Fél év után először emelkedtek az albérletárak

HírKlikk 2021. március 26. 06:09 2021. márc. 26. 06:09

Februárban az albérletárak országosan 1,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, így fél év után először emelkedtek. Az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva, ugyanakkor több mint tíz százalékos volt a csökkenés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com csütörtökön közzétett lakbérindexéből.

Budapesten 0,8 százalékkal nőttek az árak egy hónap alatt, éves szinten viszont 14 százalékkal csökkentek.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének értékelése szerint, korai lenne az adatokat tartós bérletidíj-emelkedés kezdetének tekinteni, a lakbérindex a gyakorlatban inkább stagnálást jelez.

Az országon belül eltérően mozogtak a lakbérek februárban. Havi szinten a közép-dunántúli és a dél-alföldi régióban három százalékkal nőttek, míg a dél-dunántúli, észak-magyarországi és a Pest megyei kiadó ingatlanok esetében 0,5 százalékos csökkenés történt – januárhoz viszonyítva.

Budapesten a budai hegyvidéki kerületekben egy hónap alatt 3, a budai egyéb kerületekben 1,3 százalékkal, Pest külső városrészeiben pedig átlagosan 2,5 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak. A pesti belső kerületekben 0,1 százalékos, a pesti átmeneti kerületekben 0,3 százalékos volt a növekedés.

Éves szinten a különböző budapesti városrészek 10-17,3 százalékos visszaesést könyvelhettek el.

Az ingatlan.com legújabb elemzésében több mint 35 ezer hirdetés adatai alapján, jelezte azt is, hogy március közepén a fővárosban az átlagár továbbra is 130 ezer forint volt. A legdrágább kerületek közé tartozott az I., a II. és az V., ahol 160-170 ezer forintot ért el az átlagos havi bérleti díj. A legolcsóbb városrész a XIX. és a XX. kerület, ahol 110 ezer forintért kínálták kiadásra az ingatlanokat a tulajdonosok.

Pécsen 87 ezer, Nyíregyházán 90 ezer, Debrecenben és Kecskeméten 100-100 ezer, Szombathelyen 108 ezer, Győrben pedig 110 ezer forint volt a március közepi átlagos bérleti díj a kínálati piacon.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma és az ahhoz köthető korlátozások bizonytalanságot hoztak az albérletpiacra, márciusban az év elejéhez képest egyelőre nem érezhető további drágulás – mutatott rá az ingatlan.com közleményében Balogh László.

Forrás: MTI