Egy ukrán anya évekig halottnak hitte, el is temette a fiát, aki a héten fölhívta őt telefonon
Az ukrán hadsereg katonája, Nazar Daletszkij szülei több mint három éve úgy tudták, hogy elvesztették fiúkat a háborúban. A héten megszólalt az anya telefonja, amelybe halottnak hitt fia szólt bele, aki nemrég szabadult a legutóbbi fogolycsere-megállapodás keretében az oroszok fogságából.
A hívásról videó is készült: az anya elérzékenyülten kérdezi fiától: „Megvannak a karjaid, a lábaid?”, miközben rokonok is örvendeznek – derül ki a BBC riportjából, vette észre a 24.hu.
A most előkerült katona 42 éves volt, amikor 2022-ben újra háborúba vonult. Korábban harcolt már 2014-ben is az oroszok ellen. Családja szerint egyenesen visszatért a frontra, ám nyoma veszett.
Ezután egy évvel ezelőtt arról értesítették a családot, hogy azonosították Nazar holttestét egy DNS-minta alapján. Egy keresőosztag elveszett katonák után kutatott, ekkor találtak rá egy erősen megégett holttestre egy busz roncsában. A holttestet Ukrajnába vitték, és család el is temette a férfit.
Hivatalosan mintegy 70 ezer ukrán embert tartanak nyilván eltűntként, többségük feltehetően katona. Többségük feltehetően a csatatéren esett el. De sokan fogságba estek, és családjaik számára Nazar története reménysugár lehet.