Évvégi leltár a gazdaságról

A bruttó hazai termék, amely hetedik éve növekszik – 2018 után – idén is öt százalék közelében nőtt. Annak ellenére, hogy Németország – amelyhez gazdaságilag erősen kötődünk – lendülete megbicsaklott. A viszonylag jó GDP-adattal nem voltunk egyedül az unióban, bár kétségtelen, hogy az élvonalba sorolódtunk, hiszen az egykori szocialista országok teljesítménye is 3-4 százalék körül szóródott. A magasabb növekedésre annál is inkább szükségünk volt, mert mi zárkóztunk fel a legkevésbé az utolérési célnak tekintett német/osztrák gazdaságokhoz a 2004-ben és 2007-ben unióhoz csatlakozott, rendszerváltó országok körében.

A hazai dinamikát elsősorban a belső kereslet fűtötte. Így a beruházások két számjegyű bővülése, amelyben ezúttal az uniós pénzek szerepén túl a cégbefektetések élénkülése is meghatározó volt. A feldolgozóipari fejlesztések végre érdemben bővültek, ami ellentmondott a többek által válságot vizionáló közeljövő képének. Ám az e körhöz tartozó cégek beruházásai sem tudták legyőzni a „Művészet, szórakoztatás, szabad idő” ágazatba sorolt befektetések (ide tartozik a sport) évek óta legmagasabb növekedési ütemét. Az utóbbiak 2015 óta több mint 300 százalékkal nőttek, a versenyképesség szempontjából eminens feldolgozóipariak viszont csak alig 80 százalékkal.

A növekedés másik húzó, belső tényezője a fogyasztás volt. A háztartások tényleges fogyasztása 2010 és 2014 között jóindulattal számolva is csak stagnált, ezt követően váltott 3 százalék feletti ütemre, majd 2017-től 4 százalék fölé emelkedett. Szerepet játszott ebben a foglalkoztatás bővülése és a reálkeresetek GDP-termelést jóval meghaladó növekedése. A háztartások lényegében a hozzávetőleg tíz éve elhalasztott fogyasztásukat pótolták.

Az első háromnegyed év adatai alapján, a nemzetgazdaság teljes áru- és szolgáltatásexportja nagyobb ütemben nőtt az előző évinél, az import üteme viszont lassult. Ennek köszönhetően, a növekedést a nettó export – mint külső keresleti többlet – is húzta.

Első ránézvést a munkaerőpiacon is jó dolgok történtek. A foglalkoztatottak száma – ha kisebb ütemben is, mint a megelőző években, de – emelkedett, meghaladta a 4,5 millió főt, ráadásul a közfoglalkoztatás zsugorodása mellett. A munkanélküliség tovább csökkent, ezen belül, a tartósan munkát keresők aránya a munkakereséssel eltöltött átlagos idő mérséklődésével együtt. A keresetek harmadik éve tíz százalék feletti ütemben emelkedtek, belőlük 2019-ben csak a korábbiaknál magasabb infláció harapott ki nagyobb részt.

A kedvezőnek tűnő munkaerő-piaci tendenciák mögött azonban egyértelművé vált, hogy

~ a foglalkoztatás a hazai munkaerő-kínálatból nem növelhető;

– a hazai munkaerőhiány a növekedés szűk keresztmetszetévé vált (a V4-en belül nálunk a legnagyobb ez az akadály);

– a kormány is a külföldi munkaerő importjában látja a feszültség oldását, amikor is milliárdokat különített el a munkásszállás-építés támogatására.

A keresletnövekedés ellenére, az infláció csak kismértékben haladta meg az előző évit (Románia után nálunk volt a legnagyobb az unión belül a drágulás). Az MNB nem látta szükségét a forint értékvédelmének, sőt, politikájával a hazai valuta gyengülését segítette elő. Régiós társaink valutáival összevetve, a forint leértékelődése volt a legnagyobb.

A kedvező növekedési folyamatok mögött külső és belső tényezőket találunk. Külső serkentő tényező volt, hogy a világgazdaság lassulása egyelőre nem érintette érzékelhető módon exportpiacainkat. Másrészt viszont, a külső konjunktúrahűlésből alacsony importált infláció következett, ami kedvezményezte a hazai árszínvonal alakulását. Számottevő külső segítséget jelentettek az uniós pénzek is, amelyek nemcsak a növekedést stimulálták, de hozzájárultak a fizetési mérleg egyenlegének javításához is.

A belső tényezők közül a kormány választásokhoz igazodó politikáját kell kiemelnünk, amelynek 2017 óta harmadszorra láttuk a mintázatát – kiegészülve a jegybank konjunktúraélénkítés melletti elkötelezettségével.

A versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán létrejött megállapodás (2016 végén) alapján, a minimálbér és a bérminimum drasztikus emelése felfelé nyomta a teljes bérskálát, miáltal a béremelkedés üteme 2017-19 között a megelőző három év több mint duplájára nőtt (ehhez a munkaerőhiány miatti feszültségek is hozzájárultak). A közszférában pedig további béremelési programokat hirdettek meg az idei esztendőben (is). Így az egészségügyi szakdolgozók és védőnők részére, a garantált bérminimumot el nem érő pedagógusoknak, a nemzetiségi pedagógusoknak, a központi közigazgatásban dolgozó és a nehéz helyzetű önkormányzatoknál állásban lévő köztisztviselőknek, valamint a hivatásos rendőröknek. Rendkívüli jövedelemnövekedést (költségvetési kiengedést) jelentett az önkormányzati választások előtt a közmunkásoknak kifizetett plusz egyhavi kereset és a nyugdíjasoknak kipostázott rezsiutalvány.

A kormányzati oldalról kikényszerített, felturbósított béremelések ellensúlyozására visszavágták a szociális hozzájárulás mértékét (költségvetési lazítás). Ez azonban sok hazai kis- és közepes cégnek nem volt elégséges, így a profit csökkenését mérséklendő, sajátos „béremelési módokat” találtak ki.

Fiskális kiengedést jelentett az állampapírokat terhelő kamatadó eltörlése, a demográfiai csomag meghirdetése és a vártnál nagyobb bevételek nagy részének (több száz milliárd forint) évközi kiszórása (az év végi még vissza van).

A jegybank az általa prognosztizáltnál is gyorsabb növekedés ellenére, sem tett le a konjunktúra támogatásáról. A kkv-k hitelkeresletét stimulálta a növekedési hitelprogram fix, újabb ezer milliárd forintos megújításával, az év közepén pedig a növekedési kötvényprogrammal (300 milliárd forintos keretben) a nagy cégek kedvezményes hitelellátására. Kamatpolitikájával – amellyel a magasabb infláció mellett egyre szélesebb körben eredményez negatív reálkamatokat – ugyancsak a hitelezést, a pénzköltést kívánja ösztönözni, kiterjeszteni.

A kormányzati és jegybanki segédlettel felpörgetett belső keresletnövekedés ellenére, továbbra is megmaradt a külkereskedelmi mérleg pozitív egyenlege, az exporttöbblet mértéke csak nagyjából 10 százalékkal zsugorodott. A tervezettnél nagyobb GDP-emelkedés és infláció okán, a nominális, forintban kifejezett bruttó hazai termék is nagyobb lesz a vártnál, ami előnyösen érinti mind az államháztartás hiányának GDP-ben mért rátáját, mind az államadósságrátát. Feltételezhetően mindkét mutató alacsonyabb lesz az előirányzottnál.

Úgy néz ki tehát, hogy 2019-ben minden rendben volt a magyar gazdaságban. Legalább is ez látszik a felszínen összerakott számokból. Ám ennek nyomán haladva, felmerül legalább két kérdés.

1. Miért nem javították a nagy hitel- és befektetésminősítők a 2019-es eredmények láttán, a magyar államadósság besorolását? A Moody’s májusi és októberi felülvizsgálatakor is keresztültekintett rajtunk. A Fitch Ratings és az S+P’s ugyan februárban javított egy kategóriát, de azt a 2018-as eredmények ismeretében, amivel – elérve végre a tizenegy évvel korábbi szintet – még mindig a leggyengébbek vagyunk a V4-ek között. Ám augusztusi felülvizsgálataikkor – noha az első félév ragyogó eredményei már ismertek voltak – még a kilátásokon sem voltak hajlandók szépíteni. Mert meglátásuk szerint, a magyar növekedés meg fog törni, a befektetések biztonságát kockáztatja a kormány gyenge gazdaságpolitikai hitelessége, az unortodox, kiszámíthatatlan kormányzati döntések és az alacsony potenciális növekedés. Nem tartják stabilnak Magyarország és az unió viszonyát (uniós jogsértési eljárások), amiből a közeljövőben hátrányaink lesznek.

2. Miért csak hajszálnyit javítottak a 2018-2019-ben öt százalékos növekedést produkáló magyar gazdaság versenyképességének megítélésekor a nagy nemzetközi intézmények? A Világgazdasági Fórum 0,8 pontos emelésével az unióban továbbra is a 24. helyen vagyunk úgy, hogy a nyakunkra nőtt Bulgária. A Világbank vizsgálata szerint – amely a vállalkozások indításának és működésének feltételeit nézi – szintén egy pontot javultunk. De még így is előttünk van e mérés szerint Szerbia, Montenegró, Moldávia, Horvátország, Belorusszia…

S tegyük mindezekhez hozzá, hogy a legkritikusabb, leginkább kifogásolt tételeknél semmit sem javultunk, így például a tulajdon biztonságának védelmében, az innovációban, az üzleti dinamikában, a cégek adaptációs képességében, az oktatásban, egészségügyben. Közép-Kelet-Euróban a felsoroltakat illetően a leggyengébbeknek bizonyultunk, ami meghatározza jövőbeni fejlődésünket.

Amit ezeken túl, az értékeléshez röviden hozzátennék, az a következő:

– A második éve öt százalékra felfutó növekedés ellenére nem látható a társadalmi kohézió szövetének erősödése. Tény, hogy a kormányhoz közeli csoportok extragyors jövedelem- és vagyonnövekedése mellett, javult a felső középosztály helyzete. Az alsóbb rétegek felzárkózása azonban elmaradt. Ez az Orbán-kormány költségvetési előirányzatokban is kimutatható társadalompolitikája.

– A „hét bő esztendőt” a kormány nem használta fel a költségvetés strukturális átalakítására. Az állami centralizáció mértéke csak a nagyobb nominális GDP-nek köszönhetően csökkent, de még így is a legmagasabb a V4-ek körében. E versenyképességi hátrány ledolgozására ugyan a Nemzeti Versenyképességi Tanács (és az MNB is!) év elején programot dolgozott ki, amelynek idevonatkozó célkitűzése: csökkenteni kell az állam improduktív kiadásait. Ennek nyomát azonban nem láttuk 2019-ben, de az a 2020-as költségvetésben sem lelhető fel.

– A „hét bő esztendőt” a kormány nem használta ki arra, hogy eleget tegyen az unió strukturális egyenleget megszabó ajánlásának. A három év átlagára előírt 1,5 százalékos deficit többszörösen túlszaladt, s ezért most még keményebb az elvárás.

– A „hét bő esztendőt” a kormány nem használta fel a potenciális növekedés megerősítésére, a munkaerő munkavégző-képességének javítására (oktatás, egészségügy, szociális rendszer fejlesztésére, a környezeti ártalmak visszaszorítására).

– A kimutatott eredmények elfedik az Orbán-rendszerben működtetett gazdaság rákfenéjét: a politikailag irányított és korlátozott piacgazdaságot, amelyben elgyengül a gazdasági verseny, a tudás, a kutatás, az innováció hajtóereje. Ez volt az előző rendszer rákfenéje is, noha ott is nőtt – míg ki nem fulladt – még öt százalék felett is a gazdaság…