Egy rezsiutalvánnyal megvásárolt nyugger levele Orbán Viktornak
Nagyon Mélyen Tisztelt Miniszterelnök úr! Bevallom, szíven ütött az a gesztus, ahogyan hogy méltóztatott bejelenteni a kilencezer forintos rezsiutalványt, úgyis, mint a nyugdíjasok számára nyújtandó egyszeri juttatást. Amit még az október 13-i önkormányzati választások előtt, de legkésőbb szeptember 30-ig megkapunk. Már most hálás vagyok. Magam és társaim nevében.
Tudom, Ön sem fiatalember, megette már a kenyerünk javát. Én még emlékszem arra, amikor, a mostaninál sokkal fiatalabban, volt kedves azt mondani, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét. De ne gondolja, hogy most ezért írok, és ezt az egykori suttyóságot akarom számon kérni Önökön. Épp ellenkezőleg: azt szeretném megkérdezni, van-e arra lehetőség, hogy, hálám jeléül, már most, augusztusban, a Fidesz jelöltjére szavazzak?
Mi nyugdíjasok ugyan nem vagyunk hülyék, hiába néznek bennünket annak, de a mi fejünk sem káptalan. És félő, hogy október 13-ig – ekkor lesz ugye az önkormányzati választás - ez a mostani apró kis szívesség kimegy majd a fejünkből. Ezt pedig nem szeretnénk.
Vagy, teszem azt, nem megy ki a fejünkből az Önök végtelen jósága, amivel örök hálára köteleznek bennünket, de közbejön valami. Például az, hogy átvesszük a nekünk szánt utalványokat, gyanútlanul elköltjük mindet, az utolsó forintig, aztán néhány hét, vagy hónap múlva fogjuk magunkat és feldobjuk a talpunkat.
Hogyan fogunk mi akkor a Fideszre szavazni?
Tudom, semmi sem lehetetlen, mert minden megtörténhet. Láttunk mi már karón varjút, meg olyat is, hogy egy ötnapos holttestet találtak a Dél-Pesti kórház mosdójában, de talán mégsem az a jövő útja, hogy halott emberek szavazzanak a Fideszre.
Ez most tényleg nem tipp volt. Ez ugyanis csalás lenne, ami, tudjuk, távol áll Önöktől. Önök ugyanis tetőtől talpig becsületesek, ha nem így lenne, Farkas Flórián, vagy, teszem azt, Rogán Antal sem az Önök sorait erősítené.
Ezért kérem Önt miniszterelnök úr, hogy biztosítsák be magukat, és 24 órán belül terjesszenek be egy törvényjavaslatot, amit a parlament újabb 24 óra elteltével elfogad. E törvényjavaslat lényege, hogy a nyugdíjasok már most is szavazhatnának a Fidesz jelöltjeire, nem kell megvárniuk az október 13-i választást.
És köszönjük még egyszer az üveggyöngyöket, valamint azt a nagylelkűséget, hogy az utalványok átvételekor nem kell igazolni, hogy az illető nyugger ősei négy felmenőig a Fidesz tagjai voltak.