Európa jövője, Orbán félelme

– Orbán a Magyar Nemzet-beli cikkében kvázi „beárazta” Európát.  Mennyiben van igaza, abban, hogy Európa a technológiai versenyfutásban lemaradt, még a hátát sem látja Kínának, az USA-nak, és mivel nincs erős hadserege, még csak be sem nevezhet a versenybe?

– Vannak olyan területek, ahol az európai országok lemaradtak, de nem azért, mert nincs közös európai hadsereg. Szerintem nem kellene időt tölteni ezekkel a zagyvaságokkal, még akkor sem, ha a kormányfőtől származnak.

– Valóban hadsereggel kellene a technológiai lemaradást pótolni?

– A szovjet modellnél láttuk azt, hogy a gazdaság egészét tekintve, szinte csak a katonai szférában zajlott valódi technikai fejlődés, és idővel az került át a civil gazdaságba. Az Egyesült Államokra is valamelyest igaz volt ez, illetve most is igaz. Viszont például Németország és Japán éppen abból kovácsolt előnyt, hogy nem fegyverkezhettek a második világháború után. A semleges svédeket sem tekinthetjük technikailag elmaradottnak. Az tehát butaság, hogy a katonaság lenne a technikai fejlődés kulcsa, itt nyilván arról van szó, hogy valamivel legitimálni próbálják a hadieszközök vásárlását, de ebből csak ilyen csűrcsavarás jöhet ki.

– Igaz, hogy az unió a világ össztermeléséhez képest – ahogy Orbán állítja – 30 évvel korábban esett vissza a 2050-re jósolt 15-17 százalékra a 2012-es 29 százalékról?

– Mint ahogy az Egyesült Államoké, az EU részesedése is évtizedről évtizedre csökken a globális összterméken belül. Ennek oka, hogy az úgynevezett feltörekvő gazdaságok egy része tartós növekedésre, felzárkózásra képes. Ennek örülni kell, bár ezek a felzárkózó időszakok időnként válságokba, visszaesésekbe torkollhatnak. Azt, hogy 2050-ben mi lesz igaz, ma még senki sem tudhatja.

– Mi köze ennek ahhoz, hogy „. Ez a derék főigazgatóság azt is előre jelezte, hogy a népesedési gondok miatt, az Európai Unió támogatni fogja a megnövekvő migrációt, főként Észak-Afrikából és a Közel-Keletről. Mindezt 2012-ben!”

– Nem tudom, milyen főigazgatóságról van szó. Az tény, hogy minden egyes évben többen vándorolnak be Európába, mint amennyien elmennek Európából. Emiatt, tehát a bevándorlásnak köszönhetően, nő évi átlagban hozzávetőleg kétmillióval az európai népesség – enélkül stagnálna. Mivel pedig Európán belül is jelentős a vándorlás, a keleti országok népessége jellemzően csökken, a nyugatiaké pedig jellemzően nő.

– Igaz-e, hogy a migráció támogatása miatt, „Ma az látszik valószínűnek, hogy a nyugati nagyvárosokban 2050-re inkább muszlim többséggel kell számolnunk”?

– Ez szinte biztosan nem igaz. Lehet egy-két ilyen várost találni esetleg, de a városok összességére nézve, ilyen változás nem várható, egész országok népességét tekintve pedig végképp kizárható, hogy ez bekövetkezne.

– Miért fél ennyire Orbán a keveredéstől ?

– Szerintem nem a keveredéstől fél, hanem attól, hogy még életében elveszíti a hatalmat, és esetleg el kell számolnia a tetteivel. A félelemkeltés, és különösen a bevándorlók ellen irányuló gyűlölet felszítása hatalomtechnikai eszköz.

– Igaz-e, hogy a közép-európai országok inkább egy másik, bevándorlás- és migrációmentes jövőt választottak?

– A legutóbbi éveket tekintve, valóban igaz, hogy Kelet-Közép-Európa (tehát a visegrádi négyek, Szlovénia, Horvátország, és talán még a baltiak is ide sorolhatók), elzárkóznak az arab világból, illetőleg Afrika és Ázsia távolabbi részeiből érkező bevándorlóktól, bár ez a migráció egyébként nem is a mi régiónkba irányul, hanem rajtunk keresztül Nyugat- vagy Észak-Európába. Ez az országcsoport (különösképpen a visegrádi négy) nem volt szolidáris a menekültekkel szemben. De például Lengyelországba sokan mehettek Ukrajnából, és a magyar kormány is utat nyitott a vendégmunkások előtt. Összességében a bevándorlás-mentes jövő a mi országcsoportunkban a népesség gyors zsugorodásának elfogadását jelenti, amit tudomásom szerint, nem választott senki.

– Igaz-e, hogy a V4-ek politikájában a versenyképesség javítása áll a középpontban, és hogy Brüsszel éppen az ellenkező irányba akar haladni?

– A versenyképességnek egy leszűkített értelmezése uralkodik Magyarországon és néhány más országban is, de másutt talán már változik ez. Sajnos, nálunk a legszélsőségesebb. Ez lényegében egyetlen tényezőre koncentrál: a munkaerő-költség leszorítására, és ehhez gyakran hozzáteszik a szuper alacsony vállalati adókat. Valójában azonban ezek az eszközök nem a versenyképességet, hanem az egyenlőtlenséget szolgálják. A versenyképességhez hosszú távon humántőke-beruházásra, innovációra volna szükség, ami a mai magyar gazdaságpolitikára kevéssé jellemző. Ezek egyébként olyan kérdések, amelyekben „Brüsszel” (tehát az Európai Bizottság) nem tud diktálni a tagországoknak, inkább csak ajánlásokat fogalmaz meg és ösztönzőket próbál alkalmazni.

– Abszurditásig emelt klímacélok, szociális Európa, közös adórendszer, multikulturális társadalom ez lenne útjában a versenyképesség javításának?

– A klímacélok erőltetettek, de nem abszurdak. A szociális Európa eszközei gyengék, azokat erősíteni kellene. Közös adórendszer nincs napirenden, legfeljebb adóalap-harmonizáció. A multikulturális társadalom értelmezéséről akadémiai viták folynak. Ezek az egymástól egészen különálló tényezők – megfelelően összerendezve – lehetnek egy fenntartható gazdaság és társadalom felé vezető út elemei. Sajnos, a hazai uralkodó paradigma ellentmond a hosszú távú fenntarthatóságnak, legyen szó gazdasági, társadalmi, környezeti vagy intézményi fenntarthatóságról.

– Igaz-e, hogy a Nyugat elvesztette vonzerejét Közép-Európa szemében, a mi életberendezkedésünk pedig nem tűnik kívánatosnak a nyugatiak számára, és emiatt patthelyzet alakult ki?

– Akik 1989-ben illúziókkal vágtak neki a rendszerváltásnak, azok nyilván csalódtak a Nyugatban. Ettől függetlenül, a nyugati életszínvonal még sokáig magasabb lesz a keletinél, és sokan törekszenek majd arra, hogy nyugaton találjanak munkát, vagy a nyugati mintákat itthonra átültessék. Arról sajnos nem beszélhetünk, hogy a kelet-közép-európai országok nagy számban vonzanák a nyugatiakat, vagy mintául szolgálnának, leszámítva talán Észtországot, amely előreszaladt az internet hétköznapi használatában, és így egész más pályán halad, mint Magyarország az elmúlt tíz évben.

– Valóban Olaszországban fog eldőlni  Európa jövője?

– Olaszország a valutaunió leggyengébb láncszeme. Görögországban volt a legmélyebb válság, de egy görög kilépést az eurózóna még túlélt volna. Az olasz stagnálás, illetőleg a koronavírus miatti recesszió próbára teszi Európa egészének szolidaritását. Egy olyan országról beszélünk, amelyben az életszínvonal a húsz évvel ezelőtti szinten áll, és a korábbi évtizedekből hurcolt államadósság miatt, sok gátjuk van az új beruházásoknak, és így a gazdasági növekedésnek. Lényegében az EU-szintű gazdasági kormányzást kell átkottázni ahhoz, hogy az olasz gazdaságot fel lehessen lendíteni, és a lopakodó fasizmust vissza lehessen szorítani.

– Lehet, hogy mindez csak egy politikai akarnok betűhalmazba foglalt vágyálma?

– Nincs kétségem afelől, hogy Orbán Viktor az olasz játszmában kinek szurkol. Viszont most Matteo Salvini meggyengülni látszik, miközben az olasz jobboldal nem alkot egy tábort, és nem sorakozik egy zászló alá. Több fontos régióról is visszapattantak a legutóbbi választások eredményeként. Ez azonban egy hosszú játszma lesz, mivel nagyon sokáig mentek rossz irányba a dolgok, és nem lehet mindent egy-két év alatt helyrehozni.