Nem indul a Párbeszéd–Zöldek az országgyűlési választáson
A párt a Facebook oldalán ma jelentette be, hogy nem vesz részt a 2026-os országgyűlési választáson.
A Párbeszéd–Zöldek ezt írta Facebook-posztjában:
„A mai magyar politikai vezetés leginkább az autokrácia jellemzőivel írható le; áthatja a kormánypárt és az állam összefonódása, a döntési mechanizmusokat átszövő korrupció, az intézményi és a személyes szabadság, valamint a transzparencia hiánya. A döntések mögött jelentős részben egyetlen vezető áll, akinek politikai tevékenységét alapvetően meghatározza a közjavak lenyúlása, családtagjainak és barátainak korlátlan mértékű feltőkésítése. Mindezt a céljához hozzárendelt jogi és törvényi eszközökkel teszi, túlhatalmával visszaélve, módszeresen leépítve a jogállam kereteit, az 1989-es alkotmányban rögzített fékeket és ellensúlyokat, ellenőrző mechanizmusokat.
Kijelenthető: Magyarország 2010 óta regnáló vezetése nem a nemzetet és állampolgárait szolgálja, hanem saját uralkodói osztályának a kiépítését és működtetését tekinti legfontosabb feladatának. A rendszerváltás kínálta lehetőségekből mára egy autokratikus vezető által irányított, elszegényített és ellopott ország képe bontakozik ki, amely nem csupán az egyetemes európai értékektől, a demokrácia alapvetéseitől került távol, hanem – egyéni érdekből és okokból – a rossz oldal képviselőjeként azonosítható. Alkalmilag a háborús bűnös Oroszország csatlósaként működik, egyedüliként az Európai Unióban.
A kiépített autokrácia, a teljhatalom ellen roppant nehéz hatékonyan fellépni: a korlátlan erőforrások, a folyamatosan a hatalom képére alakított szabályok rendre olyan helyzetet eredményeztek, mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban.
A Párbeszéd közössége e túlhatalom ellen alakult meg 2013-ban, s célként nemcsak a kormány- és rendszerváltást tűzte maga elé, hanem a XXI. századi, egyszerre lokális és globális kihívások politikai képviseletét: a klímatudatosságtól a szociális kérdésekig, a jogállamiságtól a közérdek szolgálatáig megannyi területen és ügyben lépett fel hatalomkritikus erőként. A hatalom monolit tömbje elleni, négyévenkénti (kényszer)koalíciós törekvések – vállalva a hibákat és viselve a következményeket – jelentősen befolyásolták a Párbeszéd sikerességét és megítélését, ám nem írták felül erőnkhöz mért küldetésünk teljesítését.
Ennek eredménye, hogy Karácsony Gergely személyében 2019-ben zöld főpolgármestere lett Budapestnek, ahogyan a Párbeszéd – ZÖLDEK politikusai – Soprontól Szegedig – ott vannak az ország politikai döntéshozó testületeiben, kitartóan képviselve a zöld-baloldali értékeket. Demokratikus szerepfelfogásunkból következően, a nép minél szélesebb körű bevonása érdekében létrehoztuk az előválasztás intézményét (jó példaként a legerősebb ellenzéki párt is alkalmazta ezt az innovációt jelöltjei kiválasztásánál); klímatörvény-javaslatunkat – ha jelentős módosításokkal is – elfogadta a parlament, alapjövedelem-kampányunk a legszélesebb nyilvánosságban kínált diskurzust, rávilágítva a társadalmi és szociális egyenlőtlenség ordító kérdéseire. Kezdettől fogva felléptünk az akkumulátorgyárak környezetszennyezése ellen, az erdők védelmében, a víz megtartásért és az állatvédelemért. Hatékonyan képviseltük a gyerekvédelem ügyét, küzdöttünk a nők bántalmazása ellen és kiálltunk a szexuális kisebbségek alapvető jogaiért.
Ezzel együtt be kell látni: az autokrácia lebontásához több kell és más kell. Olyasféle erő, amely nagyban és egységben képes fellépni a történelmi hibákat és bűnöket elkövető, Orbán Viktor vezette állampárttal szemben. A döntési irányt az ország rendszerváltást akaró polgárainak akaratát mutató arányszámok és az azokból fakadó következtetések jelölik ki.
Mivel mi is a kormányváltást tartjuk a legfontosabbnak, a fentiek azt mutatják nekünk, a Párbeszéd – ZÖLDEK közösségének, hogy ne induljunk el a 2026-os országgyűlési választáson.
Céljaink és értékrendünk ugyanakkor változatlanok maradnak 2026 áprilisa után is. Most azért teszünk gesztust, hogy az ország elindulhasson egy jobb irányba, de elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is képviseletet adjunk az igazságos, szolidáris és zöld Magyarország felépítéséhez, ahol helyük van az értékrendi és politikai vitáknak, a sokszínű, értékalapú, versengő ajánlatoknak.
Szokatlan időket élünk, de az elkötelezettségünk rendíthetetlen”