Fenntartható-e a sikeres növekedés?

A magyar gazdaság harmadik negyedévi 6,1 százalékos növekedési adata egészen jól néz ki, noha jóval elmaradt a piaci előrejelzők várakozásától (7,4 százalék). Ám, ha más összefüggéseket is figyelembe veszünk, az összkép korántsem ad okot felhőtlen derűlátásra. A következőkben a kedvezőnek tűnő számok mögötti kellemetlen kérdésekkel próbálunk meg számot vetni.

Nemzetközi összevetésben

A tavalyi esztendő harmadik negyedévéhez mérten – amikor a járvány miatt még csökkent a termelés – a bruttó hazai termék mostani, hat százalék feletti emelkedése a második legnagyobb volt az unió azon húsz országának körében, amelyek ez idő szerint publikálták növekedési számaikat. Csak Románia előzött meg bennünket (nyolc százalék). A magyar gazdaság dinamikája meghaladta az unió átlagát (3,9 százalék) és több mint kétszerese volt a németekének (2,5 százalék). Ugyanezen körben is dobogós helyen végeztünk, ha az első háromnegyed évi átlagos fejlődést nézzük. Ám, ha az előző negyedévhez mért dinamikára tekintünk, azt állapíthatjuk meg, hogy a lendületünk erősen megtört, sőt, az említett húsz uniós országon belül a negyedik legalacsonyabb volt. A második negyedév még két százalékos erősödést jelzett, a mostani viszont csak 0,7 százalékost – az előző negyedévhez mérten.

Ellentmondásos unión belüli teljesítményünk valószínű annak volt betudható, hogy nálunk a gazdaság újranyitásáról a kormány előbb döntött, így a felpattanás lendületét a második negyedév jelezte, s ez júniust követően lelohadt. Ugyanakkor az unió más országaiban – keleti vakcinák „hiányában” – később érték el a szükségesnek vélt védettséget, s emiatt jobbára csak a nyáron oldották fel a korlátokat. Így az újranyitásból adódó felpattanás náluk akkor következett be, amikor mi ezen már túljutottunk. A járvány és az ellene való védekezés aszinkronitást eredményezett a növekedési számokban. Ám valószínűsíthető, hogy a vakcinációk időbeli és minőségi különbözősége és a nyitások aszimmetriájáért most fizetünk, a nálunk bedurranó negyedik hullámban.

A növekedés szerkezete keresleti oldalról

A KSH előzetes harmadik negyedévi adatából nem derül ki, hogy mi okozhatta a GDP lassulását, de néhány részadatból lehetséges magyarázó következtetéseket leszűrnünk. Az első félévi 7,6 százalékos növekedés nagyobb részt a külső piacok húzásának volt köszönhető, és annak, hogy a még kevésbé emelkedő belső keresletből ennél kisebb importemelkedés következett be. Vagyis a GDP emelkedésében az export és az import ütemének különbségéből adódó nettó exportnak volt meghatározó hatása. A III. negyedévi adatokból viszont az olvasható ki, hogy ez a húzóerő kiiktatódott: az export lendülete lényegesen visszaesett, ám ezzel nem tartott lépést az import, ami arra utal, hogy az utóbbi negyedév növekedésében a belső piaci tényezők játszhattak szerepet. A belső fogyasztás bővülése látható is a kiskereskedelmi forgalom dinamizálódásából, aminek a lezárások feloldását követően, bőséggel volt tere és forrása is. A belső kereslet másik eleméről, a beruházásokról ez idő szerint annyit tudhatunk, hogy azok csak a második negyedévben indultak be – az előző évi mély bázison. S ha ez folytatódott, akkor valószínűsíthetően abban a kedvezőtlen szerkezetben – az ingyen-pénzekkel erősen megtámogatott NER-közeli körben –, amelytől viszont nem igen remélhető a szükséges versenyképesség-erősödés. A bekövetkezett növekedési szerkezetváltás korántsem megnyugtató, számos – később kifejtendő – buktatót rejt magában.

Kínálati oldalról

Ugyanerre következtethetünk, ha a növekedés szerkezetét termelési oldalról nézzük. Itt az tűnik fel, hogy annak zömét a KSH a piaci szolgáltatásoknak tulajdonította, ami arra utal, hogy itt a bekövetkezett felpattanás ellensúlyozhatta a nem piaci szolgáltatások GDP termelésének csökkenését, ami a szektorokban (közigazgatás, egészségügy, oktatás, szociális szféra) mutatkozó foglalkoztatás-csökkenésből olvasható ki. Az ipari termelés növekedési dinamikája ugyanakkor határozottan zuhant, amiben szerepet játszott a járvány okozta hiányhelyzetek eszkalálódása (eminensen a jármű- és az elektronikai iparban) is. Lehetséges, hogy az építőipar jobban teljesített, mint az év megelőző időszakában, de talán nem annyival, hogy azt az KSH említésre méltónak tartotta volna.

Mi várható az év hátralévő időszakában?

Minthogy a továbbiakban az újranyitási többletlöket a piaci szolgáltatóknál is kialszik, viszont az alkatrész- és anyaghiány várhatóan csak hosszabb távon számolódik fel, így a negyedik negyedévre további dinamika-lassulás prognosztizálható. Ennek valószínűségét erősíti az is, hogy nem zárhatók ki a negyedik hullámból adódó termelés-korlátozások, piacszűkülések bekövetkezése sem. Az esztendő átlagában a bruttó hazai termék növekedése nem fogja elérni a kormány által korábban várt 7,5 százalékot, ennél nagyjából egy százalékponttal alacsonyabb lehet. Normál időkben még ezt is kiugró teljesítménynek tartanánk, csakhogy most épp egy hozzávetőleg öt százalékos visszaesést produkáló, abnormális pálya meghaladása történik. A két év átlagában mutatkozó, mintegy másfél százalékos GDP-többlet korántsem tekinthető kiugrónak, példaértékűnek egy felzárkózni akaró gazdaságban.

A növekedés további hátteréről

 Különösen annak ismeretében nem, hogy ennek a hátterében extra  lazára vett költségvetési politika húzódik meg. Olyan, amely a választásokra fókuszálva, a fogyasztást preferálja, s amelynek következtében a nagyobb növekedés ellenére is extra deficit termelődik. Az októberi, mértékében a legrosszabb időkre emlékeztető 630 milliárd forintos hiánnyal a pénzügyminisztérium bőven átlépte a parlament által nyáron, az év egészére elfogadott deficit mértékét – és ez még csak a kezdet. A Brüsszelnek bemutatott hiányterv szerint ugyanis november-decemberre a kabinetnek még további 1100 milliárd forintos hiánytermelési lehetősége van, amivel – nem kétséges – élni is fog. Nem ennyit költenek majd el, hanem ennyivel többet a befolyó bevételeken felül. Mert most – tényleg kidobálva a közgazdasági tankönyveket – mindent egy lapra tesznek fel: az állampolgárok szavazatainak megvásárlására. Ennek következtében, tovább növekszik az államadósság, ami az év végén előreláthatóan a duplája lesz az Orbánék kormányra kerülését megelőző, a globális válság mélypontját jelző 2009. évinek. Az adósság finanszírozása a nemzetközileg is emelkedő kamattrendek mentén, egyre drágább lesz, de ebbe az irányba mutatnak a növekvő infláció miatt feltehetően dráguló belső források is.

És a konjunktúra élénkítését célzó költségvetési politikának ez csak az egyik következménye. A másik, az infláció felfutása és a korábbiaknál magasabb szinten való tartósulása lehet. Mert ugyan az igaz, hogy a költségvetésen és a bérpolitikán keresztül felturbósított kereslet révén, növelhető a kínálat, de a folyamat csak egy idő után indul be a termelőkapacitások belépésével, főként akkor, ha vannak mobilizálható kapacitástartalékok. Az árak emelkedése viszont azonnal reagál a többletkeresletre. Nálunk momentán a termelésbővítés szűk keresztmetszetei ütköznek ki részben a világgazdaságban mutatkozó hiányhelyzetek, részben a megfelelő minőségű munkaerő hiánya miatt. Feszes munkaerő-piaci körülmények közt beindul a bér-ár-spirál, amely az inflációs várakozásokat is fűti, s amellyel szemben vérszegény védekezés a monetáris politika szigorítása (kamatemelés) – főleg, ha olyan felemás, mint amilyennek eddig mutatkozott.

További következmény az import felfutása, amellyel az export nem tud lépést tartani; ez év harmadik negyedében már ezer millió eurós deficit keletkezett külkereskedelmi mérlegünkben; az importtöbbletre hosszú évek óta nem volt példa. A mérlegegyenleg fordulatát tartósítja a külső piacok gyengélkedése és a belső kereslet költségvetési oldalról történő további fűtése. Ha pedig ez úgy csapódik le a fizetési mérleg hiányában, hogy nem ellensúlyozódik a beáramló tőkék által, amire van esély. Többek között, mert elmarad, akadozik a megváltó uniós pénzek befolyása, akkor az árfolyam romlásával együtt megugrik a külső finanszírozási igényünk is. Ebben az esetben több mint valószínű, hogy ezt a külső befektetők csak magasabb kamatok mellett hajlandók tolerálni – ha egyáltalán, és ez még a jobbik eset.

Az impozánsnak tűnő, a pénzügyminiszter szerint momentán várt idei 6,8 százalékos GDP-növekedés hátterében meghúzódó, megjelenő, kiütköző feszültségek (kedvezőtlen növekedési szerkezet, erősödő infláció, az államháztartásban és a külső mérlegekben keletkező ikerdeficit, az emelkedő adósság és dráguló finanszírozása, a magasabb forintkamatok) mind abba az irányba mutatnak, hogy növekedésünk nem nyugszik fenntartható alapokon. Matolcsy György (aki az irháját mentve, próbál előre menekülni) minapi elemzése sajnos nagyon is helytálló és a belőle levont következtetés is: gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség. Ennek követelése azonban a választásokra készülő Orbán-kormány számára nem több pusztába kiáltott szónál.