Radnai Márk bejelentette: jövő héten elindul a Közhang
Jövő héten indul a Közhang nevű felület, amelyen Radnai Márk közlése szerint országos és helyi ügyekben is véleményt lehet majd mondani. A működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos Facebook-oldalán írt a kezdeményezésről.
Radnai Márk úgy fogalmazott, hogy a kampányban azt ígérték: a társadalommal együtt írják Magyarország jövőjét. Szerinte ehhez most „szintet kell lépni”, mert nem elegendő, ha csak időnként kérdezik meg az embereket.
A tiszás politikus azt írta, folyamatos társadalmi párbeszédre, érthető információkra, edukációra és átláthatóságra van szükség. Bejegyzése szerint annak is követhetőnek kell lennie, hogy mi történik az emberek véleményével és javaslataival.
Radnai közlése alapján hónapok óta dolgoznak azon az újszerű megoldáson, amely mindezt egy helyen tenné lehetővé. Ennek a neve Közhang, és a bejelentés szerint a jövő héten indítják el.

A felületen országos és helyi ügyeket is megnyitnának a felhasználók előtt: Radnai szerint el lehet majd mondani a véleményeket, meg lehet ismerni mások álláspontját, érveket és információkat lehet kapni, valamint követhető lesz, hogyan lesz egy felvetésből döntés vagy változás.