Ellenzéki egyeztetéseket kezdeményez a következő választásra a társelnöki rendszerre átálló MSZP

HírKlikk 2020. június 24. 16:28 2020. jún. 24. 16:28

A szocialisták kongresszusa közös listát és miniszterelnökjelöltet szeretne, és a lehető legtöbb helyen előválasztást. Közben elstartolt a tisztújítás folyamata is: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan párban indul.

Tóth Bertalan, illetve Kunhalmi Ágnes kéz a kézben indulnak a két vezető pozícióért. Az, hogy a jelenlegi elnök által kezdeményezett alapszabály-módosítást a küldöttek 96 százaléka támogatta, arra utal, hogy a páros sikerrel aspirál társelnöknek. Persze, hogy a tervekből mi válik valósággá, az a szeptember 19-ei tisztújító kongresszuson dől el. 

Immár alkalmas az alapszabály arra, hogy az MSZP hatékonyan vehessen részt az ellenzéki együttműködés kialakításában – így foglalta össze azoknak a módosításoknak a lényegét Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes, amelyeket a szocialisták kongresszusának küldöttei megszavaztak (az igenek aránya 96 százalék volt, a nemeké 4 százalék).

Így az MSZP azt kezdeményezi, hogy már nyáron kezdődjenek meg az egyeztetések arról, miként lehet előválasztásokat menedzselni akár 106 egyéni választókerületben; közös listát állítani, illetve megtalálni a legalkalmasabb közös miniszterelnök-jelöltet. És persze az együttműködési keretek kialakításán kívül, szükség van egy közös vízióra is – a megállapodásokat és a programokat legkésőbb 2021 őszéig le kell zárni.