ENSZ-döntés: legyen palesztin állam, de Hamász nélkül
Az ENSZ-közgyűlés pénteken nagy többséggel elfogadta a „New York-i nyilatkozatot”, amely újabb támogatást nyújt a kétállami – Izrael és Palesztina – megoldásnak, most először egyértelműen kizárva a Hamász iszlamista palesztin szervezetet.
Izrael két éve ostorozza, hogy a Közgyűlés – és a Biztonsági Tanács – nem képes elítélni a Hamász 2023. október 7-i Izrael elleni támadásait, a Franciaország és Szaúd-Arábia által megfogalmazott dokumentum, amelyet 142 igen, 10 nem (közöttük Izrael, az Egyesült Államok, Magyarország) és 12 tartózkodás mellett fogadtak el, viszont egyértelműen fogalmaz.
„Elítéljük a Hamász által október 7-én polgári személyek ellen elkövetett támadásokat” – olvasható a nyilatkozatban.
A dokumentum, amelyet júliusban 17 állam, közöttük több arab ország már aláírt, hangsúlyozza: a gázai háború befejezésekor a Hamásznak le kell mondania a Gázai övezet feletti hatalomgyakorlásról, és át kell adnia a fegyvereit a Palesztin Nemzeti Hatóságnak, a nemzetközi közösség támogatásával, a szuverén és független palesztin állam céljának megfelelően.
A szavazás „kifejezi a népünknek kedvező nemzetközi akaratot, és fontos szakasz a megszállás befejezése és egy palesztin állam megvalósulása felé vezető úton" – írta Huszein es-Sejk palesztin alelnök az X közösségi portálon.
„Együttesen egy, a béke felé vezető, visszafordíthatatlan utat jelölünk ki” – reagált a nyilatkozat elfogadására Emmanuel Macron francia elnök.
Oren Marmorstein izraeli külügyi szóvivő bírálta „a valóságtól elszakadt politikai cirkuszt”, és elutasította a „szégyenletes” nyilatkozatot. „Nem a békés megoldást részesíti előnyben, hanem éppen ellenkezőleg (…) felbátorítja a Hamászt a háború folytatására” – írta az X-en.
„Ez a nyilatkozat ajándék a Hamásznak és egy újabb propagandafogás, amely aláássa a konfliktus lezárására irányuló komoly erőfeszítéseket" – jelentette ki Morgan Ortagus amerikai diplomata.
A szavazást néhány nappal a Párizs és Rijád társelnökletével szeptember 22-én az ENSZ-ben a palesztin kérdésről tartandó csúcstalálkozó előtt tartották, amelyen Emmanuel Macron ígérete szerint el kívánja ismerni a palesztin államot.
A New York-i nyilatkozat szorgalmazza, hogy vessenek véget a gázai háborúnak, és „igazságos, békés és tartós módon rendezzék az izraeli-palesztin konfliktust, amely a kétállami megoldás tényleges megvalósításán alapszik”. A tűzszünetet illetően a dokumentum támogatja egy „ideiglenes, nemzetközi stabilizációs misszió” felvonultatását Gázában, hogy „biztonsági garanciákat” nyújtson Palesztinának és Izraelnek.