Enyhülés gabona-ügyben Varsó és Kijev között
A Varsó által az ukrajnai gabonára elrendelt behozatali tilalom ügyében beindultak a tárgyalások – jelentette be a lengyel mezőgazdasági miniszter az ukrán kollégájával, Mykola Solskyval folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón.
Lengyelországban az október 15-én esedékes választások előtt a szélsőjobb erős nyomást gyakorol a varsói kormányra, hogy keményebb álláspontot képviseljen Ukrajnával kapcsolatban.
Varsó egyébként felszólította Kijevet, hogy vonja vissza a Kereskedelmi Világszervezethez az importtilalom miatt benyújtott panaszát, és Kijev ezzel kapcsolatban egyelőre annyit mondott: reméli, hogy garanciákat kap arra, hogy többet nem lesznek ilyen korlátozások, és csak ha ezeket megkapja, akkor mondja majd azt, hogy a vitának vége.
Az ukrán mezőgazdasági minisztérium közlése szerint a két miniszter egy hét múlva folytatja a tárgyalást egy Ukrajna által javasolt engedélyezési eljárásról. Ez egyebek között a kukoricára, repce- és, napraforgómagra, valamint a búzára vonatkozna, és öt uniós tagállam közép-európai országba szánt exportokra vonatkozna: az érintett államok határoznák meg, mennyit készek fogadni a termékekből.