Felháborító, hogy a kormány a határon túli gyerekekkel bőkezű, de a hazai rászorultakkal nem törődik

Szeptembertől, az eddigi összeget megnégyszerezve, koponyánként 100 ezer forintot kap a magyar államtól egy-egy határon túli, a Kárpát-medencében élő és magyar nyelven tanuló diák – erről számolt be a minap Semjén Zsolt. Nem kis tételről van szó, kiváltképpen a mai, válsággal és megszorításokkal sújtott időkben. Mint ugyanis a miniszterelnök-helyettestől megtudhattuk: a Kárpát-medencében 252 ezren tanulnak magyar nyelven magyar oktatási intézményekben, 1700 óvodában, 1243 általános iskolában, 259 középiskolában és húsz felsőoktatási intézményben. 

De itt még nem ér véget a támogatásuk. Semjén ugyanis éppen abból az alkalomból tartott beszédet, hogy az állam által – például a Szerencsejáték Zrt.-n keresztül is – rendre támogatott Rákóczi Szövetség üzemeltetésében szeptembertől az erdélyi szórványban 38 új iskolabusz segíti a gyerekek magyar iskolába járását a kolozsvári székhelyű Iskola Alapítvánnyal együttműködésben. A magyar állam ehhez közvetlenül félmilliárd forinttal járult hozzá.

Ez tehát hozzájön ahhoz a durván 2,5 milliárdhoz, amit kvázi fejkvótaként juttatnak. És ugyan ez az összesen mintegy 3 milliárd forint kis tételnek számít összehasonlítva azzal, hogy mennyi magyar adófizetői forintot kapnak a határon túli magyarok egyebek között stadionokra, kórházakra, templomokra, oktatási intézményekre stb. (nem szólva a nekik járó magyar nyugdíjakról, ingyenes egészségügyi ellátásról), ismerve a mai magyarországi állapotokat, nagyon is bőkezű ez a költés (is).

Ez akkor a leginkább szembetűnő, ha konkrét példákkal illusztráljuk a mondandónkat. Az Iványi Gábor által fémjelzett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől csak augusztusban – az adóhatóság közreműködésével – elvontak a számukra az államtól átvállalt feladatok ellátása fejében törvény szerint járó alapnormatívákból 175 millió forintot (erről ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen). Így nemhogy a gyerekek tanulását nem segíti, hanem még hátráltatja is az állam azokat, akik segítenének, merthogy nem kapják meg a nekik járó normatívát, s egyben ellehetetlenítik a magyarországi oktatási intézmények fenntartását. Ezzel pedig veszélybe sodorják az oktatásukat is, merthogy az ott dolgozóknak nem, vagy csak adományokból és csöpögtetve tudnak fizetést adni. A MET egyébként összesen húsz oktatási intézményt tart fenn és működtet szerte az országban, általános iskolákat, szakképzőket, óvodákat, művészeti iskolát és egy főiskolát. Az Oltalom pedig szerteágazó tevékenységet folytat a szegénységben és a mélyszegénységben élőket segítendő, gyermekvédelmi feladatokat lát el, családoknak átmeneti otthont működtet; a családgondozás keretében az ország hat pontján van úgynevezett Oltalom központ, ahonnan családgondozást folytatnak a munkatársaik; s emellett évente több alkalommal 500-600 családot támogat az alapítvány, amely nyaranta 150 gyermeket is üdültet. 

De lehet példaként említeni egy másik alapítványt is, amely – hogy ismert mondással éljünk – halászni tanítja meg a rászoruló mélyszegénységben élő családokat, s nem halat ad nekik: a Felcsuti Péter egykori bankvezér nevével fémjelzett Kiútprogram, amely nem más, mint a legszegényebbeknek létrehozott foglalkoztatási program. Ők nonprofit vállalkozásként az észak-keleti településeken abban segítenek a mélyszegénységben élőknek, hogy regisztrált őstermelővé vagy vállalkozóvá váljanak, és így munkájukból legyenek képesek megélni. Őstermelői foglalkoztatást, vállalkozói programot és munkaerőpiaci beilleszkedési programot szerveznek. Mint Felcsuti Pétertől megtudtuk, fennállásuk óta nem kaptak egy fillér támogatást sem a kormánytól, tevékenységük első másfél évében európai uniós pilot projektként részesültek uniós támogatásban, de a magyar állam akkor sem szállt ebbe be.

De vajon nem lenne a magyar állam, kormány feladata, hogy az ilyen és hasonló kezdeményezések mellé odaálljon, pénzzel is? Kiváltképpen, hogy – válság ide, válság oda – láthatóan van pénz ilyen támogatásokra is? Persze nem a határon túliak magyar nyelvtudásának a megőrzésétől sajnálható a pénz, az ő támogatásuk magától értetődő, de ennek a mértéke hogyan egyeztethető össze a határon belüli rászorulókkal kapcsolatban idehaza végzett – pontosabban nem végzett – állami tevékenységgel? 

Felcsuti Péter felháborítónak tartja ezt, ám meglepődve nincs rajta. Mint mondja, ez beleillik a sorba, merthogy egy sor ilyen aránytalanság érhető tetten a kormány lépéseinél. S hogy mire gondol? Például arra, hogy a válság kellős közepén éppen a leggazdagabbakat, például a szállodákat, a szállodaláncokat tömik meg pénzzel. De hát szerinte ezen nincs mit csodálkozni, hiszen „egészen már értékrendje van a kormánynak, mint sok embernek”.

Mit lehet tenni? Fel lehet-e szólalni ebben az ügyben? – kérdeztük. Szerinte fel lehet szólalni, Azt gondolja, rá kell mutatni, hogy a legalább annyira, ha nem fontosabb hazai célokra valahogy nem jut pénz. Tenni azonban nem lehet ellene, hiszen kormányzati döntésekről van szó, s a kormánynak jogában áll dönteni a pénzek szétosztásáról, ezer felé költheti el, mégpedig úgy, ahogy akarja.

S hogy miért nem kell megütközni ezen az egészen? A válasz erre Felcsuti szerint az, hogy a határon túliak képezik a Fidesz erős bázisát. „Ebben persze van egy adag politikai számítás, ügyesen lehet takaródzni azzal, hogy a külhoni magyar gyerekeket támogatni kell, még úgy is, hogy eközben a belföldi magyar gyerekekre nem jut ennyire figyelem” – mondta.

A busás támogatás ellenére, azonban egyre kevesebb a magyar iskolába járó gyerek, vajon ennek mi lehet az oka? – kérdeztük. Felcsúti Péter visszakérdezett: „Miért járna egy erdélyi magyar iskolába az ottani magyar gyerek? Erdély Románia része, ha ott akar élni és boldogulni, akkor elsősorban az ottani viszonyokhoz kell alkalmazkodnia, és hiába jó dolog a magyar nyelv ismerete, sok haszna nincs belőle”.