Ezerszer pótolják Tusványost

A tusnádfürdői gondolatok mindig kiemelkedőek, az elemzés maradandó, kiváltképp pedig utat mutat nemcsak a híveknek, hanem mindenkinek, aki tudni szeretné, hol is tartunk éppen. Nem véletlenül mondta az uralkodó párt és kormány lépéseit mindig féltő szeretettel magyarázó Alapjogokért Központ igazgatója is, hogy „Orbán Viktor modellformáló, modelladó stratégiát nyújt” tusványosi szózataiban. Jelentsen ez bármit is. Szánthó Miklós azonban az értetlenkedő segítségére is sietett, hiszen hozzátette: a kedves vezető kijelentései csak „az Isten, haza, család, munka címszavakkal szimbolizálhatók”. 

És valóban, 2019-ig nem volt olyan év, amikor ne kaphatott volna a kormányfő szavain csüngő világ megfelelő eligazítást. 2010-ben, az első kétharmados választási győzelem után – a rá jellemző szerénységgel – állapíthatta meg a szónok, hogy véget ért egy korszak. Attól kezdve pedig egyenes út vezetett a mai állapotig, amit ugyan a szabadegyetemen nem tud értékelni, de aki benne él, pontosan érzékelheti. Már túl vagyunk az illiberrális demokrácia meghirdetésén, a Kárpát medence újjáépítésén, valamint a határok megvédésén a bevándorlók sosem látott millióitól. Emlékezhetünk rá, hogy a magyar miniszterelnök volt az első Európában, aki kiállt Donald Trump mellett és reményét fejezte ki, hogy ő győz. Tudjuk azt is, hogy ez a támogatás csak egyszer jött be, ha ugyan valóban volt szerepe az amerikai elnök 2016-os megválasztásában. 

Ezek mind vaku-élmények. E nagyon találó kifejezés is Orbán Viktortól származik, interjúnak álcázott rádiós szózatában használta. Igaz, ő Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde és annak következményei kapcsán mondta, hogy vannak az emberek életében olyan események, amikre mindig világosan emlékszik. Neki ilyen volt 2006 ősze, de még előtte például Nagy Imre temetése is. Bizonyára nem véletlenül maradt meg a fejében az utóbbi sem, hiszen ott követelte nyilvánosan a szovjet csapatok kivonását, amiről egyébként – mint utóbb kiderült – addigra már rég megszületett az államközi egyezség. 

De a tusványosi beszédek egy-egy különleges gondolata is a vaku-élmények közé tartozik. Ám a járvány miatt immár második éve meg vagyunk fosztva ezektől. Most aztán különösen aktuális lett volna a beszéd, hiszen a soron következő parlamenti választás előtt már aligha lesz módja a miniszterelnöknek hasonló körben, hasonló kötetlenséggel beszélni. Nem kell azonban félteni a kommunikációs és propaganda stábot. Amiképpen az utóbbi több mint egy évben, úgy a következő időszakban is megtalálják majd a módját, hogy Orbán Viktor értékes, „modelladó stratégiát nyújtó” gondolatai eljussanak a tömegekhez és a világba is. 

Az irány egyértelmű és az utóbbi hetekben, hónapokban világosan kiderült, mire akarják helyezni a hangsúlyokat. Először is be kell bizonyítani, hogy a Föld még nem hordott a hátán jobbat a nemzeti együttműködés rendszerénél – ha ugyan még érvényes ez a meghatározás mindarra, ami Orbán és pártja uralmát jellemzi. A járvány kezelése akkor is segítette őket ebben, ha rengeteg jogos kritikát kellett elviselniük miatta. A szuverenitás megőrzésének jelszavával akár a saját szövetségeseiktől is elhatárolódnak, ha úgy gondolják, hogy ez szolgálja érdekeiket. Eközben már végérvényesen mindenre rátették a kezüket, ami fontos, s ily módon gondoskodtak róla, hogy ha véletlenül nem szereznének többséget, akkor se szoruljanak ellenzékbe. A propaganda-csapás másik iránya pedig mindazok földbe döngölése, akik nem az ő csapatukban játszanak. Már sokszor tapasztalhattuk, nem válogatnak az eszközökben, gondosan felkészültek a csatákra, kategorizálták lehetséges ellenfeleik gyengének vélt pontjait és könyörtelenül kihasználják az adódó lehetőségeket. Az őszödi beszéd elhangzásának 15. évfordulóján indított – mindent elsöprő – kampányuk megmutatta, mire számíthatunk a következő hónapokban. A gyűlölet-cunamiból bőven jut Karácsony Gergelynek is, akit még az előválasztás előtt megpróbálnak ellehetetleníteni. 

Nincs mit sajnálni azon, hogy ezúttal is elmarad Tusványos. Van helyette ezer más megszólalási lehetősége Orbán Viktornak és az általa elmondottakat hűségesen ismételgető csapatnak. Meglehet, rosszul emlékszünk, de a mostanihoz mérhető össztűz talán még nem is zúdult azokra, akik már nem kérnek a jelenlegi rendszerből. A kormánypárti stratégák valószínűleg arra a következtetésre jutottak, hogy most, még jóval a választás előtt és csírájában kell megpróbálniuk elfojtani az elégedetlenkedők hangját. A cél nyilvánvaló: őszre már kedve se legyen senkinek küzdeni a változásokért. 

Hogy ebből mi lesz, még kiszámíthatatlan. Még lehet belőle vaku-élmény is. A jelek mindenesetre arra utalnak, hogy a jelenlegi hatalom emberei vesztüket érzik.