Egy héten belül kétszer állt le és hallgatott el a Big Ben, noha nemrég újították fel
Még nem működik elég olajozottan a brit főváros ikonikus óratornya, amelynek öt éven át tartó felújítása pár hónapja ért véget.
London egyik fő turistalátványosságára a felújításnál 80 millió fontot (mai árfolyamon 34,6 milliárd forintot) költöttek összesen. Ezért is érthetetlen, hogy eljött egy nap, amikor a Big Ben 13,7 tonnás harangja reggel kilenckor nem szólalt meg, és a torony négy oldalán található órák sem jártak nagyjából 30 percig. Ugyan a mutatókat előre mozgatták, de szemtanúk szerint az órák még ezután is öt perc késésben voltak.
Ráadásul nem ez volt az első alkalom a felújítás óta, amikor leállt az óratorony, hiszen egy héttel korábban, május 10-én is hasonló incidens történt. Bár akkor csak egy rövid időre álltak le az órák a délután 1 előtti pillanatokban – így ez a hiba is a harangozás elmaradásával járt.
A brit parlament alsóházának szóvivője szerint az óratorony vizsgálatakor nem találtak semmilyen olyan kockázatos tényezőt, ami az órák működését veszélyeztetné. Ezekért a leállásokért a csapágyak és más alkatrészek elhasználódása tehetők felelőssé. A szóvivő azt is hozzátette: egyáltalán nem szokatlan az ilyen hatalmas toronyóráknál, hogy ilyen problémák merülnek fel, amikor az óraszerkezetet újraindul egy nagyszabású felújítás után. Az e heti incidenst követően a szerkezetet extra kenőanyaggal látták el, és a mutatókat mozgató résznek nagyobb súlyt adtak, hogy több erőt biztosítsanak.
A szóvivő emellett azt is kiemelte, hogy létfontosságú az órák „szigorú és rendszeres karbantartása”, ami adott esetben akár a mutatók megállását is eredményezheti – írja a 24.hu.