, hogy a másik oldal mélyen hallgat az ügyben, és csak arra vár, hogy valaki hibázzon, s az ügyet – a politikai felelősség megvizsgálása nélkül – visszafordítsa a narratívában tartók ellen. Lázár nem is várt sokáig, meg is lépte ezt. Ők ebben nagyon jók, ne adjunk esélyt nekik.
Ha végleg nem kerül sor az eset büntetőjogi kivizsgálására, akkor mértéktartóan, de szabadon el lehet mondani a véleményét mindenkinek, ami a kegyeleti jogosultak engedélyével akár be is vonható a politikai kommunikációba. Büntetőeljárás ugyanis csak akkor indul, ha felmerül annak a gyanúja, hogy az amúgy nem büntethető öngyilkosság elkövetésére valaki rábírta az elkövetőt, esetleg buzdította vagy segítséget nyújtott hozzá. Ha ilyen nincs, akkor csupán hatósági és orvosszakértői vizsgálatok lesznek, amelyeknek nem tárgya az öngyilkosság okának felkutatása. A kegyeleti jogosultak köre viszont egyértelműen meghatározható.
Az elhunyt nyugodjék békében, „annak tudatában”, hogy a tragédiája nincs elfelejtve, de felhasználva sem.
