Ez történt a héten – Nem lehet véletlen Orbán szűkszavúsága

Mit is tartalmaz az elvben a július 10-16.-a között történteket összefoglaló Ez történt a héten? 12 fotót, amelyek zöme a vilniusi NATO-csúcson készült, pár a háromnapos kihelyezett (s amúgy agyonhallgatott) kormányülésről, egy pedig a szokásos heti Kossuth Rádiós (ál)interjúról. És ennyi. Nuku szöveg, azaz nuku eligazító lózung, amire rá lehet csatlakoznia annak, aki – akár ilyen, akár olyan – véleményt formálna. 

A nagy hallgatás persze nem a stáb lustaságának vagy szabadságolásának az eredménye. Mint minden orbáni, hatalmi propaganda, ez is dekára ki van mérve: s miután sem a stáb, sem Orbán nem amatőr, maguk is beláthatták, hogy jobb csak úgy letudni a hetet, jobb gyorsan túllépni rajta, oszt jó napot.

Pedig komoly héten vagyunk túl. Igaz, egy olyan héten, amiből Orbán nem jött ki jól. S ez olyannyira finom megfogalmazás, hogy nem is elegendő annak leírására, mennyire beégett – és beégette Magyarországot – a magunk mögött hagyott héten, amelynek világ- és biztonságpolitikai szempontból kiemelkedő eseménye egyértelműen a NATO vilniusi csúcsértekezlete volt. Amelyen a mindig központi szerepre vágyó és törekvő Orbán még mellékszereplő sem volt – ami jutott neki, az a statisztaszerep. S habár a hívei először megpróbálták kidomborítani a tényt, hogy Joe Biden amerikai elnök plénum előtt kezet fogott Orbánnal, ez utóbbi maga is tudta, hogy ezzel még nem tudja önmaga fontosságát fitogtatni, nem lehet ugyanis véletlen, hogy kimaradt a heti képes albumából. 

Orbán tehát statiszta lehetett abban az előadásban, amelynek három főszereplője volt. Az egyik az általa zsigerből és már nem is titkoltan gyűlölt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, a másik – az Orbán által a külpolitikában, diplomáciában már-már elfogadhatatlan módon bírált, támadott – Joe Biden amerikai elnök, valamint az Orbán által körbeudvarolt, általa szolgai módon kiszolgált Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Ez utóbbi volt az, aki bevitte az igazi mélyütést Orbánnak azzal, hogy láthatóan nem egyeztetett, de még csak nem is informálta őt előzetesen arról, hogy Törökország beleegyezett Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálásába.  

De nem ez volt az egyetlen mélyütés a magyar vezír számára: a NATO többi 30 tagállamának (plusz a hamarosan 32. taggá váló Svédországnak) az első számú vezetője totálisan ignorálta őt. Egy, csakis egy résztvevő államfő volt hajlandó leülni vele kettesben tárgyalni (a tanácskozás szünetében), s engedte azt lefotózni: Zoran Milanović horvát köztársasági elnök. S hogy mennyire szépségtapaszként dobta be a PR-stáb ezt a képet: a „tárgyalásról” a miniszterelnök oldalán is csak annyi bírt megjelenni (az MTI-t használva), hogy „A megbeszélésen a magyar-horvát kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről volt szó”.  Hmm...érdekes...

A kormány által többé-kevésé agyonhallgatott NATO-csúcsról egyébként a Hírklikk több szakértői beszélgetést is közölt: Simonyi András korábbi magyar NATO-, majd washingtoni nagykövettel, Radványi Miklós, Amerikában élő konzervatív politológussal és Szent-Iványi István külpolitikai szakértővel.

Mindeközben persze azért történt még egy, s más is a héten, dacára annak, hogy tombol a nyár, s nem igazán ez a politikai, diplomáciai nagyüzem időszaka. 

Infláció és nyugdíjkorrekció

Így például nyílt levelet intézett a kormányfőhöz a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, azt követelve, hogy már augusztusban kapjanak a nyugdíjasok három százalékos nyugdíj-kiigazítást, mivel az év végére borítékolhatóan meg fogja haladni az év eleji 15 százalékos emelés mértékét az éves átlagos (nyugdíjas) infláció. Mint levezették: az első hat hónap nyugdíjas inflációjának átlaga 25 százalék volt, azaz eddig 10,1 százalékpontos vásárlóerő csökkenést szenvedtek el a nyugdíjasok. Ahhoz pedig, hogy az év végén ne haladja meg a 15 százalékot a fogyasztói árak éves átlagos növekedési üteme, júliustól hat hónapon keresztül átlagosan nem lehetne magasabb az éves infláció 4,9 százaléknál. (Júniusban 20,1 százalékos volt.) A kormány azonban ellenáll – persze, nagyon üres a kassza, nagy a gazdasági-költségvetési baj, minden fillér számít, s az is, hogy minél tovább tudják használni az erre fordítandó százmilliárdokat. Pedig – ahogy  Herczog László, korábbi szociális és munkaügyi miniszter, a NYUSZET tanácsadó testületének vezetője a Hírklikknek fogalmazott – „nem a nyugdíj-kiigazítás tényéről, csak az időpontjáról lehet szó”.

Hogy mennyire irreális az, hogy ne váljon az idén szükségessé a nyugdíjkorrekció? Ezt a Portfolio hétfőn megjelent elemzése feketén-fehéren levezette. Három szcenáriót vázoltak fel. Az elsőben marad a jelenlegi inflációs nyomás, aminek eredményeként 0,7 százalékos lesz a drágulás havi üteme: ekkor, a számításaik szerint az év végére az éves átlagos infláció 18,4 százalékos lesz. A második forgatókönyveben a havi drágulási ütem 0,5 százalékos, amivel az éves átlagos dinamika 17,9 százalékra alakul. A harmadik változatban azzal számoltak, hogy még erősödik az inflációs nyomás, s nem sikerül 10 százalék alá nyomni decemberben az év/év mutatót: ekkor pedig 18,6 százalékos lehet az éves átlagos fogyasztóiár-emelkedési ütem. A szakportál számításai alapján tehát jogos a NYUSZET követelése és Herczog kijelentése: minimum 2,9, maximum 3,6 százalékos lehet az év végére a nyugdíjak elmaradása az inflációtól. Azaz, minimum 2,9 százalékos emelésre lesz szükség.

Akkumulátorgyár-ütközetek

Miközben a kormány minden lehetséges eszközzel akadályozza, hogy a jogos felháborodások nyomán Magyarország ne válhasson akkumulátor-nagyhatalommá, a 444.hu összegyűjtötte és térképre tette az ilyen termelést folytató/tervező létesítményeket. Elborzasztó kép tárul ezzel elénk: 25 hazai település érintett az állam által agyontámogatott akkumulátorgyár-létesítésben. Ami nagyon sokba fáj nekünk, magyaroknak. Csak 2021-ig 2800 milliárd forintnyi akkumulátorberuházás 308 milliárd forintnyi állami támogatást kapott, ami 11 százalékos aránynak felel meg – olvasható Győrffy Dórának (a portál által idézett) a tanulmányában. Azóta pedig újabb és újabb tervek és információk látnak napvilágot a helyi lakosság által is élesen ellenzett beruházási tervekről, amelyek a többi között a két nagy magyarországi várost, Debrecent és Győrt érintik. 

Szakértők szerint se alapanyagunk, se olcsó energiánk nincs az akkumulátor-nagyhatalommá váláshoz, ami ráadásul – akár veszélyes mértékben is – kizsákmányolná az ország vízkészletét, s környezetszennyező hatással is járhatna. A kormány azonban hajthatatlan, amit az is mutat, hogy az általa „kézből etetett” Alkotmánybíróság megtiltotta a népszavazást a kérdésről Győrben, miközben Debrecenben egyelőre némi akadályt gördített a grandiózus tervek elé a Fővárosi Ítélőtábla. Másodfokú végzésével megsemmisítette ugyanis a Debreceni Törvényszék korábbi döntését, amellyel megtagadta a kínai óriáscég 3000 milliárdos beruházásának leállítását, és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot.

Az ellenzők gyakran felemlegetett érve az is, hogy olyan termelést hoznának ezzel ide a főként kínai befektetők, amilyenekre már odahaza sem kapnak engedélyt vagy nem akarnak Kínában megépíteni, annak negatív környezeti hatásai miatt. Nos, több, mint érdekes hírre bukkantunk ezzel kapcsolatban egy szakportálon: az Autopro cikke szerint a Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező kínai Nio elhalasztja a házon belüli fejlesztésű akkumulátorainak gyártását Kínában. Nos, a kínai cég azon azonban nem tétovázott, hogy Magyarországon építsen gyárat. Pont egy éve jelentette be Szijjártó Péter diadalittasan, hogy akkumulátorcsomag-csereállomást létesítenek Biatorbágyon. Az 5,5 milliárd forint értékű beruházáshoz 1,7 milliárd forintos támogatást biztosít az állam. 30,9 százalékot tehát a adófizetők állnak a cechből. No comment... 

Illetve egy megjegyzés/felvetés/kérdés mégiscsak idekívánkozik: vajon csak a külföldi működő tőke kell a kormánynak, amely nem hajlandó teljesíteni a befagyasztott uniós támogatások újra folyósításának feltételeként szabott változásokat? Vagy más módon is előnyt jelent Orbán és körei számára a kínai nyomulás? Erre nincs bizonyítható válasz...