Egymilliárd forintot adott kórházaknak, gyermekotthonoknak a második leggazdagabb magyar

HírKlikk 2020. december 24. 13:32 2020. dec. 24. 13:32

Már több mint 1 milliárd forinttal segítette Gattyán György a vírus okozta károk enyhítését. A Docler alapító-tulajdonosa karácsony előtt újabb 120 millió forintot adományozott! Ezúttal is kórházaknak juttatott el pénzt, illetve gyerekotthonokban élő fiataloknak adott karácsonyi ajándékcsomagot.

Hat budapesti kórház kapott még karácsony előtt nagyobb összeget a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosától. Gattyán György úgy, mint tavasszal, ezúttal több, a védekezésben frontvonalban lévő fővárosi kórházat támogatott (Szent János Kórház, Szent Imre Kórház, Honvéd Kórház, Uzsoki Kórház, Dél-pesti, Tűzoltó utcai). A kórházak a pénzügyi adományt a védekezéshez szükséges eszközökre, gépekre, valamint a vírus elleni küzdelemben kiemelkedő munkát végző orvosok, ápolók elismerésére, támogatására fordítják.

Az egészségügynek nyújtott támogatással egyidőben. az általa életre hívott Gattyán Alapítvány 100 gyermekotthonnak, összesen 3000 gyereknek juttatott el karácsonyi ajándékot. Játékokat, könyveket, elektronikai eszközöket küldtek.

Gattyán György a vírus hazai megjelenésekor elsőként segített a károk enyhítésében. Tavasszal is kórházaknak adott támogatást, élelmiszert, illetve mintegy 1500 gyerekotthonban élő fiatalnak vett az otthontanuláshoz új laptopokat. A gyerekeket nyáron a cégcsoportjához tartozó Normafa Club House-ban vendégül is látta, több hónapig táboroztatta őket. Több tucatnyi intézmény kapott a sportolásra teqball asztalt is.

Nyáron, a Balatonon megnövekedett látogatószám miatt egy új mentőautót is vett a vízimentőknek. Március óta a vállalkozó összesen több mint 1 milliárd forintot fordított a pandémia okozta károk enyhítésére.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom