ISZOMM: állami, vagy önkormányzati lakásügynökségre van szükség

HírKlikk 2024. október 15. 13:40 2024. okt. 15. 13:40

Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom üdvözli a kormány és a főváros friss egymásra találását legalább a fővárosi lakásproblémák felismerése tárgyában -– írja közleményében Leiter Martin, a párt elnökségi tagja.

A közlemény szerint az ISZOMM megalakulása óta a legfontosabb és a legsürgetőbb teendők közé sorolja a lakhatási nehézségek orvoslását, amelyet egymásra épülő intézkedések sorával lehet megvalósítani. Nagy kár, hogy az Igen Szolidaritás ezirányú javaslatait évek óta semelyik oldalról nem támogatták, majd most szép fokozatosan beemelik a politikáik centrumába. Kétségtelen, jobb későn, mint soha – jegyzi meg.

Az Igen Szolidaritás azonban óva int a kampányszerű elemektől, legfőképp a fiatalokat gúzsba kötő monstre lakáshitelektől, hiszen ezek az akciók nagyjából annyival lendítik meg az építési költségeket, mint amennyi az állami kedvezmény. Ez egyben azt is jelenti, hogy lakások továbbra sem épülnek jelentősebb számban, viszont növekszik az egy életre tönkretett fiatal családok aránya, miközben a kedvezményeket egy adott vállalkozói közeg nyeli el – fogalmaz a közlemény.

Az ISZOMM szerint mindenekelőtt egy állami, vagy önkormányzati lakásügynökségre van szükség, amely képes menedzselni a kiadatlan lakások piacra kerülését éppúgy, mint a bérlakást keresők igényeit. Egy lehűtött piac szerencsésebben képes az új építéseket is kezelni, amelyek egy átfogó és tartós állami bérlakásépítési program eredményeként jönnének létre. A szociális igényeket ugyanakkor egyéni lakhatási támogatásokkal lehet tisztességesen kielégíteni.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom